Vajtó Lajos elárulta, miért haragszik nevelt lányára, Horváth Csengére
Milliárdok sorsa a tét.
Az Euronewsnak megerősítette a hírt az ukrán elnök helyettes kabinetfőnöke.
A fűtés és a közlekedés adózásának már korábban elfogadott törvényének hatálybalépését halasztanák el.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy addig mire lesz szükség a kormány részéről.
György László elmagyarázta, hogyan működik.
Az elemző szerint a miniszterelnök nyers stílusa tovább élezheti a parlamenti konfliktusokat.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hírösszefoglalója.
Magyarországon 3,4 millió ember él a problémával.
Aki teheti, válasszon alternatív útvonalat.
Egy fiatal pattant be mellé az anyósülésre, és kitépte a slusszkulcsot, hogy megakadályozza a balesetet.
Mayer Kitti dizájnteoretikussal beszélgettünk
Részletes adatok érkeztek.
A hírekre Karácsony Gergely is reagált.
A hatóságok egyelőre nem adtak részletes tájékoztatást.
Lapunkat egy várandós anyuka kereste meg, hogy beszámoljon az ott tapasztaltakról.
Ötvenhat egyesületként folytathatja a munkát.
1,0 másodperces gyorsulás, hideggázos fúvókák és repülő üzemmód. Elon Musk szerint az új Roadster jobb, mint James Bond bármelyik autója.
Világszerte több száz millió embert érint a kémbotrány.
Benzinkút, balatoni nyaraló és egy bölcsőde is verseng a legjobb épületnek járó elismerésért.
Több mint egymilliárd forintot ér a telitalálatos szelvény.
Norvég fotós nyerte az OurNature 2026 fődíját.
Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
A Szultán palotája csak egy a sok látnivaló közül.
Új alkalmazási területen válik elérhetővé.
Robert Fico miniszterelnök egy 1200 megawattos reaktor építését tervezi.
Több mint tíz címen kap havonta rendszeres közpénzes jövedelmet.
Több sztárját is kénytelen nélkülözni az angol csapat.
A dán csapat a portugál Bragát győzte le magabiztosan.
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kedden Jerevánból jön a folytatás.
Ezzel ezüstérmet szerzett a 16 éves sportoló.
Zordabb arcát veheti elő az ősz pénteken.
A parkolóüzemeltetési vita alapját meghatározó adatokhoz jutott lapunk.
A kampány keretében a városházán ingyenes vizespalackokat osztanak.
Lehet, hogy a jobboldalra vizionált demokráciaellenes tendencia éppen a baloldalról jön?
A sztárvilágban egy szakítás ritkán marad teljesen magánügy.
Új keretbe helyeznék a felvilágosító foglalkozásokat az iskolákban.
A Városháza Park rövid időre ismét Csizma térré alakul át az ünnepen.
Sok oka lehet a fájdalomnak.
A felfedezéshez a NASA veterán űrteleszkópja, a Hubble negyedszázados archív felvételei szolgáltatták a kulcsot.
Az albérletáraknál is nagy a változás.
A diszpécser vezette az újraélesztést.
Megszólalt a Központi Nyomozó Főügyészség lemondott vezetőjét képviselő ügyvédi iroda.
Mai cikkünkben a teljesség igénye nélkül 5 olyan fajtát mutatunk be, amelyek tulajdonságaik alapján a legtisztább kutyák közé sorolhatók.
A macskahúsos emberek igazi látványosságnak számítottak, és igen keresett volt a portékájuk is.
Ha a kutya a lábadra ül, az többféle jelentéssel bírhat, ami függ a köztetek levő kapcsolattól és az adott szituációtól.
Európa 40 karácsonyi vására között lett a legszebb. Kiderült a nyitás időpontja is.
1944 októberében fegyveres ellenállás bontakozott ki a Népszínház utcában. Kis Varsó története máig tele van megválaszolatlan kérdésekkel.
A tulajdonosok a fine dining világában szocializálódtak, de első saját helyüknek egy jóval emberközelibb, kedves sütiző-kávézót álmodtak meg.
Programajánlónkban összegyűjtöttük az időszak leghangulatosabb eseményeit a bortúráktól a tökös élményekig.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, Erőművek Éjszakája, Primanima Fesztivál: szuper koncertek, gasztroprogramok, kiállítások és őszi fesztiválok ajánlónkban.
Aki még egyszer megkóstolná a menzai traumákat feledtető fogásokat, annak érdemes időben lecsapnia az utolsó adagokra.
És vannak férfiak, akik a fehérneműje színére fogadnak.
Molnár Áron a nemek között egyenlőségre figyelmeztetett a színpadon, a Katona színészei az ügyintézés abszurditásait állítják fókuszba.
A projekt Kossuth téren tette láthatóvá a korrupcióhoz kapcsolódó ügyeket, most pedig két bronzszobrocskával térhet haza.
Egy jól felépített márkaegyüttműködésben a séf személye legalább annyira fontos, mint az étlapra kerülő újdonságok.
Vége a cuki pandás videók kontrollálhatatlan áradásának. Hacsak nem szándékosan szeretnénk ezeket nézni.
Olvasónk nyélgázon kormolta ki az öreg Opel motorját műszaki előtt, nem várt hibát észlelt. Merjen így műszaki vizsgára menni, vagy szerelőhöz kanyarodjon először?
Megnevezte Esteban Ocon utódját a Haas Forma–1-es csapata.
A GM Defense mutatta be a legújabb, katonai szolgálatra szánt szárazföldi járművét.
A múltjában keresi a választ a kínai autógyártók jelentette kihívásra a Jeep.
A 911 fölé pozicionált Mission S köré egy egész középmotoros modellcsaládot építenek.
Két autót ellopott, háromszor pedig fizetés nélkül távozott a benzinkútról.
A Párizsi Autószalon az egyik legfontosabb esemény lett az európai autóipar és autópiac számára, mi a sajtónapon néztünk körül.
Megelégelte Franco Colapinto az online randalírozó szurkolóinak viselkedését, ezért egy időre biztosan jegelni fogja a közösségi oldalait.
Felmérést készített az egyik hazai autóalkatrész áruház, kiderült, hogy a hazai vásárlók milyen autót vennének legközelebb.
A romló közlekedésbiztonsági helyzetre hivatkozva durva szigorításokkal álltak elő.
A 356-os a legértékesebb Porschék egyike.
Pilisvörösváron két utcában is mérik a közlekedők sebességét és elszomorító statisztika rajzolódott ki.
Ráadásul nem először használta önkényesen az ügyfelek autóját és már korábban is az italboltba ment.
Egy új rendszert tesztel a gyártó az egyik leányvállalata csúcsmodellében és hamarosan megjelenhetnek az európai nagyvárosokban.
Szerintem mindenkinek a BMW jut eszébe, aki csak egy kósza pillanatra is ránéz a ZXMoto legújabb fejlesztésére, ami egy bokszermotor, az pedig a motoros fülben németül szól.
A főzésnek napjainkban – főleg a fiatalabb korosztály, kamaszok körében - nem igazán van kultúrája, hagyománya. Pedig az otthon készült ételek amellett, hogy kevesebb színezéket, adalékanyagot tartalmaznak, így egészségesebbek, az elkészítésük akár közös program is lehet. Főzés közben ráadásul szinte észrevétlenül lehet beszélgetni olyasmikről is, amiket egy kamasz amúgy nem feltétlenül osztana meg a szülővel.
Támogatott tartalomA háttérben álló eltérések laborvizsgálatokkal tisztázhatók. Az egyik lehetséges ok a prediabétesz, melynek felismerésével és életmódbeli kezelésével elkerülhető lehet a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása.
Egy friss kutatás az étrendek összetételének hatásait vizsgálta azonos mértékű fogyás mellett. Az eredmények a máj egészsége szempontjából bizonyultak figyelemreméltónak.
Az ínhüvelygyulladás nemre és korra való tekintet nélkül bárkinek megkeserítheti az életét. Dr. Bors Katalint kérdeztük a betegség korai és későbbi tüneteiről, esetleges szövődményeiről és a kezelési lehetőségekről.
Egy új, DNS-alapú vizeletteszt a hólyagrákos esetek több mint 90 százalékát felismerte egy brit kórházi kutatásban. A módszer a jövőben segíthet eldönteni, kiknél szükséges sürgősebben elvégezni a kivizsgálást.
Hitelre vett másfél milliós porszívók, túlárazott gőztisztítók, vásárlásra rábírt idős emberek – ilyen történetekről mesélnek olvasóink, akik túlnyomó többsége ugyanattól a cégtől vásárolta ezeket a holmikat. Lapunknak most válaszolt a forgalmazó, elmondva, ők hogyan látják az ügyleteket.
A Beköltözve Hajdú Péterhez legújabb adásában, amely most pénteken kerül adásba, Monique Covet kendőzetlen őszinteséggel vall arról, miért maradt ki az életéből a gyermekvállalás, hogyan próbálták régebben kényszeríteni rá, és miért érzi mégis úgy, hogy a jelenlegi párja fiát a sajátjaként szeretheti.
Súlyos ellátási zavar alakult ki a hazai gyógyszerpiacon az életmentő B12-vitamin-injekcióknál. A helyzet súlyosságára Orosvári Zsolt, az „Ágyat az anyukáknak” kezdeményezésről ismert civil aktivista hívta fel a figyelmet, aki saját érintettsége okán fordult a hatóságokhoz. Augusztus közepén tájékoztatták a gyógyszertárban arról, hogy a rendszeres kezeléséhez szükséges készítmény bizonytalan ideig beszerezhetetlenné vált.
Mintha a semmiből bukkannának elő: az ablaküvegre telepednek, a redőnyök réseiben húzódnak meg, és a legkisebb repedéseken is bejutnak a lakásba. De miért jelennek meg ilyen nagy számban ősszel a poloskák?
Molnár Viktor és a fia, Titusz az Ázsia Expressz kalandrealityjében vállalták, hogy – a kényelmes hétköznapokat hátrahagyva – sérült lábbal és kialvatlanul, a teljesítőképességük határát feszegetve vágnak neki egy rendkívüli utazásnak. A TV2 október 19-én induló műsorában a nézők is szemtanúi lehetnek annak, hogyan birkózik meg apa és fia a fizikai és lelki kihívásokkal, amelyek nemcsak próbára tették őket, de alapjaiban változtatták meg a kapcsolatukat is.
Komoly vita alakult ki az uniós költségvetésről: le kellett mondani a csütörtök estére tervezett sajtótájékoztatót a brüsszeli EU-csúcson. Az állam- és kormányfők az energiaárakról, az emissziókereskedelmi rendszer jövőjéről és a következő hétéves költségvetésről is egyeztettek, de több fontos kérdésben továbbra sincs egyetértés.
Újabb mérföldkőhöz érhetnek a magyar–ukrán diplomáciai kapcsolatok. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is meghívást kapott az 1956-os magyar forradalom 70. évfordulója alkalmából rendezett budapesti megemlékezésre – erősítette meg az Euronewsnak adott exkluzív interjújában Ihor Zsovkva, az ukrán elnöki hivatal vezetőhelyettese. A látogatás szimbolikus áttörést hozhat a két szomszédos ország évek óta feszült viszonyában.
Tóth Ildikó, a Cápák között című műsor ismert üzletasszonya, 2024 karácsonyán még 106 kilót nyomott, ami már komoly egészségügyi kockázatot jelentett számára. Az orvosai javaslatára gyomor-bypass műtéten esett át, amely nemcsak az egészségét állította helyre, hanem az életminőségét is jelentősen javította. Azóta 58 kilóra fogyott, és a változás a mindennapjaira és a házasságára is pozitív hatással volt.
A házszámok feltüntetése nem csupán praktikus, hanem jogszabályi kötelezettség is, amelynek elmulasztása akár komoly következményekkel járhat. Egy hiányzó vagy rosszul látható házszámtábla nemcsak a postai kézbesítést nehezítheti meg, hanem sürgős esetekben, például mentők vagy tűzoltók érkezésekor is értékes percek mehetnek el a kereséssel. Az önkormányzatok saját hatáskörben szabályozzák, kirónak-e pénzbüntetést a mulasztásért.
Majka, a hazai show-business egyik legismertebb alakja őszintén beszélt a siker mögött rejlő belső hajtóerőről, a szerencse szerepéről és a karrierje legfontosabb állomásairól. A rapper-műsorvezető szerint a siker kulcsa nem csupán a véletleneken múlik, hanem egy mélyről fakadó elhatározás eredménye, amelyet kemény munka és kitartás kísér. A saját példáján keresztül mutatta be, hogyan lehet a nehéz körülményekből kitörni, és elérni a legmerészebb álmokat is.
Önök is arra várnak, hogy a szerencse végre az önök oldalára álljon? Az 10/16-os angyalszámnap energiáinak köszönhetően ez végre megtörténik. Mivel október a tizedik hónap, ez az időszak a előrelépést ígéri. A 16. napon pedig az a pozitív energia tér vissza, amelyet korábban befektettek. Ezért pénteken öt csillagjegynek az élete különösen kedvező fordulatot vesz.
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Igaz, a története majdnem száz éves.