Óriási balhé a Paramount sorozatánál, Tom Hardy repülhetett a Gengsztervilágból
Durva figyelmeztetés érkezett, a BMW-től az akkugyárakig mindenki aggódik.
Nem is gondolná, ki posztolta a videót.
Görénykurzust emleget az ügyvéd.
A miniszter soha nem titkolta hovatartozását.
Hajnal Tamás jövője is kérdésessé vált az Üllői úton.
Az Interpol nyomoz a volt „bunga-bunga” politikusnő, Silvio Berlusconi egykori bizalmasának luxusbirtokán.
Demeter Szilárdék borzasztó károkat okoztak.
Kőkemény üzenetet küldött az Orbán-rezsimnek.
Kis Grófo új dalok megírására kapott pénzt, 5 millió forintot fizetett vissza.
Helyzetteremtésben még a második Szoboszlaival szemben is óriási fölénnyel vezet.
A budai Várhegy mélye mindig is lenyűgözte a történelem iránt érdeklődőket.
Az injekció a veseelégtelenségben szenvedő állatokon segít.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hírösszefoglalója.
A hatóságok gőzerővel dolgoznak a megoldáson.
Az egykori afrikai mintademokráciát már a káosz felé tolják.
Több kérdést is felvet az előterjesztés.
Feltámasztott történelmi személyek alkotják a kormányt Sensay-en.
A Mustique a milliárdosok szigeteként elhíresült csoda, ahova nem léphet be akárki.
Vizsgálat indult Pedro Sánchez egyik fontos szövetségesével szemben.
Nagy Attila Tibor szerint nem kellene kidobni az ablakon tizenhat év miniszterelnöki tapasztalatait.
A világ egyik legaktívabb vulkánjának kitörésétől tartanak.
A humorista az egészségügyi állapotáról is beszélt.
Sulyok Tamás felelősségéről is elmondta a véleményét.
A miniszterelnök szerint már csak egyetlen kérdés maradt.
Egyvalakit azonban még a zseniális Lionel Messi sem tud felülmúlni.
Kettejük közé egy mexikói ökölvívó fért be a dobogó második fokára.
A szakember január derekán vette át a portugál Rúben Amorim menesztése nyomán megüresedett kispadot.
Hirtelen döntés született.
Az újságíró, énekes, zenész és dalszerző 73 éves volt.
Ez volt a 22. egymás elleni mérkőzés, ebből csak egyszer nyertek a magyarok.
A Kanadai Nagydíjon tiszta vizet öntött a pohárba.
Női gerelyhajításban minden idők második legjobb eredményét érték el.
Sokszor az ismerősei sem értik, Soós Gergely miért utazik el bizonyos helyekre.
A Tisza Párt alelnöke szerint a Fidesz saját stábja is látta, hogy valami nincs rendben.
Kónya Flóra és Juhász Dani küzdöttek meg a döntőben.
Mindketten több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek.
Xzibit 13 évet várt, hogy újra hallassa a hangját, és egymás után két koncertet is ad hazánkban.
A híresség 30 év után tért vissza a szülőföldjére.
Pályakarbantartást végeznek az érintett szakaszon.
Volt, aki félmeztelenül hívta fel magára a figyelmet.
A miniszterelnök rövid, de határozott üzenetet fogalmazott meg.
Az Utazó a plázahorror iskolapéldája.
A teszt során több hiba is fellépett, de sikeresnek tekintik a küldetést.
A szervezet egy tiszás eseményről hamisított meg felvételeket.
Érdemes itthon is szétnézni a külföldi nyaralás előtt.
A miniszter súlyos helyzetről és 286 milliárd forint eltűnéséről beszél.
Hogyan igyekeztek megoldani az amerikaiak a német juhászkutyák egészségügyi anomáliáit? Mivel „turbózták” fel az így kialakított kutyatípust? Fajta-e a king shepherd?
A természetes módon kifejlődött macskafajták viselkedését és külső jellemzőit a környezet és az elérhető préda formálta.
Egy idős kutya van, hogy butaságot csinál. Ilyenkor jönnek jól a barátok, akik nem engedik, hogy baja essen.
Victor Vasarely születésének 120. évfordulója alkalmából nyílt látványos kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.
Budapesti, vidéki és határon túli helyszíneket is találunk a kínálatban.
Újra itt vannak a hosszú tavaszi esték, amikor haza se akarunk menni egy jóízű vacsora vagy néhány koktél után. Mutatjuk a kedvenc teraszainkat Budán.
Az asszony a kor legmodernebbnek számító nevelési elveit vallotta.
Scherer Péterre ikonikus reklámjaival emlékezünk: humoros, szerethető karakterei generációk számára maradnak emlékezetesek.
Az Exatlon Hungary utolsó hete ismét elég volt ahhoz, hogy a TV2 megőrizze vezető pozícióját a kereskedelmi célcsoport főműsoridős versenyében.
Júniusban indul a BBC News Magyarul, amely az AI tartalomgyártásban történő alkalmazásának térhódítását is jelenti.
Áprilisban a napilapot kézből terjesztőknek mondtak fel, most már a tárolók is eltűntek a közterületekről.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint az ALDI döntése legrosszabbul a napilapokat érintheti, ám a Lapker bizakodó a jövőt illetően.
Akkuja jól diagnosztizálható, túl sok típushibája nincs, a garanciális kérdések viszont bonyolultak.
A gazdasági bizonytalanságban hasítanak a racionális kisautók, a top50-et a helyi márkák uralják.
Biztonsági övekből készített rögtönzött vontatókötéllel húzott egy Volkswagen Passat egy Volkswagen Tourant az M3-as és az M35-ös autópályán.
Miközben Fernando Alonso falat fogott, mindössze 68 ezredmásodperc döntött a Forma–1-es Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén: visszavágott a falazása után Russell.
Karácsony Gergely bejelentette: 2030-ra a budapesti utak 61%-án 30 km/h-s sebességkorlátozás lesz, és drasztikusan növelik a traffipaxok számát.
Egymást érték a megszakítások a Forma–1-es Kanadai Nagydíj első és egyetlen edzésén. Három piros zászló, egy elgázolt mormota és Mercedes 1–2 a mérleg.
A menstruációs ciklus alatt többféle változás történik a nők szervezetében. Még idősebb korban is előfordul, hogy egy szokatlan tünet rémületet kelt, ha nem tudja valaki, hogy mi áll annak hátterében.
Támogatott tartalom
Válogatás a szombati gyerekműsorok közül
A szaglás romlása mögött nemcsak egyszerű megfázás, hanem fül-orr-gégészeti, neurológiai vagy más betegségek is állhatnak. Szakértő segít eligazodni a lehetséges okok között.
A magyar lakosság csaknem fele érintett magavérnyomás betegségben, sok a felderítetlen érintett. A hipertonia sokáig tünetmentes lehet, ám kezeletlenül évek alatt szinte valamennyi szervünket súlyosan károsíthatja. Ezért kell szűrni, mutatjuk, hogyan.
Tévhit, hogy a cöliákiát mindig hasi panaszok jelzik. Sok esetben még egyes orvosokat is megtévesztő panaszok utalnak rá. Ha felismerjük, a glutén elhagyásával teljesen jól lehetünk, máskülönben pokollá teheti az életünket.
Magyarország a szűrésre vonatkozó OECD-lista végén áll. A vastagbélrák tarol hazánkban, pedig azon kevés ráktípusok közé tartozik, amely szűréssel nemcsak korán felismerhető, hanem bizonyos esetekben meg is előzhető.
A sürgősségi fogamzásgátlás körül kialakult társadalmi és etikai viták gyakran összemossák a prevenciót a terhességmegszakítással, figyelmen kívül hagyva a biológiai tényeket.
Ha ellenérzéssel tölt el a gondolat, hogy betoljanak a „kattogó csőbe", nem vagy egyedül. Honnan ered, mennyire indokolt és hogyan kezelhető ez a félelem?
A kiégés mindig másokkal történik meg. Mi inkább kimerültek vagyunk, sokszor a körülményeket okoljuk „nem túl jó” állapotunkért. Ez a szindróma nem egyenlő a fáradtsággal, és nem akarat kérdése, hogy érint-e bennünket.
Több olyan sztár is akad, akik szerepeiknek köszönhetően összefonódik a 2000-es évekkel, ám manapság már kevés dolgot lehet róluk tudni.
A fehérje napjaink egyik legfelkapottabb alapanyaga lett, mégis rengeteg tévhit van a köztudatban a fogyasztásával kapcsolatban.
A kullancsok nemcsak az erdőkben, de a kertekben is ott lapulnak, azonban szerencsére néhány természetes módszerrel jó messzire űzhetjük őket.
Az elosztók és hosszabbítók akármennyire is hasznosak, érdemes elővigyázatosnak lenni velük, és nem túlterhelni őket, mert akár komoly baj is lehet.
Ezek a kevésbé ismert kódok a fedélzeti személyzet diszkrét kommunikációs eszközei.
Jobb, ha ezt az egyébként nagyon kényelmes és mindennapos konyhai szokást minél hamarabb befejezzük.
A sokak által ismert influenszer anyukát és az apját a hét elején tartóztatta le a rendőrség.
Aki magányos vagy szociálisan izolált, nagyobb eséllyel kaphat stroke-ot.
Pintér Adrienn ikerfiai már 19 évesek, és már igazi sármos fiatalemberek.
Egy vizsgálat szerint azoknál, akik több tartósítószert és ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztanak 29 %-kal nagyobb a magas vérnyomás kockázata.
„Gyulám szegény vagyok, de a világ minden kincséért nem adnám hogy jelen lehettem Buda vár nagyszerű bevételénél.”