Guardiola: Nem azért voltunk jobbak a Realnál, mert a Madrid gyenge volt

real city
2024.04.09. 11:27
A világfutball talán leginkább várt párharca veszi kezdetét kedd este a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében – véli ezt a Real Madridot edző Carlo Ancelotti is. Pep Guardiola, a címvédő Manchester City menedzsere amondó, hogy ha egyszer megnyerték a sorozatot, ott az esély a duplázásra, és bár a rekordgyőztes kemény dió, ebben a szakaszban már nincsenek könnyű ellenfelek.

Egymás után a harmadik évben fut össze a Real Madrid és a Manchester City a BL kieséses szakaszában. Tavalyelőtt az utolsó percben még kettővel vezettek az angolok, de Rodrygo duplájával ráadásra mentettek a spanyolok, és azt megnyerve végül 14. alkalommal is megnyerték az elitsorozatot, tavaly viszont  az Etihadban jött a bosszú.

Nem azért voltunk jobbak, mert a Real Madrid rossz lett volna. Ha kikapnak, mindig azt mondják róluk, hogy rosszak voltak. Én másként gondolom, nem voltak rosszak, de mi jobbak voltunk

– mondta az egy évvel korábbi párharccal kapcsolatban a Manchester Cityt trenírozó Pep Guardiola a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

A spanyol szakember a keretével kapcsolatban elmondta, Josko Gvardiol játéka kétséges a Real elleni odavágón, de nem keres kibúvókat, hiszen a riválisnál Thibaut Courtois, David Alaba és Éder Militao is maródi.

„Az igaz, hogy az a játékos, aki leginkább képes kontrollálni egy Vinícius Júniorhoz hasonló futballistát, az sérült. Kyle Walker sajnos egy barátságos meccsen sérült meg, ez van. Azzal kell foglalkoznunk inkább, hogy tegyük a dolgunk, és jó eredményt érjünk el a hazai visszavágó előtt” – tette hozzá.

Ha egyszer megnyertük a Bajnokok Ligáját, akkor megnyerhetjük újra. A Realt kétszer egymás után kiejteni nehéz feladat, de ebben a sorozatban nincs is könnyű

– véli a riválissal kapcsolatban.

A királyi gárdát irányító Carlo Ancelotti szerint a mentális oldal nagyon fontos lesz a párharcban, fizikailag és fejben is alaposan felkészült az együttese, amely magabiztosan vág neki a világ legjobban várt meccseinek.

A világfutball hihetetlenül vonzó párharca előtt állunk. Nem mondanám, hogy hasonló lesz az előző idényhez, mert minden párharcnak megvannak a maga sajátosságai. De a két csapat minősége lehetőséget ad arra, hogy csodálatos mérkőzéseket lássunk. Tudjuk, hogy jobbak leszünk a Citynél bizonyos dolgokban, de azt is, hogy másban ők lesznek a jobbak. Meglátjuk, mi lesz 180 perc játék után

– tekintett előre az olasz tréner.

Ancelotti elmondása szerint a nagy meccsek előtt még mindig rendkívül izgatott, a küszködés a munkája része, de ez tartja őt életben, és olyan ez számára, mint az üzemanyag az autóknak.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő

  • 21.00: Arsenal (angol) – Bayern München (német) (tv: Sport1)
  • 21.00: Real Madrid (spanyol) – Manchester City (angol) (tv: M4 Sport)
  • szerda, 21.00: Atlético Madrid (spanyol) – Dortmund (német) (tv: Sport1)
  • szerda, 21.00: PSG (francia) – Barcelona (spanyol) (tv: M4 Sport)

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírását?

  • 27329
    Real Madrid
  • 3065
    Dortmund

(Borítókép: Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images)