17 találat az Indexről, és a környékéről.
Pénze jelentős részét elveszítette az orosz bank csődje miatt.
Az esemény bevételét az ukrajnai háború miatt kialakult krízishelyzetben helytálló szervezeteknek ajánlják fel.
Emberkereskedelem szempontjából Magyarország az EU-n belül az első ötben van a kibocsátó országok listáján. Ha elmész a UNICEF segélykoncertre, ez ellen tehetsz valamit.
Adakozni jó, a legelesettebbeknek, azoknak a gyerekeknek, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, meg pláne.
A koncertet a londoni merénylet ellenére is megtartják. Ha kíváncsi rá, megmutatjuk, hol nézheti élőben.
A főváros idén sem volt bőkezű a BFZ-vel, még százmillió forintra lenne szükség az éves tervhez.
Kidobásra ítélt, ám emberi fogyasztásra még alkalmas zöldségekből főznek a Food not Bombs vegetáriánus punkjai. A működéshez szükséges segélykoncerten pogoztunk a rászorulókért.
Abszolút politikamentes rendezvény lesz az Összefogás Koncert, amelyen politikamentes előadók politikamentes dalokat fognak elénekelni vagy muzsikálni.
A szervezők gondoltak azokra a családokra is, akik nehezen engedhetik meg maguknak mostanság a koncertre járást, ezért a jegyek ára csak 100 forint, ráadásul kutyákat is menthetsz.
A vörösiszap-károsultak megsegítésére rendeznek segélykoncertet november 5-én este Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban
A koncert teljes bevételét a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére ajánlja fel a debreceni zenekar.
2010. szeptember 17., 15:19
A hétvégén választhatunk sportágat a Nagy Sportágválasztón, egész napos családi programra várnak a NOÉ Állatotthonban, a Kulturális Örökség Napjainak hétvégéjén pedig rengeteg műemlék tárja ki ingyenesen a kapuit a kirándulók előtt. Programajánló.
A kutyák mellett a menhelyeket is lehet támogatni.
Ötmillió dollár gyűlt össze az ötórás hongkongi segélykoncerten.
A Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Kórus Mozart Requiemjét adja elő február 7-én a Nagyszínházban.
Clooney műsort vezetett, Madonna és Brad Pitt szerepelt, Mel Gibson fogadta a hívásokat.