Akkorát rúgott a zebra az őt üldöző hiénába, hogy az azt is megbánta, hogy valaha eledelnek nézte

Az Inter csak ordító helyzetekig jutott az isztambuli BL-döntőn.
Nagyon erős hőhullámok jöhetnek a klímakutató szerint.
„Az ukrán katonai vezetés remek hangulatban van” – mondta.
Valóságos csoda a négy testvér megmenekülése.
Ted Kaczynski 81 éves volt.
A Nyugati nyaralást szerette legjobban a közönség.
Megvannak az ötös lottó és a joker nyerőszámai.
Rengetegen érkeznek a nagy rendezvényekre.
Bő száz évvel ezelőtt, a modern repülés hőskorában még teljesen más körülmények között emelkedtek a felhők fölé a vállalkozószelleműek, mint ma. Hét fővárosi repülőteret gyűjtöttünk össze a légyszemüveges, bőrkabátos pilóták korából.
Tovább mélyülhet a sussexi herceg konfliktusa.
Jövőre jóval több pénzt költenek honvédelemre.
Álmában kapott szívrohamot.
Riasztást adtak ki zivatar és felhőszakadás miatt.
A színészlegendának egy gyerekkori emlék a haláláig a rémálma maradt.
A hatodik reaktort is „hidegleállásba” helyezték.
Akár a büntethetősége is megszűnhet.
Az utóbbi napok esős időjárása okozhatta a balesetet.
Három autó ütközött össze.
Újabb adatok derültek ki arról, hogy hányan haltak meg miatta.
A főpolgármester a közösségi oldalán közölte a hírt.
Még Tom Holland sem tudja megmenteni.
Ha a parlament nem szavazza meg kormányát, jöhet egy új kormányfőjelölt, vagy ügyvivő kormányként folytathatják.
Mindkét gép fedélzetén több mint kétszázan tartózkodtak.
Az útszakaszt teljes szélességben lezárták.
A techóriás adott egy kis alamizsnát a felhasználóknak.
Megcsókoltatták vele a cipőjüket.
A beadványról már tárgyaltak az alkotmánybírók, de november óta nem történt semmi.
Mindent látott, van, amit többször is.
Amikor egy Avenged Sevenfold lemezen Frank Sinatra, Daft Punk és fúziós jazz is helyet kap.
Ezt megint jól kipödörték!
A kulturális szféra, a civil világ és a gazdasági szereplők találkozhatnak itt.
Fenntarthatatlan a jelenlegi rendszer, rengeteg pénzt veszítenek.
Kultúrát fecskendez a gyerekekbe.
A Netflix és az HBO Max után újabb szolgáltató vezethet be kedvezőbb árú előfizetést.
Egy rosszul elsült kaszkadőrjelenet miatt.
A Nápoly melletti vulkán időzített bomba.
A banda új lemezén működik majd közre.
Szlovákia magyar származású miniszterelnöke beiktatása óta nem beszélt Orbán Viktorral.
A fitneszguru bejelentette visszatérését.
Kedden mutatják be, 2027 nyaráig szól a szerződése.
A negyedik negyedben már 19 pont is volt az előny.
Még sohasem volt bajnok a Nuggets, de hétfőn az lehet.
Másfél milliárd ember figyeli majd minden egyes mozdulatát.
A 2021-es bajnok erősebbnek bizonyult.
A Hertha BSC másodedzője mesélt arról is, mi lehet Szoboszlai Dominik jövőképe.
Videón láthatjuk a találkozást ilyen hosszú idő után. Így reagált a kutyus gazdája hangjára.
Nem, nem elírtuk, valóban szokatlan módon hozta világra kölykeit az anyamacska. A természetvédőket is meglepte.
Az éhhaláltól mentette meg szakember a kutyust, akinek mások nem tudtak a közelébe kerülni.
Benkovics Péter a traumát csak felnőttként vetette le.
A partnerünk exét, a csámcsogást, a táblán csikorgó krétát...
Oké, hogy te átlátsz a legzordabb felhőszakadáson is, mert akkora király vagy, de az autódat nekünk halandóknak rohadt nehéz észrevenni.
Olvasói videón egy újabb veszélyes helyzet.
A magyar benzinár az uniós középmezőnyben van, a gázolaj az első harmadban. Az adóemeléssel viszont a legdrágábbak közé kerülhet.
Ferde kormány, kemény futómű, gyenge összeszerelési minőség
Az AI térnyerése a technológia világában vitathatatlan. Egyik izgalmas terület, ahol az AI nagy hatást gyakorol, a képalkotás. Vajon csak mumus, vagy valóban hasznos eszköz?
A kölcsönös örömszerzés az egyik legkörnyezetbarátabb tevékenységünk lehet, ha néhány apró dologra odafigyelünk.
Ezt a túratípust csak a a legbevállalósabbak, legtalpraesettebbek tudják teljesíteni.
A francia szarvasmarhatartók szerint a tehénlétszám csökkentésével növekedne a húsimport.
Hogyan néz ki a valóban alacsony szén-dioxid-kibocsátású életmód, és vajon valóban megvalósítható-e pusztán személyes döntésekkel?
Ökológiai szemléletű növényvédelmi sorozatot és részvételi kutatást indított az ÖMKi hobbikertészeknek, amelyhez bárki csatlakozhat.
Takács Krisztinával beszélgettünk a budapesti agglomeráció ingatlanpiacáról, árakról, a szükséges szaktudásról, és a vásárlói bizalomról.
A Stratos Magasépítő Zrt. szinte üstökösként robbant be a magyar ingatlanszektorba, ahol a generálkivitelezői piac prémium szegmensét célozta meg.
Valóban nem tudunk élni ennyi kütyü nélkül? Pedig az energia mértékletes felhasználása a pénztárcánknak és a környezetünknek is előnyös.
Mire figyeljünk, ha ajánlatot kapunk, miket érdemes mérlegelnünk, és mi az a három elem, amiben feltétlenül meg kell állapodnunk?
Április után májusban is jókora áremelést hajtottak végre a bankok. Most különösen érdemes szétnézni, van-e olcsóbb megoldás.
A minimalista építészet modern hatása miatt újdonságnak tűnhet, pedig már komoly múltja van. Lássunk hát 5+1 ingatlant ebben a stílusban.
Romelu Lukaku volt a mérkőzés negatív hőse.
Nagyon komolyan gondolják a szerződtetését!