A készülékeket saját forrásból, illetve az Operatív Törzs támogatásával szerezték be.
Szinte lehetetlen más körzetben elvégeztetni a szűrést, illetve annál a magáncégnél, amely vállal ilyet tb-alapon, nagyon hosszú a várólista.
Amerikai orvosok azt javasolják, hogy kerüljék ki az oltás időszakát az emlővizsgálattal.
A Google Health kísérletezett azzal, hogy a mesterséges intelligenciát összevetette az orvosok értékeléseivel.
2017. november 24., 22:26
Január-februárra lehet csak mammográfiára időpontot szerezni, közölte az RTL.
A kórház azt mondja, műszaki hiba az ok, novembertől pedig újra lesz szűrés.
Elromlott a kilencéves gép, lemondták az eddigi előjegyzéseket, más kórházakban pedig hiába kérnek időpontot a betegek.
Ugyanolyan hatékony, mint az évente elvégzett vizsgálat, és kevesebb a hamis pozitív eredmény.
Pontosabb diagnózist ad, mint a mammográfia, de 44 ezer forintba fog kerülni.
Jobb hatásfokkal, és sokkal hamarabb szűri ki a daganatokat, mint a mammográfia.
2012. szeptember 7., 10:49
Az összefüggést a BRCA gének mutáns változatát hordozó nőknél figyelték meg.
Amerikában tíz év alatt a nők 7-9 százaléka esett át felesleges szövetmintavételen.
Ez az első ilyen készülék az Egyesült Államokban nemsokára szolgálatba áll.
2010. szeptember 23., 12:05
Csak két százalékkal növeli a mellrákos esetek megelőzését, de rengeteg nőt felesleges kezeléseknek tesz ki.
A szűrési módszer drága, egyetlen 25 év alatti nőnél sem mutatott ki rákot, de sok a tévesen pozitív eredmény, írja egy tanulmány.
Az ultrahangos emlőszűrés azonosítja a gyanús elváltozások 100 százalékát a vizsgált negyven év alatti nőknél, így a biopszia alternatívája lehet.
Az arra érzékenyeknek inkább MRI-t ajánlanak.
Az egészségügyi statisztikai adatok szerint a világon évente több mint egymillió, Magyarországon évente 7.000 nőről derül ki, hogy mellrákos. A mellrák miatt bekövetkező halálesetek száma is magas, évente közel 2.400 nő hal meg ennek következtében, holott a korán felismert daganat 90 %-ban gyógyítható.