Elképesztő fordulatok, góleső: ez tényleg a világ legjobb futballpárharca volt!
További Bajnokok Ligája cikkek
- Ez már lassan átok, újabb kulcsembere dőlt ki a Manchester Citynek
- Carlo Ancelotti megnyerte a tizenötödik trófeáját a Real Madrid vezetőedzőjeként
- Ősszel még a Bajnokok Ligájában szerepelt, januárra megszűnhet az NB I éllovasa
- Szoboszlaiék a vezetőedzőjük nélkül lépnek pályára a szerdai kupameccsen
- Az Arsenal, a Liverpool és a Manchester City is vinné a Barcelona sztárját
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 3–3 (2–1)
Egymás után a harmadik évben fut össze a Real Madrid és a Manchester City a BL kieséses szakaszában. Tavalyelőtt az utolsó percben még kettővel vezettek az angolok, de Rodrygo duplájával ráadásra mentettek a spanyolok, és azt megnyerve végül 14. alkalommal is megnyerték az elitsorozatot, tavaly viszont az Etihadban jött a bosszú.
Érdekesség, hogy mindkét alkalommal az az együttes lett a végső győztes, amelyik ezt a párharcot megnyerte, és erre most is igen jó esély kínálkozik, lévén a két legnagyobb favorit feszült egymásnak a negyeddöntő csúcsmérkőzésén.
Nem mondhatni, hogy mindkét csapat a lehető legerősebb felállásában várta volna a szuperrangadót, hiszen mindkét csapatban a cserekapus védett, a vendégeknél John Stones volt a jobbhátvéd, Kevin De Bruyne rosszullét miatt csak a kispadra szorult, a hazaiaknál pedig Aurélien Tchouaméni volt az egyik belső védő alternatíva hiányában – és már az első percben kisárgázta magát a visszavágóról!
Rögtön támadólag lépett fel a Real Madrid, de az első kontrából szabadrúgáshoz jutott a Manchester City, Bernardo Silva gyorsan elvégzett lövése pedig meglepte Andrij Lunyint (0–1).
Nem sokkal később javított az ukrán kapus, Erling Haaland lövésére ért le, majd Jack Grealish ismétlését blokkolták a védők.
Aztán a semmiből egyenlített a Real Madrid, Eduardo Camavinga átlövése Rúben Diason megpattanva csapta be Stefan Ortegát (öngól, 1–1).
Rögvest ezután Rodrygo lépett ki, Manuel Akanji és Ortega ügyetlenkedése mellett pedig begurult a kapuba a labda, percek alatt fordított a Real (2–1)!
Hiába került egyre nagyobb fölénybe a vendégcsapat, a hazai kontrák igazából sokkal veszélyesebbek voltak, még ha Ortegának nem is kellett bravúrt bemutatnia, így maradt a spanyolok egygólos vezetése a szünetre.
A fordulást követően Grealish és Vinícius is a kapu fölé lőtt, Phil Foden és Bernardo Silva próbálkozása pedig kaput talált ugyan, Lunyinnak nem okozott gondot egyik sem.
Amikor már úgy festett, hogy a manchesteri mezőnyfölény ezen a napon véletlenül sem vezet eredményre, a második félidő derekán Foden szánta el magát lövésre a büntetőterület előteréből, és hatalmas gólt ragasztott a jobb felsőbe (2–2).
És ahogyan a Real esetében, a City is rárúgta gyorsan a fordítást eredményező gólt! Csúnya speciel ez sem lett, a ballábas bekként Josko Gvardiol jobbal lőtt távolról a hosszúba (2–3).
Aki attól tartott, hogy ezzel vége a meccsnek, az tévedett!
A 79. percben ugyanis jött egy újabb extra találat, ezúttal a Real részéről, Vinícius beadását Federico Valverde vágta kapásból a hosszú alsóba, megint egál volt (3–3)!
És erre is jöhetett volna az újabb gól egyből, de Jude Bellingham nem tudott a kapuba lőni a következő akció végén.
A végjátékban már nem változott az eredmény, így a felek 2023 után idén is döntetlenről várják a manchesteri visszavágót ebben a párharcban.
Arsenal (angol)–Bayern München (német) 2–2 (1–2)
Minden párharcban az erősorrendünkben egymást követő duó csap össze, de sehol sem volt akkora a szakadék a pontokat illetően, mint az angol éllovas londoniak és a német aranyat gyakorlatilag már biztosan elbukó müncheniek között.
Ennek megfelelően az „ágyúsok” kezdtek aktívabban, és a 12. percben Bukayo Saka remek tekerésével meg is szerezték a vezetést (1–0).
Sokáig azonban itt sem örülhetett az angol együttes, itt az első gólnál nem értette meg magát a kapus és a védelem, az akció zárásaként Serge Gnabry egyenlített, majd William Saliba szabálytalansága után az Arsenal régi ismerőse, Harry Kane értékesítette a büntetőt (1–2).
Jól jellemzi a mérkőzést, hogy ezen a ponton 8–2 volt a lövések száma, mégis a vendégek vezettek...
A hajrában aztán a csereként beálló Leandro Trossard révén az Arsenal is egyenlíteni tudott, így itt sem dőlt még el semmi (2–2).
Bajnokok Ligája, negyeddöntő
- Arsenal (angol)–Bayern München (német) 2–2 (Saka 12., Trossard 76., ill. Gnabry 18., Kane 32. – 11-esből)
- Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 3–3 (Dias 12. – öngól, Rodrygo 14., Valverde 79., ill. B. Silva 2., Foden 67., Gvardiol 71.)
- szerda, 21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Dortmund (német) (tv: Sport1)
- szerda, 21.00: PSG (francia)–Barcelona (spanyol) (tv: M4 Sport)
Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírását?
(Borítókép: Nick Potts / PA Images via Getty Images)