Borbély Alexandra elmondta, min szoktak összeveszni Nagy Ervinnel, a színész új munkahelyéhez van köze
Kiszorítósdi a Városligetben.
A miniszterelnök nem rejtette véka alá a véleményét.
A választási vereség után a párt jövőjéről és vezetéséről is döntenek a küldöttek.
Tisztújító kongresszust tart a Fidesz.
Kövesse a futball-világbajnokság harmadik napjának eseményeit élő hírfolyamunkkal.
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
Az elemző elmondta, mit gondol a Fidesz lehetséges megújulásáról.
Úgy tűnik, a magyar közélet egyik legnagyobb botránya körvonalazódik.
Néhány óra maradt a kezdésig, de nem tudni, hogyan fognak eljutni a szurkolók a stadionig.
Ketyeg az óra, öt szempontra érdemes odafigyelni.
Kevesen voltak képben a témával kapcsolatban. Ön köztük lenne?
Nagy port vert fel, hogy nem volt hajlandó kezet fogni Gyurcsány Ferenccel.
A miniszterelnök legalább annyira súlyosnak tartja, mint a kegyelmi botrányt, ötmilliárd forintos közpénzt emlegetett.
Pazar kiállítású albumával, teljesen egyedi stílusú szobrászművészétével.
Az emberi jóakarat olykor egészen különös módon ölt testet.
Az 1988-as 500 SE ma is fantasztikusan néz ki, de vajon még mindig tudja azt, amit 38 éve?
Pósfai Gábor a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új főigazgatóját is megnevezte.
A miniszterelnök váratlanul összehívta a sajtót, hogy nagy bejelentést tegyen.
NATO-repülőgépek is felszálltak.
Arról is beszélt a kongresszus előtti sajtótájékoztatón, hogy jobb lenne-e a Fidesznek nélküle.
Ki tudja, mikor lesz rá szükség.
Kitálaltak Monet örökösei.
A magyar kamionos betonkorlátnak ütközött.
Dénes Ferenc véleménycikke.
Az atomprogrammal kapcsolatos tárgyalások viszont csak később kezdődnek el.
Ha valakinek a budapesti Bajnokok Fesztiválja drága volt, gyorsan gondolja át a dolgot...
„Ezt kiböjtöltük rendesen” – mondta Tótka Sándor.
Gianni Infantino azonban aligha teszi zsebre, amit kapott...
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Katy Perryék hatalmas bulit csaptak Los Angeles-i ünnepségen, de a gólzápor még őket is lemosta.
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Carlo Ancelotti igyekezett elkerülni a felesleges ígéreteket. Vinícius Jr. kevésbé volt megfontolt.
Az elemző szerint így nehéz lesz megújulnia a Fidesznek.
Mostmár hivatalos.
Két eset, amikor nem várt mozdulat miatt történt ütközés.
Friedrich Barnabás a 2010-es vörösiszap-katasztrófáról mesél a kiállításán.
Az amerikai elnök szerint a pokol fenekére küldenek minden drogbárót.
Nagy István egykori agrárminiszter több alkalommal is elutazott Afrikába.
Június 13-án a magyar feltalálók napját ünnepeljük.
Roncsok és szétszóródott rakomány mindenfelé.
Íme 12 világsztár, akik traumatikus találkozásokat éltek át zaklatóikkal.
A rendező szerint a Nemzeti Színház igazgatója csinálta ezt a „kutyakomédiát”.
Németországban műtötték meg Tóth Nikolettet.
Idén is zsűri dönti el, hogy melyik a tópart legjobb strandétele.
Kurusa Emma a Köztársasági Elnökének Ezüst Érdemérmét kapta meg.
Véletlen találkozás az óceán urával.
Karácsony Gergely a volt miniszterelnök esetleges politikai visszatérésének lehetőségéről beszélt.
Nemcsak baleset-, de egyenesen életveszélyes, ha így viszed sétálni a kutyát!
Sokunk fejében még mindig élnek ezek a régi, bevésődött elképzelések, pedig az elmúlt évek viselkedéskutatásai rendre megcáfolják őket.
A holland kutyafajták sorában jól megférnek egymás mellett finom úri hölgyek kedvencei, munkamániás pásztor- és vadászkutyák, valamint újratervezett farkaskutyák.
Tavaly kísérleti jelleggel már üzemelt, és az olyan jól sikerült, hogy idén ismét kinyit, de már rendesen, nem teszt jelleggel.
Budapest kulturális élete nem megy szabira. Ha a kánikulában galériák, múzeumok tereiben hűsölnénk, íme pár jó kiállítástipp.
A meccsnézés közösségi program, a foci-vb-n pedig bőven lesz olyan mérkőzés, amit érdemes lesz nagy társaságban, jó hangulatban végigdrukkolni.
Szigorodhat a kültéri reklámok szabályozása, de vajon hogy hat ez a város látképére és mit gondolnak a szakmabeliek?
A FIFA World Cup: Launch Edition június 11-én debütált.
Az elektromos átállás ma már nem mérnöki, hanem kommunikációs kihívás. Hiába a csúcstechnológia, ha a tévhitek makacsul tartják magukat.
A legnagyobb stúdiók már nemcsak reklámozzák a filmjeiket, hanem játékélménnyé alakítják őket Discordon és Fortnite-on keresztül is.
A miniszteri biztos feladata lesz az átvilágítás, a szakmai egyeztetések megszervezése és a közszolgálati média átalakításának előkészítése.
A Toyota elnöke kimondta, hogy ameddig teheti, kapálózni fog a belső égésű motorok beszántása ellen.
Intelligens forgalomirányítási rendszert tesztelnek Kaliforniában.
Rendkívül furcsa extrát kínálnak a Lexus ES Japánban forgalmazott változatához.
Napi autónak kissé szűkös és fapados, hobbiautónak pedig nem elég izgalmas a Maruti 800, ezért gyakorlatilag teljesen megszűnt létezni itthon, pedig a Merkur kínálatában a sokat fogyasztó, még elavultabb autók közt egész vonzó alternatívának tűnt a 80-as évek végén.
Figyelmetlen BMW-s utast és koccanás után menekülő Peugeot-st is megtekinthetsz.
Két hónap alatt négy európai ország engedélyezte a Tesla önvezető rendszerét.
Egy autóra hasonlító tárgy szerepelt a hirdetésben, menni azonban nem lenne könnyű vele.
Autószerűségét épp csak annak köszönheti a FIat Topolino, hogy van négy kereke, lámpái, kormányozható és meg tud állni, meg két ember elfér benne és helyváltoztatásra lehet használni.
A színésznő nem játssza tovább a két éve futó monodrámát, amit nagy sikerrel vittek színpadra a Loupe társulattal. Bejelentését összevetettük a pszichológia álláspontjával, és levontunk néhány tanulságot.
Egy friss kutatás eredménye szerint a vérben kimutatható fehérjék segítségével akár évekkel a diagnózis előtt kiszűrhetők lehetnek a betegségre fokozott kockázatot hordozó emberek.
A betegség nem mindig jár egyértelmű jelekkel, sőt, sok esetben teljesen panaszmentes marad, különösen a korai szakaszban. A csomón kívül több olyan tünet is létezik, melyek felismerése életmentő lehet.
Íme 12 világsztár, akik traumatikus találkozásokat éltek át zaklatóikkal.
A bioélelmiszerek mesterséges vegyszerek és hormonok nélkül készülnek, és csökkenthetik a vegyi anyagoknak való kitettséget, de tápanyag‑előnyük nem mindig egyértelmű.
Számos olyan tárgy van az otthonunkban, amelyek jóval több szennyeződést összegyűjtenek, mint arra először gondolnánk.
Mutatunk most hét olyan világsztárt, akik annyira hasonlítanak a testvérükre, hogy könnyen össze lehet őket egymással keverni.
Hüse Károly a hazai ejtőernyőzés legendás alakja, magyar katona, érdemes sportoló, polgári és katonai helyen beugró aranykoszorús katonai ejtőernyős volt.