Miller Zoltán 16 év után, az esküvője előtt tudta meg, hogy már házas
Mutatjuk a kiszervezett alapítványi birodalom teljes leltárát.
A miniszterelnök egy korábbi kijelentésével szembesítette a frakcióvezetőt.
A miniszterelnök nem sokkal korábban egy kérdést szegezett a frakcióvezetőnek.
Az oklevelek kiadását is felfüggesztették.
Sosem tudta feldolgozni kisfia elvesztését.
Az elmúlt 25 év legjelentősebb átalakítását jelentette be a napokban a keresőóriás.
Már négy éve ígérik, most úgy tűnik, tényleg elkészült.
Teljes a lista.
Hangsúlyozza a gyártó: nem akarnak kiborgot csinálni a felhasználókból.
Ráadásul most pontosan azok a tudósok kérdőjelezik meg, akik évekkel ezelőtt bejelentették azok létezését.
Stewart McLean 45 éves volt.
Ígéretet tett arra, hogy a választókerületének képviselete prioritás marad.
40 éve halt meg Dajka Margit.
Gőzerővel készül a nyár első hétvégéjére a vasúti társaság a MotoGP Magyar Nagydíj miatt.
A 2000-es években nem létezett Bárdos Andrásnál és Máté Krisztinánál népszerűbb tévés páros Magyarországon.
Az iráni atomprogram továbbra is a jövő nagy kérdése.
Tavaly nyárig kell visszamenni az időben.
Már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is leéghetünk.
Mint egy nyomozó, lehajol a sárba, és megpróbálja megállapítani, mikoriak lehetnek az utolsó lábnyomok.
Felháborító ítélet született egy brit nemi erőszak ügyben.
„A kultúra törékeny érték, amelyre vigyáznunk kell” – jegyezte meg.
A zenész is fellépett a miniszterelnöki beiktatás után.
360 körül ragadhat a forint, de egyetlen hír mindent átírhat.
A NAV nyomozást indított a Nemzeti Kulturális Alapkezelő ügyében.
Több mint kétszer annyi ki nem kényszerített hibát ütött a magyar teniszező, mint riválisa.
Eredetileg az arizonai Tucsonban edzettek volna.
Négy legendát búcsúztat egyszerre az Anfield.
Sokak szerint csalt a mérkőzésvezető, nem kellett volna beszüntetni a küzdelmet.
Bár sokáig Kulcsár Krisztián számított az esélyesnek a pozícióra, az elmúlt egy hétben már sejteni lehetett az új befutót.
A 38 esztendős futballista úgy gondolja, megérdemelten képviselheti hazáját a világtornán.
Kevesen tudják, hogy majdnem a nagy vetélytársnál kötött ki, és nem a Barcelonánál.
A magyar külügyminiszter szerint elfogadhatatlan, hogy civil infrastruktúra ellen hajtanak végre támadásokat.
A kormányzó szükségállapotot hirdetett.
Megosztotta a közös munka tapasztalatait.
Az érintett szakaszon csak korlátozások mellett zajlik a közlekedés.
2018-ban kezdődtek Izraelben a kutatások.
Továbbra sem tudni a baleset okait, a rendőrség nyomozást indított.
A híres sorozat 10. évadát koronáznák meg az eseménnyel.
Egyes pszichiáterek szerint a rendszeres spirituális gyakorlatok mérhető hatással lehetnek az agy működésére is.
Teszten a Directive 8020 sci-fi túlélőhorror.
Az összecsapásban több rendőr sérült meg.
A férfi márciusban írt a bíróságnak, hogy engedjék szabadon.
Sokan azt gondolják, hogy a kiemelten intelligens kutyákkal könnyebbek a hétköznapok, mivel könnyebben tanulnak és jobban kezelhetők. A valóság azonban ennél árnyaltabb.
Vannak olyan macskás meghatározások, szabályok és érdekességek, amelyeket sokszor unásig ismétlünk. Be tudod fejezni őket, ha elkezdjük?
Vannak olyan kutyás meghatározások, szabályok és érdekességek, amelyeket sokszor unásig ismétlünk. Be tudod fejezni őket, ha elkezdjük?
Futóedzések, naplementés andalgások, kacsales és spontán piknikek otthona egyszerre.
Olyan budapesti környékeket gyűjtöttünk, ahol jólesik nyári délutánokon, estéken múlatni az időt.
A Veres Pálné utca kedvenc reggelizője újabb egységgel bővült, ahol a kísérletezésre is több a lehetőségük.
Victor Vasarely születésének 120. évfordulója alkalmából nyílt látványos kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.
Budapesti, vidéki és határon túli helyszíneket is találunk a kínálatban.
A vállalat egy kínai tartalomgyártót perelt be, mert az valótlanságokat állított a videóiban.
Több médiatartalom miatt intézkedett a Médiatanács, vizsgálják a Hír TV és a kisalföld.hu ügyeit is.
Az Országgyűlés új javaslata bővítené a sajtó mozgásterét az Országházban, de a parlamenti tudósítások továbbra is szigorú szabályok között zajlanának
Scherer Péterre ikonikus reklámjaival emlékezünk: humoros, szerethető karakterei generációk számára maradnak emlékezetesek.
Az Exatlon Hungary utolsó hete ismét elég volt ahhoz, hogy a TV2 megőrizze vezető pozícióját a kereskedelmi célcsoport főműsoridős versenyében.
Te tudod, hogy botanikai értelemben mi tekinthető zöldségnek, és mi gyümölcsnek? Teszteld magad!
A Mercedes csapatfőnöke elbeszélgetett a bajnokesélyes versenyzőivel, miután egymásnak feszültek a Forma–1-es Kanadai Nagydíj sprintfutamán.
Kipróbáltuk a Mini elektromos crossoverének legerősebb és legsportosabb változatát, amit egyenesen a John Cooper Works részleg hergelt fel.
A látványos üvegtetők okozta hőterhelést csökkentené a gyártó új szabadalma.
A BKK és a BRFK közös akciójában most is szép számmal derült fény szabálytalanságokra.
A családja elárulta, miért halt meg Kyle Busch.
Gőzerővel készül a nyár első hétvégéjére a vasúti társaság.
Most készült el az autó, hogyan cseréljem az olajat, hogy tartós maradjon a felújított motor?
Nem sokon múlt, hogy a teherautós elüsse az önbíráskodó kerékpárost a Margit hídnál.
A múltkori fekete M3-as 200 ezer dolláros sokkja után itt a következő csapás a józan észnek.
A négyszeres világbajnok Max Verstappen hallani sem akar róla, hogy jövőre ne változzanak a Forma–1-es motorszabályok.
Miskolcon ez néhány nap alatt a második kirívó eset, a helyi rendőrök köpni-nyelni nem tudtak.
Akkuja jól diagnosztizálható, túl sok típushibája nincs, a garanciális kérdések viszont bonyolultak.
Erős Antónia is a Femina Klub június 1-jei vendége, melynek témája: a 21. századi nő egyszerre próbál helytállni a munkában és a magánéletben, miközben szeretné önmagát sem elveszíteni. De vajon lehetséges mindezt egyensúlyban tartani?
Támogatott tartalom
A szaglás romlása mögött nemcsak egyszerű megfázás, hanem fül-orr-gégészeti, neurológiai vagy más betegségek is állhatnak. Szakértő segít eligazodni a lehetséges okok között.
A magyar lakosság csaknem fele érintett magavérnyomás betegségben, sok a felderítetlen érintett. A hipertonia sokáig tünetmentes lehet, ám kezeletlenül évek alatt szinte valamennyi szervünket súlyosan károsíthatja. Ezért kell szűrni, mutatjuk, hogyan.
Tévhit, hogy a cöliákiát mindig hasi panaszok jelzik. Sok esetben még egyes orvosokat is megtévesztő panaszok utalnak rá. Ha felismerjük, a glutén elhagyásával teljesen jól lehetünk, máskülönben pokollá teheti az életünket.
Magyarország a szűrésre vonatkozó OECD-lista végén áll. A vastagbélrák tarol hazánkban, pedig azon kevés ráktípusok közé tartozik, amely szűréssel nemcsak korán felismerhető, hanem bizonyos esetekben meg is előzhető.
A sürgősségi fogamzásgátlás körül kialakult társadalmi és etikai viták gyakran összemossák a prevenciót a terhességmegszakítással, figyelmen kívül hagyva a biológiai tényeket.
Ha ellenérzéssel tölt el a gondolat, hogy betoljanak a „kattogó csőbe", nem vagy egyedül. Honnan ered, mennyire indokolt és hogyan kezelhető ez a félelem?
A kiégés mindig másokkal történik meg. Mi inkább kimerültek vagyunk, sokszor a körülményeket okoljuk „nem túl jó” állapotunkért. Ez a szindróma nem egyenlő a fáradtsággal, és nem akarat kérdése, hogy érint-e bennünket.
Több olyan sztár is akad, akik szerepeiknek köszönhetően összefonódik a 2000-es évekkel, ám manapság már kevés dolgot lehet róluk tudni.
A deréktáji fájdalmak nem minden esetben mozgásszervi eredetűek.
A víz mellett van még egy másik ital, amire talán sokan nem gondolnának, ám szintén egy rendkívül hatékony opció, ha hidratációról van szó.
Összeszedtünk hat olyan világsztárt, akik végleg búcsút intettek a közösségi médiának, és azt is elárulták, hogy miért döntöttek így.
Ezek a kevésbé ismert kódok a fedélzeti személyzet diszkrét kommunikációs eszközei.
Jobb, ha ezt az egyébként nagyon kényelmes és mindennapos konyhai szokást minél hamarabb befejezzük.
A kullancsok nemcsak az erdőkben, de a kertekben is ott lapulnak, azonban szerencsére néhány természetes módszerrel jó messzire űzhetjük őket.
Az elosztók és hosszabbítók akármennyire is hasznosak, érdemes elővigyázatosnak lenni velük, és nem túlterhelni őket, mert akár komoly baj is lehet.
A multitasking a modern élet egyik alapélményévé vált – sokan hatékonyságnövelő eszköznek tartják. A kutatások azonban egyre inkább azt mutatják, hogy az agyunk nem erre lett kitalálva.
Pintér Adrienn ikerfiai már 19 évesek, és már igazi sármos fiatalemberek.
Érdemes újragondolni, hogyan fogalmazzuk meg a gondolatainkat akkor, amikor egy AI-eszköztől szeretnénk segítséget kérni.