- Bajnokok Ligája
- liverpool fc
- labdarúgás
- arne slot
- szoboszlai dominik
- premier league
- ryan gravenberch
- alexis mac allister
- futball
- angol labdarúgás
- bajnokok ligája
- nottingham forest
- ac milan
Kisebb intenzitás, növekvő precizitás – így alakult át a Liverpool játéka Arne Slottal
További Bajnokok Ligája cikkek
- Ez már lassan átok, újabb kulcsembere dőlt ki a Manchester Citynek
- Carlo Ancelotti megnyerte a tizenötödik trófeáját a Real Madrid vezetőedzőjeként
- Ősszel még a Bajnokok Ligájában szerepelt, januárra megszűnhet az NB I éllovasa
- Szoboszlaiék a vezetőedzőjük nélkül lépnek pályára a szerdai kupameccsen
- Az Arsenal, a Liverpool és a Manchester City is vinné a Barcelona sztárját
Bő egy hónapja, augusztus 17-én az Ipswich Town ellen 2–0-ra megnyert idegenbeli bajnokin mutatkozott be tétmérkőzésen is a Liverpool kispadján Arne Slot. Miként a debütálás, a „hóforduló” (és egyúttal születésnap, a negyvenhatot töltötte aznap a holland) is jól sikerült a tarfejű szakvezetőnek, aki napra pontosan egy hónappal a debütálása után az AC Milan otthonában vezette 3–1-es győzelemre csapatát. A Mersey-parti alakulat az eltelt időszakban öt tétmérkőzést vívott, négyet megnyert ezek közül, és tekintélyesnek nevezhető 10–2-es gólkülönbséget tudhat a neve mellett.
Hiába azonban az álomszerű szezonrajt, a Liverpool történelmének legjobb első hárommeccses edzői mutatója az angol élvonalban, a Nottingham Forest elleni múlt heti bajnoki vereség azért árnyalta a hurráoptimizmust. A csapat ugyan bemutatta a Slot-féle foci erényeiként elkönyvelt játékelemek csaknem mindegyikét – kiemelkedő labdabirtoklási mutató (68 százalék), jó passzpontosság (85 százalék), a támadóharmadban meg- és visszaszerzett labdák magas száma (8) – az első három mérkőzésen látott jó minőségű helyzeteket valahogy mégsem sikerült kialakítani (a helyzetminőség-mutató, „mindössze” 0,98-as összesített xG-értéket, a 14 lövéssel és fejessel visszaosztva, gólszerzési kísérletenként mindössze 0,07-es xG-jű lehetőségeket sikerült megteremteni). A Nottingham végül egy remek kontrával és a néhány éve még az angol futball legnagyobb tehetségei közt emlegetett Callum Hudson-Odoi hajszál pontos tekerésével elvitte a három pontot az Anfieldről.
Slot az összteljesítményt látva megengedhetetlen eredményről beszélt, „ha Nottingham ellen nem tudsz hazai pályán pontot szerezni, ott baj van”, ugyanakkor kiemelte azt is, a válogatott mérkőzések miatti szünetet követően több játékosa is kifejezetten fáradt volt, „már a mérkőzést megelőző edzéseken is látszott, hiányozik a frissesség”.
Kulcskérdésnek ígérkezett, miként reagált a keret a vereségre, Slot vajon mekkora rotációt alkalmaz az AC Milan elleni, kedden megvívott Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Ha a hollanddal kapcsolatban fel is merült kritika az elmúlt hetekben, akkor az a keret minimális forgatására vonatkozott. Ezzel kapcsolatban azonban a Feyenoord korábbi trénere rögvest ki is jelentette, sosem tartozott azon szakvezetők közé, aki túlzásba vitte volna a rotációt a csapatainál, jobban szereti az állandóságot, még akkor is, ha tudja, egy teljes Premier League-szezont, fűszerezve a hazai kupasorozatokkal és a remélt hosszas BL-meneteléssel nem is lehet végigcsinálni ugyanazzal a kezdőtizeneggyel.
A válasz azzal együtt is frappánsra sikeredett, hogy az AC Milan már a harmadik percben megszerezte a vezetést a San Siróban. Slot mindössze két helyen változtatott a kezdőjén a PL-ben látott alapcsapathoz képest – Andy Robertson helyén Konsztantinosz Cimikasz, Luis Díazén pedig Cody Gakpo kezdett –, a meccs alatt azonban példás taktikai rugalmasságról tett tanúbizonyságot. Ahogyan arra Soós Márk, a Spíler TV Premier League közvetítéseinek állandó szakértője és elemzője is felhívta a figyelmet, alig 15 perc elég volt számára, hogy felismerje a Milan labdakihozatalainak gyengeségeit, és a Pool letámadását átszervezve kihúzza az olasz együttes támadásépítésének méregfogát.
Liverpool vs Milan pressing analysis
— Mark Soos (@mark_soos_) September 17, 2024
The adjustment that made the difference in the first half!!
Thread about the problems in the first 15 mins and the quick fix that turned the game around. 🧵👇👇#LFC #Milan pic.twitter.com/NvELhc8lJ7
A Liverpool végül magabiztos, 3–1-es sikert aratott a BL-rajton, mindezt úgy, hogy Mohamed Szalah kétszer is a kapufát találta el, avagy minimális szerencsével akár kiütéses különbség is kialakulhatott volna a két együttes között. A sikerben ráadásul kulcsszerepet játszott a Pool magyar középpályása, Szoboszlai Dominik is, aki a 66. percben szerzett találatával nemcsak lezárta a meccs érdemi részét, kialakítva a későbbi végeredményt, de több kulcspasszal is jelentkezett az azt megelőző periódusban. Bár a 23 esztendős magyar középpályást néhány eladott labdája miatt az angol sajtó megdorgálta, az összteljesítménye így is kiemelkedő volt, a SofaScore-nál 7,6-os osztályzatot kapott, míg a liverpool.com-nál 8-ast.
Megannyi brit elemző és elemzés emeli ki, mekkora szerepe van a Liverpool jól sikerült szezonrajtjában az Alexis Mac Allister, Ryan Gravenberc, Szoboszlai középpályás triónak. A Pool az előző idényben – még Jürgen Klopp irányítása alatt – rengeteget szenvedett amiatt, hogy nem igazán volt klasszikus hatosa. Igaz, múlt nyáron tűzoltásként megszerezték a Stuttgarttól Endo Vatarút, a rutinos japán hosszabb távon nem bizonyult megoldásnak a posztra. Ráadásul Slot Klopp-pal ellentétben nem is egy védekezőbb és két támadóbb felfogású középpályást szeret szerepeltetni csapatában, mint inkább két szűrőt a stabilitás érdekében, és egy szabadabb, szervezőbb szerepkörű játékost előttük. A nyáron több alapvetően támadóbb profilú futballistát is kipróbált szűrőként, végül pedig honfitársa, Gravenberch lett a befutó Mac Allister mellé. A holland eddig mind az öt tétmérkőzést végigjátszotta az idényben, a San Siróban például hét labdaszerzéssel és 90 százalékos passzpontossággal hívta fel magára a figyelmet.
Egyértelmű trend, hajlamosabbak valamivel jobban a labda mögött maradni. Klopp idejében a csapat agresszívebb volt, többször támadtak le labda nélküli játéknál, ami miatt ugyan nagyon nehéz volt ellenük játszani, de kevésbé volt egyensúlyban a csapat – jellemezte a Liverpoolt az Amazon Prime szakértőjeként az angol válogatott korábbi kiváló középpályása, Frank Lampard. – Ezzel a hármassal most sokkal inkább sikerül kontroll alatt tartaniuk a pálya közepét – ez az, amit minden csapat szeretne elsőként elérni a játékban. A Gravenberch, Mac Allister, Szoboszlai trió minden tagja más erőségekkel bír, de megvan bennük a kellő energia, technikai tudás és intelligencia is ahhoz, hogy jól kiegészítsék egymást. Milánóban ugyan a labdabirtoklási mutató 50–50 százalékra jött ki, mégis az ember azt érezte, hogy a Liverpool teljes kontroll alatt tartja a játékot, ez pedig ennek a hármasnak köszönhető.
A Lampard által kiemelt jelenség a szezon többi mérkőzésére is jellemző volt. Stephen Warnock, a Liverpoolt a kétezres évek elején erősítő, kétszeres angol válogatott középpályás szerint Slot sokkal hamarabb talált rá a letámadás és a védekezés közti egyensúlyra, mint azt akár csapaton belül is remélték a kinevezésekor. Gravenberch részben kényszerű bevetése – emlékezetes, a Pool nyáron sokáig Martín Zubimendit szerette volna leigazolni a posztra a Real Sociedadtól, ám a spanyol válogatott játékostól az utolsó pillanatban kosarat kapott – a szezon eddigi legjobb húzása. A liverpool.com által idézett Warnock a Gravenberch-nek adott bizalomból vezeti le az eddig jóval stabilabb védekezés mellett Szoboszlai – az előző idényben látottnál – látványosabb játékát is.
A magyar válogatott csapatkapitánya holland kollégájához hasonlóan ugyancsak végigjátszotta az eddigi öt tétmérkőzést, ezeken pedig egy gól és két gólpassz fűződik a nevéhez. Slot épp a milánói mérkőzés előtt beszélt arról, Szoboszlai igazi presszingszörnyeteg, kiválóan érzi a labdanélküli játékot, mezőnymunkája csaknem nélkülözhetetlen a jelenlegi Liverpool számára. Ugyanakkor hiányossága is akad, Slot szerint ugyanis egy liverpooli támadó középpályásnak többször kellene odaérnie a befejezéseknél, mint a magyar karmester tette azt az előző idényben. A megjegyzés apró szépséghibája, hogy – ahogyan azt már nem egyszer emlegettük és elemeztük –, a Klopp-korszakban azért Szoboszlait nem lehetett egyértelműen támadónak titulálni. Még akkor sem, hogyha Martin Ödegaard (Arsenal), Ross Barkley (akkor még Luton Town) és Rodri (Manchester City) mögött a negyedik legtöbb gólszerzési kísérlettel (60) rendelkező középpályás volt a ligában (a szélsőket nem számítva).
Mindenesetre az első idényét 45 tétmérkőzésen – 2704 pályán töltött perc alatt – hét találattal és négy gólpasszal zárta. Most öt találkozó után egy góllal és két assziszttal áll, amit ha csak 45 meccsre szorzunk fel, akkor is 9+18-as mutatót eredményezhet. Ilyen szempontból is kiválóan kezdte az új korszakot. S akkor azt se felejtsük el, hogy az előző évadban a középpályásnak két hosszabb kihagyása is akadt, idén – már csak amiatt is, mert a Liverpoolra a BL-ben eleve kettővel több alapszakaszmeccs vár a tavalyi hat Európa-liga-csoportmeccsel szemben – simán zárhat 50, de inkább 55 lejátszott tétmeccs felett, ha elkerülik a hasonló problémák.
A munkabírására Klopp alatt sem volt, és ezúttal sincs panasz. Az első három fordulót követően például 33,9 kilométeres pályán megtett távolságával a legtöbbet mozgó liverpooli volt. A bajnokságban eddig meccsenként 2,8 kulcspasszal, 83 százalékos passzpontosság mellett az ellenfelek térdelén 28,8 jó átadással jelentkezett. megoldásaival összességében 0,78-as xA-t, azaz várható gólpassz-számot hozott össze. Támadásban eddig 75 százalékos hatékonysággal jönnek be a cselei, a párharcait pedig – átlag feletti – 54 százalékban nyeri. Utóbbiból mérkőzésenként 3,9-cet. A fenti számok tükrében is kijelenthetjük, eddig bizonyítja, felesleges volt félteni az edzőváltástól és a Slot-féle taktikától, mert az sok szempontból még kedvezőbb is számára, mint a német menedzseré volt az előző évadban.
Ugyan viszonylag kicsi a minta, de a Liverpool összteljesítményét illetően kifejezetten biztató, hogy ebben a négy fordulóban a legalacsonyabb xG-átlagot – meccsenként 0,70-os értékkel – engedték a vörösök a riválisaiknak (a címvédő Manchester City 0,72 századnál, a szezonrajt meglepetéscsapata, a Poolt is legyűrő Nottingham 0,75-on áll az fbref.com adatbázisa szerint). Támadásban a harmadik legjobb mutató szerepel Mohamed Szalah-ék neve mellett, a Manchester City 2,11-os, a helyzetei értékesítésével eddig megszenvedő Manchester United 1,95-os, a Pool 1,92-os xG-t dolgozott ki 90 perces átlagra vetítve az első négy meccsen.
Szokatlan látvány, hogy a csapatot a Premier League középmezőnyébe találjuk, ha a PPDA-számra keresünk, azaz azt nézzük, átlag milyen hamar próbálják megakasztani az ellenfelek támadásépítését, hány passzt engednek a riválisoknak „zavartalanul". A Klopp-érában a Pool rendre az első háromban zárt ilyen szempontból, és volt olyan idény – például a 2018–2019-es, amikor az európai topligákat tekintve is a legkisebb PDDA-átlagot hozták. Ennek ellenére az ellenfél védekező harmadában megszerzett 33 labdával, és az ezekből lövésig vitt kilenc akcióval a vonatkozó rangsorokban a Tottenham (47), illetve a Wolverhampton (10) mögött egyaránt a második helyen áll. Slot célja ebből is jól kiolvasható már: kisebb intenzitás, ám nagyobb precizitás mellett igyekszik támadásban elérni ugyanazt az eredményességet az ellenfelek kapuja előtt, mint ami a Klopp-csapatot jellemezte.
Hogy ez hosszabb távon is elég lesz-e ahhoz, hogy a csapat versenyben legyen a nagy trófeákért, jó kérdés. A The Analyst szuperszámítógépe szerint jelenleg 3,8 százalék annak az esélye, hogy a Pool bajnok legyen Angliában, a dobogóra viszont az elvégzett tízezer szimuláció 81,1 százalékában odaért.
A Premier League tabellájának negyedik helyén álló vörösökre a hétvégén a Borunemouth elleni bajnoki vár. A Kerkez Milost is soraiban tudó, a szezont egy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel indító rivális elleni mérkőzés szombaton 16 órakor veszi kezdetét az Anfield Roadon.
(Borítókép: Szoboszlai Dominik milánói gólöröme. Fotó: Jonathan Moscrop / Getty Images Hungary)