A XI. kerületi ingatlan tulajdonosát nagyon kihozták a sodrából.
A XI. kerületi ingatlan tulajdonosát nagyon kihozták a sodrából.
A Tisza Párt alelnöke már reagált is a lap állításaira.
Egy horvát szigetre menekült, ott kapták el.
Nyugati hírszerzők szerint Oroszország állhatott több gyanús tűzeset mögött a közelmúltban.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Forrong a közvélemény-kutatói szakma, mi történik a mérésekkel?
Átszabja a felületet a Microsoft.
Egyre nagyobb a feszültség az F1-es címvédőnél.
Új videókat tett közzé a miniszterelnök.
Ő halt meg elsőként Steven Spielberg legendás filmjében.
Egy nagyváradi apa-fia páros álmodta meg a több mint 1 millió legókockából álló építményt, ami mind függőlegesen, mind vízszintesen leképezi a Star Wars-univerzum bolygóját.
Ha Visegrádra gondolunk, valamiért mindig a Fellegvár jut eszünkbe, pedig ott található a Visegrádi Király Palota is, amely nem kisebb szépségeket és kiemelt jelentőségű történelmi emlékeket tár a látogatók elé. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a tavasszal indult ásatások során most olyan felfedezésre bukkantak, amelyben nem is reménykedtek.
Támogatott tartalomVan, ahol háromezer forintnál is többet kell fizetni érte.
A szakszervezet szerint kizárólag a kölcsönzött munkavállalókról van szó, ezres létszámban.
Magyar Péterhez hasonlóan.
A néhány napos csikóról egy videót is megosztottak.
Fodor Gábor véleménycikke.
A politikus szerint a gyurcsányozással csak veszítünk.
Egyéves trend szakadt meg.
Varga Judittal való kapcsolatáról is beszélt.
Rendszerszintű probléma állhat a háttérben.
Egyenletes tempóban, egyenes vonalban darálta le az elválasztó korlátot. Utasai elaludhattak.
A férfi két doboz sört is a földhöz vágott.
Steve Buscemit bármilyen előzmény nélkül bántalmazta egy járókelő.
Az ellenőrzés egy teljes hétig tart.
Ezt a MÉH-telepen tuti nem fillérekért vennék át!
A néhai tulajdonosnak gyerekkorában tetszettek meg a soktornyú kastélyok.
Elméletben mindent megtett az Apple a strapabíróság érdekében.
Egy újabb tragédia miatt akarnak lépni.
Kétmillió forintot ért egy hibásan dedikált József Attila-kötet.
Összesen hét kategóriában osztanak díjat.
Kisvárosi rejtélyek, némi humorral megspékelve – ez a Bodkin.
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
Az összes politikai oldal élt ezzel az eszközzel, Vitézy Dávid a kivétel.
A nő egy birkákat tartó szomszédtól kapta a vegyszert, a legkisebb lányát lélegeztetni kellett.
Máshol azonban sok napsütés várható.
A volt klubelnök szerint a „klinikai halál” állapotából újra lehet(ne), sőt kell(ene) éleszteni a klubot.
A projekt taotámogatásból fog megvalósulni.
Örömjátékot láthatott a veszprémi közönség.
Azért a napi betevőre így sem lesz gondja.
Változásokat szeretnének a szövetség részéről.
Fő számát azonban Párizsra hagyja.
Megnéztük a budai Vár új, laza éttermét, ami saját sörrel, isteni csülökkel és bajor virslivel vár.
Cikkünkből olyan, kezdők számára is könnyen tartható kutyákkal ismerkedhetsz meg, amelyekkel egyszerűbb az összecsiszolódás.
Összegyűjtöttük a leggyakoribb okokat és azt, mikor jelent gondot.
Van, amikor épp az ellenkezőjét érjük el, mint szeretnénk. Szakértő mondja el, mire figyeljünk.
Mégis másoknak segít és családot alapított.
A magyar nyelvnek különösen fekszik ez a műfaj.
De pszichológiailag az ukrán haderő erodálódott inkább.
Így került a falusi párttitkár a nagyhatalommá lett ország élére.
Jelentős változások történtek a piaci részesedést és a helyezéseket tekintve is.
Az amerikai haditengerészet tengeralattjárójának vízre bocsátása, halszárítás Siófokon, és még sok más fotó.
Már apró változtatások is sokat segíthetnek.
A Forbes idén is összeállította a legsikeresebb tartalomgyártók listáját.
Egy férfi locsolás közben azt vette észre, hogy figyeli egy medve.
A program az 1990 előtt épült ingatlanok fejlesztését támogatja. Cikkünkben a részletek, összegek, felhasználhatóság.
Ceyloni vagy cassia – Melyik fahéjat válasszuk?
Az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése jogszabálysértés.
Részben megoldaná a klímacélok eléréséhez szükséges nyersanyagok szűkös kínálatának problémáját, de óriási károkat okozna a törékeny mélytengeri ökoszisztémában.
Az NB I 32. fordulójának zárómérkőzésén az ezüstéremért küzdő Fehérvár az ötödik Debrecen otthonába látogatott.
Az NB I 32. fordulójában a Kisvárda a hajrát elszórakozván vékonyan verte a Mezőkövesdet, mindkét csapat már kiesett az NB I-ből.
A Hertha BSC egyelőre nem adott ki nyilvános közleményt, de egyre biztosabb, hogy az idény végén elhagyja a klubot Dárdai Pál.
A második félidőben megjöttek a gólok a Diósgyőr-Ferencváros mérkőzésen, aminek a hazai szimpatizánsok örülhettek.
Ajkán vendégszerepelt a Honvéd, a Győri ETO Kazincbarcikán játszott ötgólos mérkőzést, az utolsó percben nyert a Nyíregyháza.
Az NB III 28. fordulójában nyert a Putnok, Iváncsán szerzett három pontot a Szentlőrinc, gálázott a Honvéd II.
A Diósgyőr ebben a szezonban már nem számíthat az egyik kulcsemberre, Márton Gábor a ZTE problémáiról is beszélt.
A Philadelphia Union magyar gólrekordere, Gazdag Dániel ismét betalált az Orlando elleni bajnokin, majd büntetőt hibázott.
Újabb fordulatokkal és karakterekkel tér vissza a Szex és New York folytatása.
Ön melyik pózra esküszik?