Sasjelmezben riogatja a sirályokat egy fiatal, hogy azok ne lopják ki a turisták kezéből az ételt

Telt ház az MVM Dome-ban, jöhet a finálé!
Összejött a szép búcsú Ambros Martínnak, harmadik lett az ETO a Bajnokok Ligájában.
Kijavították a kampányvideót.
Szerinte van megoldás, méghozzá egy szuper-NATO.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
A népesség 10 százalékát is érintheti, de elviselhetőbbé tehető a szenvedés.
A címvédő mögött a feltámadó Mercedesek végeztek Hamilton, Russell sorrendben.
Kánikulától sem kell tartanunk.
Épp a fiával tekertek.
Májusban már huszonegy támadás érte az ukrán fővárost.
A neve alapján cukrászda, és annak is indult, de mára már több ennél, kávézó és reggeliző is. Most az üzlet közelében megnyitották új műhelyüket is, hogy a finomságok készítése kényelmesebb, átláthatóbb mederben folyjon és nagyobb volumennel működhessen.
Szerencsére nem a száraz november idejére szervezték a söripar csúcseseményét.
Hiába a baleset, a verseny folytatódott.
Biztonsági okok miatt döntöttek így.
A színész úgy érzi, becsapták.
A bányaomlást a heves esőzések okozták.
Az amerikai védelmi minisztérium elítélte Kína akcióját.
A tüzet még mindig oltják.
48 éves lett Angelina Jolie.
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
Zámbó Jimmynek 15 évbe telt, a mai fiataloknak elég pár év a befutáshoz.
Már nem kell sokat várni rá.
Több gyógyszer is igen sikeresnek bizonyult a kísérletek során.
Selahattin Cetiner 101 éves volt.
Szerinte hamis tanúzással próbáltak rávenni embereket, hogy valljanak ellene.
Trianonra emlékeztek a magyar pártok.
Ő készítette többek között Puskás Ferenc szoborportréját.
Disneylandben járt a színész.
Rengeteg dolgozót rúgtak ki.
Résen kell lennünk a vedlési időszakban.
A találkozón az ukrajnai háború is szóba került.
Pedro Sánchez miniszterelnök már júliusban megtartaná a parlamenti választásokat.
Úgy véli, Szerbiának és Koszovónak is lépnie kell.
Charlie Munger szerint az irigy emberekből is sok van.
Meglepő eredmény született, Nagy-Britannia területén két időszakban is volt pestisjárvány.
Van olyan tanár, aki a tanítást már csak hobbiból csinálja, de akad olyan is, aki másodállásban sírásóként dolgozik.
A homályos hátterű Anna-réti fejlesztés biztosan nem növeli az egyház iránti közbizalmat.
Seth Rogen még sosem volt ennyire vicces.
Hamarosan az Országgyűlés elé kerül az új törvényjavaslat.
Többet akarnak megtudni bolygónk történelméről.
A Chelsea kapusa mutatta be a szezon bravúrját.
Alighanem ez az eddigi év legnagyobb autóversenyes balesete.
Még Nadal sem volt erre képes a párizsi Grand Slam-tornán.
Elszabadult a buli, miután a lipcseiek megnyerték a Német Kupát.
Már feladta a reményt, hogy valaha viszont látja szeretett gazdáját. Ám egy napon felcsendült a várva várt hang.
Ez a lista egyszerűen megdöbbentő. Nem véletlen, hogy a felsorolt macskáknak a legtöbb helyen törvénytelen a tenyésztése.
A hőguta akár halálos kimenetelű is lehet, és nem csupán az autóban hagyott kutyusokra jelent veszélyt.
A kormányrendelet alapján a győztes főigazgatói pályázatot nyilvánossá kellene tenni.
Az anyák megmentőjének tragédiája.
Aligha most robban föl a Balkán puskaporos hordója
Minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyul a munkaerőhiány tartós kezelésére. Ez nem meglepő, mivel láthatóan azok az álláshelyek maradnak betöltetlenek, amelyek alacsony béreket és rossz munkakörülményeket kínálnak.
Minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyul a munkaerőhiány tartós kezelésére. Ez nem meglepő, mivel láthatóan azok az álláshelyek maradnak betöltetlenek, amelyek alacsony béreket és rossz munkakörülményeket kínálnak.
A rendőrség szigorít és új traffipaxokat vesz, de lézerblokkolót és radardetektort még mindig bárki vehet egy webshopban.
Mini és Highlander - itt kérem minden van
Bár az Aygo X a legrosszabb autóipari trendek szüleménye, stílusával és karakterével mégis levesz a lábadról.
Itthon is elérhető az új Prius árlistája, jön a cuki Fiat Topolino, értékesítési adatok és ID. Buzz teszt az eheti hírösszefoglalóban.
"Aliga I. is említésre méltó, de minket Aliga II. érdekelt, úgyhogy kocsiba ültünk és megnéztük hol pihentek a hatvanas évek kiváltságosai a kommunizmus idején. "
A brit underground rockzenészekből álló JAAW első albuma nem finomkodik; nyers és zajos, industrialis metal.
Mert nem csak az egészségügyben lehet hasznosítani a folyadékcsepegtetőt.
A Székelyföldön élő Ilyés Ágota orvos és hobbipék. Kovászos kenyereit virágokkal és gyógynövényekkel is ízesíti.
Amit felvisznek a hegymászók, le már nemigen hozzák.
Ha nem teszünk semmit, a széleskörű erdei ökoszisztéma szolgáltatások a 21. század végére átlagosan 15-23%-kal csökkenhetnek Európában.
Ha eddig onnan szerezted be a szörpnek valót, mostantól ne tedd!
Az 218 millió liter nyersolajat szállító elhagyott hajó környezeti katasztrófát okozhat, ha a hajótest komolyan megsérül, és a szállítmánya a környezetbe jut.
Összefoglaljuk, hogyan igényelhető a CSOK a mozaik családok esetében. Az igénylés kulcsa a kizárólagos felügyelet. Mutatjuk a lehetőségeket!
Kedvezményes és egyedi bevezető ajánlatokkal hirdette meg számos, rendkívül energiatakarékos, Budapest legnépszerűbb kerületeiben található, új építésű lakását Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője, a Cordia.
A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 1,0 százalékkal nőtt.
Ha egy baráti vacsora után szétdobnátok az éttermi költségeket, akkor a fizetési kérelem segíthet a gyors és olcsóbb rendezésben.
Részletesebben is bemutatjuk, előbb egy izgalmas kanadai példával, majd egy hazai mini körképpel
A legfrissebb adatokból az látszik, hogy a visszaesés megtorpanni látszik, ez pedig a lakáshitel-felvételi kedvet is élénkítheti.
A magyar játékos az utolsó gólját lőhette az RB Leipzig színeiben.
A PSG elől akarták elhappolni.
Az esetben 97 ember vesztette életét és több, mint 700 fő megsérült.
A tévés nyeretlen kétévesnek nevezte a ValMar énekesét.