Fodor Gábor: Jogi értelemben nem lehet rendszerváltásról beszélni
Az Index Csatatér című műsorának legfrissebb adásában Fodor Gábor korábbi miniszter volt.
Az Index Csatatér című műsorának legfrissebb adásában Fodor Gábor korábbi miniszter volt.
16 év Fidesz-kormányzás után egy új kezdet kapujában vagyunk. Vendégünkkel, Fodor Gáborral élőben értékeljük a hét legfontosabb politikai eseményét.
Az új Medián-kutatás, a Fidesz bizonytalansága, a bejelentett miniszterek és Magyar Péter ultimátuma volt a Csatatér témája.
Magyar Péter történelmi felhatalmazásáról, a választók elvárásairól és Orbán Viktor jövőjéről beszélgettünk. Ez itt a Csatatér.
A biztonságpolitikai szakértő felrajzolta azt a térképet, amelyben az új magyar kormány kénytelen lesz navigálni.
Voksok, mandátumok, elemzések – hogyan tovább, Magyarország?
Voksok, mandátumok, elemzések, helyszíni tudósítások.
A kormányfő angolul kezdte a válaszát az Index kérdésére, de villámgyorsan kapcsolt.
A fideszes szavazók bíznak a kétharmados győzelemben, míg van, aki szerint fordított esetben eluralkodik Magyarországon a káosz, és vége a világnak.
Kampányhajrá, J. D. Vance látogatása, szolgálatok és szivárogtatások, valamint választási esélylatolgatás. Ez itt a Csatatér.
Az Index interjúsorozata a pártok listavezetőivel.
Az Index interjúsorozata a pártok listavezetőivel.
Az Index interjúsorozata a pártok listavezetőivel.
Az Index interjúsorozata a pártok listavezetőivel.
A nyilvánosság csak töredékét látja annak, ami történik, és a botrányok időzítése sem véletlen.
Tűzijáték a kampányban: kémügyek, kábítószervádak és visszalépések. Ez itt a Csatatér.
Mit szólnak az emberek az Én, a kétarcúhoz?
Nagy Attila Tiborral Gulyás Gergely hibájáról, az országjárásokról és a Tavaszi szélről beszélgettünk. Ez a Csatatér.
Mit mutatnak valójában a kutatások? Mit mutat meg Orbán Viktor országjárása? Itt a friss Csatatér.
Az ukrán elnök sarokba szorítva támad, de most nagyot hibázott Orbán Viktorral. A Csatatér vendége Deák Dániel volt.
A nagy sikerű budapesti állomást követően itt az újabb rendezvény.
Hihetünk még a közvélemény-kutatásoknak? Mit hozhat a belpolitikában a Kijevvel való konfliktus? – Itt a Csatatér.
Az évforduló kapcsán néztük meg, hogy miként alakította át világunkat a szomszédban zajló háború.
A külügyminiszter szerint ez politikai zsarolás és durva beavatkozás a választásokba.
A „coming soon” ügy leuralta a politikai napirendet, de beszélgettünk a gödi Samsung-gyárról is.
„Rövid távon 8000 milliárd, hosszú távon háború.”
Közvélemény-kutatásokról, a DPK-nagygyűlésekről és a nem csillapodó Lázár-botrányról – Csatatér az Indexen.
Hová vezet a kitálaló volt tiszás vezető ügye? Mekkorát hibázott Lázár János? Itt az Index új kibeszélő műsora.
Több ezer otthon rongálódott meg, némelyiket elmosta a víz.
A rendezvény az első lakás vásárlása iránt érdeklődőket várja a Bálnában.
A miniszterelnök a 2026-os választásokról is beszélt, amit úgy foglalt össze, hogy vagy a brüsszeli útra térünk, vagy a magyar úton maradunk.
A nevelőszülők állítják: a munkájuk kihívásokkal teli, de minden gyermekért megéri dolgozni.
Brüsszelben az indulatok elszabadultak, a hatóságok vízzel és könnygázzal oszlatják a tömeget.
Levelet írt Putyinnak, hogy megtudja, milyen válaszlépés jön, ha az EU hozzányúl a befagyasztott orosz vagyonhoz. Interjú a Brüsszelbe tartó járaton.
A szakértők szerint a dokumentum számos olyan pontot tartalmaz, amelyek vállalhatatlanok egy választásra készülő párt számára.
Exkluzív interjú a Mol elnök-vezérigazgatójával.
A miniszterelnök a Washingtonból Budapestre tartó repülőjáraton állt a sajtó rendelkezésére.
A stílusszakértő az Indexnek elmondta, hogy számtalan támadás érte a kijelentése miatt, ő azonban nem változtat azon.
Egy évvel azután, hogy Magyar Péter megtartotta első tömegrendezvényét, március 15-én ismét egymás után mondott beszédet a két politikus.
Egy éve annak, hogy Magyar Péter megszervezze első nagy tüntetését. Március 25-én ismét színpadra állt, hogy beszédet mondjon a szimpatizánsainak.
Az Index stúdiójából szakértők segítségével elemeztük az elnökválasztást.
Oroszország és Ukrajna is abban érdekelt, hogy egymást elpusztítsák.
Az elmúlt évtized legnagyobb árvize volt.
A Tisza Párt elnökének korábbi párja beszélt a megismerkedésükről, valamint a párt megalakulásáról is.
Exkluzív interjút adott az Indexnek Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője.
Öt fiatal, harminc év alatti művésznek ítélték oda 2024-ben a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában.
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az AI Summit 2024-en Kanyarban előz a technológia címmel tartott előadást.
Orbán Viktor az egyetlen olyan politikus a világon, aki képes egy „békemisszió” véghezvitelére – többek között erről beszélt a honvédelmi miniszter.
Számtalan nyári fesztivált tartanak, és nagy a verseny a szervezők között, hogy meggyőzzék a közönséget, az ő rendezvényüket válasszák.
Az olimpiai ezüstérmes birkózó arról beszélt az Indexnek, hogy a boksz nem gyerekjáték, nagyon komoly sérüléseket is lehet szerezni.
Nehéz családi helyzete miatt esélye sem volt, hogy azzal foglalkozzon, amivel igazán szeretne – erről beszélt Kapi Levente a TikTalk adásában.
Videó-összefoglaló Orbán Viktor idei tusványosi beszédéről.
Mire jó és hogyan működik a NASAMS légvédelmi rakétarendszer? A Frontvonal legújabb adásában ennek jártunk utána Tarjányi Péterrel.
A biciklis futárból lett influenszer volt a vendége a TikTalk legújabb adásának.
Idén augusztus elején rendezik meg az MCC Fesztet Esztergomban. A közelgő rendezvény előtt a fesztivál szervezőivel beszélgettünk egy podcastadásban.
A Frontvonal rendkívüli adásában egy Lynx KF-41 gyalogsági harcjárművet teszteltünk le Tarjányi Péter állandó biztonságpolitikai szakértőnkkel.
A magyar–kínai kapcsolatokról is kérdeztük a miniszterelnök politikai igazgatóját.
A budapesti kirándulók első számú célpontja a Dunakanyar, de lassan a kiköltözőkről is el lehet mondani ugyanezt.
A Bajnai-kormány egykori külügyminisztere a külpolitika helyzetéről és Magyar Péterről is elmondta a véleményét.
Milyen jogi és politikai következményei lehetnek a hangfelvételnek? Erről kérdeztük Bárándy Gergelyt.