Kiara Lord után Molnár Anikó is meglepő vallomást tett Puzsér Róbertről, videót forgatna a kritikussal
Több ponton félreértelmezte az ország hangulatát és a Fidesz valós helyzetét.
Az egyik legizgalmasabb tusványosi előadáson elhangzott az is, hogy Magyar Péter leköpése megrendezett jelenet volt.
Meglepetésvendég lesz a miniszterelnök.
A volt országgyűlési képviselő jelezte: csak remélni tudja, hogy a házelnök nem az ő állításaira reagált.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
A Mirror Glimpse is nagyot virított, de Amin Van Buuren pezsdíttette csak fel igazán a debrecenieket.
Márciusban kezdték el az építését.
A fedélzeten mintegy kétszázan tartózkodtak.
Ez még csak a kezdet.
Magánlaksértést és garázdaságot is elkövethettek.
A szemtanúk szerint olyan volt, mintha bomba robbant volna.
De az sem mindegy, mennyi izomtömegünk van vagy nincs.
A vízbetörést a katasztrófavédelem búvárszolgálata megszüntette.
Nem lesznek Európa perselye.
Reagáltak a kormányzati kommunikációra.
A résztvevőkkel titoktartási szerződést is aláírattak.
Így boldogulnak a lakhatással az idén felvételt nyert egyetemisták.
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához.
Az énekesnő kellemetlen élményéről számolt be a közösségi oldalán.
Az emberek azért halnak meg, mert nincs oltás, nincs gyógyszer és nincs finanszírozás.
Mi áll a foglalkoztatás csökkenése mögött?
Továbbra se látni, hogyan lehetne megoldani a problémát.
Bajnoki címért küzd.
Tagja volt a 2025-ben Európa-bajnokságon negyeddöntős U18-as válogatottnak.
A népligetiek augusztus 8-án játszanak felkészülési meccset a spanyol sztárcsapattal.
A maranellóiak mögött a Red Bull és a McLaren tűnik hasonlóan gyorsnak, a Mercedes viszont csak negyedik erő egyelőre.
A nagy érdeklődés az ételek és italok árát is felhajtja.
A tókerülő viadal augusztus 1-jén, szombaton reggel 9:00 órakor ér véget.
A riporter azt üzente, a színpadról való üzengetés helyett inkább írjon neki.
A helyszínre mentőt is riasztottak.
A KDNP politikusa a személyes életcéljáról is beszélt.
A fideszes képviselő korábban kamerával felszerelt okosszemüvegben ült be a parlamentbe.
Már most is dolgoznak a miniszterelnök védelmén.
Divinyi Zsombor sorsáról azonban nem tett említést.
Egyáltalán nem olyan filléresek a kínai cégeknél leadott rendelések, mint korábban.
A világsztár keményen üzent.
A Duna alacsony vízállása miatt egyre gyakrabban kerülnek elő robbanótestek és lőszermaradványok.
Ismeretlen anyagok bukkantak fel a gravitáció hiányában.
A DK elnöke szerint augusztus végére látni fogják, milyen úton indult a kormánypárt.
Melyek azok a bazális kutyafajták, amelyek genetikailag a legközelebb állnak az ősi ősökhöz? Íme a 16 genetikai kivétel, amiket a tudomány azonosított!
Miért hagyja ott a cica a tápot? A kutatók rájöttek, mi teszi ellenállhatatlanná az eledelt a válogatós macskáknak: az umami íz lehet a kulcs.
Az őshonos fajták mellett egy olyan érdekes kutya is szerepel a svájci fajták listáján, mint a kontinentális bulldog.
A korabeli kemény gazdasági helyzetben sokan kerestek kiutat az életből.
Ezek a hideg kávés italok garantáltan extrán felpörgetik a nyári élményeket.
A főváros történetének nagy részében a kellemetlen szag nem kivétel, hanem a mindennapok része volt.
Kézzel készített sütemények és jó zene Ferencváros rejtett helyszínén.
Az okosszemüvegek egyre nagyobb aggodalomra adnak okot, mivel bármikor bárki készíthet észrevétlenül videókat.
Az olvasottsági adatok alapján több nagyobb elérésű online kiadvány is kimaradt az előre meghatározott listáról, ami kérdéseket vet fel.
A sportolók teljesítménye helyett sokszor a testük kerül a figyelem középpontjába a közvetítések során.
Bejelentették azokat a műsorokat is, amelyek megmaradnak, illetve beszámoltak arról, milyen szempontok alapján világították át a szerződéseket.
A nézettségi adatok mellett azt is bemutatjuk, miért fontos a reggeli műsorsáv a televíziós piacon.
A kutak árai változatlanok, pedig az üzemanyagok nagykereskedelmi ára kétszer is nőtt.
Európa legnagyobb autógyártója közzétette második negyedéves beszámolóját.
A 41. Forma–1-es Magyar Nagydíjon eddig minden a Ferrari körül forog, viszont Andrea Kimi Antonelli egyelőre az élboly közelében sincs.
A WN7 a Honda első lépése az elektromos meghajtású nagymotorok világába.
Egy korábban már javított gumim puklis lett. Menthető vagy mindenképp cserélni kell?
Egy klasszikus magyar film, rengeteg autó, parádés hangulat, meg ami még. Gyere, jó lesz!
Lehet tippelni, hogy viselt-e bármilyen védőfelszerelést.
Nem kell szupererő ahhoz, hogy valakiből szuperhős legyen.
Áll a sor? Nem baj, majd a kerékpárúton előzünk a Matizzal!
A két eset között szundított egy kiadósat abban az autóban, amit először összetört.
Nyilvánosságra hozták a Hungaroring kanyarelnevezéseit a 2026-os Forma–1-es Magyar Nagydíjon: Nelson Piquet és Lewis Hamilton is felkerült a kivételes listára.
Franciaország nyilvánosan ellenzi a Tesla Full Self-Driving (FSD) vezetőtámogató rendszerének jóváhagyását.
A megnövekedett kereslet miatt kapacitásbővítésre van szükség a BYD-nél, hogy tudják tartani a lépést.
A változókorral járó panaszok gyakran fokozatosan épülnek be a mindennapokba. Egy ideig csak rosszabb az alvás, gyakoribb a fáradtság, nehezebb a koncentráció, vagy erősebbek a testi változások. A menopauza egyik legnagyobb kockázata, hogy a tartós panaszokat sokan idővel természetesnek veszik, és a magas tünetterhelés ellenére sem fordulnak szakemberhez.
Támogatott tartalomSzeptembertől megszűnik a vényköteles gyógyszerek 5 százalékos áfája. Mekkora megtakarítást jelenthet ez a betegeknek a patikákban és mennyit fizetnek máshol Európában?
Májunk rendkívüli regenerációs képességgel rendelkezik, ezért sokáig akkor sem okoz jellegzetes tüneteket, amikor már károsodott. Mutatjuk, kik lehetnek veszélyeztetettek, és milyen jelek utalhatnak arra, hogy ideje kivizsgáltatni a problémát.
Az utóbbi években a pékségek kínálata jelentősen átalakult. Valóban egészségesebbek ezek a termékek, vagy részben marketing ötletek eredményei?
Egy friss amerikai kutatás szerint az 1970-es és 1980-as években született embereknél három-négyszer nagyobb valószínűséggel fordul elő vakbélrák, mint azoknál, akik az 1940-es években jöttek világra. Mi lehet az oka, és mit tehetünk ellene?
A hőhullámok nemcsak a szívet, hanem a férfiak termékenységét is megviselhetik. Egy friss kutatás szerint az extrém meleg hetekkel később is ronthatja a spermaképet. Mutatjuk, mit érdemes tudni a hőstressz hatásairól.
A melanoma klasszikus tünetein kívül számos olyan szokatlan elváltozás is utalhat bőrdaganatra, amelyre kevesebben figyelnek fel.
A 63 éves színész csütörtökön lepte meg a rajongóit.
Nagy változásokat hozhat a következő időszak három csillagjegy számára.
Az énekesnő idén ősszel új projektbe vág bele.
A cukor sokszor olyan ételekben is ott rejtőzik, ahol nem számítanánk rá.
Ezeket a tárgyakat több szempontból is jobb inkább otthon hagyni.
Jennifer Aniston és több más sztár is nyíltan beszélt arról, hogyan változott a testsúlyuk az évek során, és milyen kihívásokkal néztek szembe.
A nyári villámdiéták helyett a kiegyensúlyozott életmód hozza meg a tartós fogyást. Így támogathatjuk bélflóránkat szervezetünk jóllétéért.
Mennyi árut és szolgáltatást fogyasztunk az EU-ban? Mi magyarok nem állunk jól.