161 találat az Indexről, és a környékéről.
Az Atlas üstökös a semmivel lett egyenlő.
Magyar kutatók is részt vettek a vizsgálatban.
A napsütéses vasárnap veszélyeket is rejt.
Lenyűgöző égi jelenségnek lehetünk szemtanúi ma este, még az sem baj, ha borult lesz az idő.
Csillagászt faggattunk a mérgesedő Napról.
Nem mindennapi esemény, hogy két Hold kering majd a Föld körül.
Aszteroidának sem könnyű lenni manapság.
Az erő legyen velük!
Vannak olyan zöldségek és gyümölcsök, melyekből jobb, ha úgy készítünk ételt, hogy nem hámozzuk meg.
A Napkirálynőként emlegetett magyar kutatónőnek rengeteg találmányt köszönhet a világ.
Izgalmas napoknak nézünk elébe: visszatér a kánikula, ám a meleg mellett a hét első felében még másra is számíthatunk.
A következő napok kánikulájának lesz még egy kellemetlen kísérője.
Hullócsillaglesekkel és Nap-megfigyelésekkel is várják az érdeklődőket augusztusban.
A mai forróságban veszélyes a napon tartózkodni, az agyadra is hathat ez.
Képzeld el, hogy lefekszel aludni, és másnap reggel tíz nappal későbbi dátumra ébredsz. Ez néhány millió emberrel megtörtént – eltűntek a napok.
A sugárzás jelentős kockázatot jelent a jövőben a bolygóra lépő űrhajósok számára.
A közhiedelemmel ellentétben nem létezik egészséges szintje a napozásnak.
Távcsővel azért érdemes készülni.
A HungaroMet hívta fel a figyelmet a szokatlan nevű időjárási jelenségre, melyet tegnap az ország több pontján is megfigyelhettünk már.
Ezek a tünetek jelzik, hogy a kutyád leégett a napon.
Kvízünk segítségével megtudhatod, mennyire ismered kontinensünk tényeit, sajátosságait.
A Nap a legtevékenyebb időszakán esik át.
Soha nem látott felvételeket készítettek a csillagászok.
2024.04.28. 19:33 Módosítva: 2024-04-30 11:40:09
Elképzelni is nehéz, milyen geológiai folyamatok zajlanak le a Vénuszon.
Szinte beláthatatlanok, akár végzetesek is lehetnek egy nap a Földre a következmények.
Eléri az Ördög üstököse a maximális fényességét.
Több éves folyamat tetőpontjához közeledünk, ezért láthatunk egyre több sarki fényt.
A mágneses mezők energiái termelhetik a hőt.
2024.04.20. 09:35 Módosítva: 2024-04-25 15:31:29
Íme néhány érdekesség a Hold messzire költözött ikertestvéréről, a Merkúrról.
Teljes egészében csak Amerikában lesz látható a napfogyatkozás. A világ többi részén ez látható majd belőle.
Érdemes lesz figyelni az égboltot.
Az utolsó az elmúlt 10 év legintenzívebbike volt.
Eddig jól működő rendszerük szűnik meg.
Neked is feltűnt már az a látványos fénygyűrű, ami néha a Hold körül jelenik meg? Most megtudhatod, mi okozza.
Ezért nevezték ki ezt a napot az év legszomorúbbjának.
Oxigént és vasat is felfedeztek a fiatal csillag környezetében.
2023. december 22., 15:15
A városi kényelemhez szokott sztár, szembesült a vidéki élet próbatételeivel a Farm VIP műsorban. Elmondása szerint, 27 napig nem mosott hajat.
2023. december 12., 19:50
Az elátkozott december 11-ét sok párkapcsolat nem éli túl.
Kiírták a Napenergia Plusz Program felhívását.
A Nap aktivitásában rejlik annak a jelenségnek a magyarázata, amely ma a Földet éri.
2023. november 17., 16:02
Ez a bolygó mindig tartogat meglepetéseket, legalábbis a Földről nézve.
2023. november 14., 11:58
Hosszabb lesz, mint a szakemberek jósolták.
2023.11.04. 19:21 Módosítva: 2023-11-05 15:55:54
A kiállítás 60 asztrofotós 100 munkáját mutatja be.
Hamarosan nyílik a Csillag-Képek 2023 Országos Asztrofotó Kiállítás.
Így kápráztatta el az amerikaiakat a napfogyatkozás.
Ilyen közel még egyetlen szerkezet sem került a Naphoz.
A transzformátorokat felgyújtó Carrington-esemény apró volt hozzá képest.
Fontos mérföldkövet ért el.
2023. szeptember 2., 10:56
Több területet is tanulmányozna az ország űrkutatási szervezete a Napnál.
2023. augusztus 26., 18:37
A tudósok sejtik, mi lehet a gond.
2023. augusztus 21., 18:20
Akár szabad szemmel is látható lesz a tünemény.
2023. augusztus 11., 06:02
Az energiája és annak mennyisége meglepő.
A fény által kiváltott tüsszentési inger gyakoribb, mint gondolnád. Összeszedtük, hogy mi az, amit tudni lehet a furcsa jelenség hátteréről.
Te is mindennap fagylaltot ennél? Ha odafigyelsz, akkor van egy jó hírünk.
Különleges felhői erősítik a napsugárzást.
Mindenki készüljön a megdöbbenésre! – írta Bill Nelson, a NASA igazgatója.
A tudósok meg is fejtették az extrém hőség okait.
A leggyorsabb ember alkotta eszköz kiderítette, honnan jönnek a műholdakat fenyegető részecskék.
A lakás felmelegszik, az ember számára pedig kellemetlen a betűző nap: mit lehet tenni?
Hirtelen jött a szokatlanul erős UV-sugárzás, pedig komoly bajokat is okozhat, ha nem vagyunk felkészülve.