Szoboszlai Dominik nélkül nyert kupameccset a Liverpool
További Bajnokok Ligája cikkek
- Ez már lassan átok, újabb kulcsembere dőlt ki a Manchester Citynek
- Carlo Ancelotti megnyerte a tizenötödik trófeáját a Real Madrid vezetőedzőjeként
- Ősszel még a Bajnokok Ligájában szerepelt, januárra megszűnhet az NB I éllovasa
- Szoboszlaiék a vezetőedzőjük nélkül lépnek pályára a szerdai kupameccsen
- Az Arsenal, a Liverpool és a Manchester City is vinné a Barcelona sztárját
Ebben a szezonban most először fordult elő, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya nem került be a Liverpool kezdőcsapatába, az együttes holland menedzsere, Arne Slot egyértelműen pihentetés céljából döntött a középpályás mellőzése mellett.
Dominik egy meccs kivételével korábban az összes mérkőzést végigjátszotta ebben az évadban, a Bournemouth elleni bajnokin a 61. percben hagyta el a pályát, Curtis Jones váltotta őt.
Szoboszlai a BL-ben is megmutatta, miért számít rá a holland szakember, a Milan elleni mérkőzésen gólt is lőtt a San Siróban.
Egy mondat erejéig érdemes kitérni Federico Chiesára is, aki szerdán volt először kezdő az új csapatában, az olasz válogatott támadó idén nyáron hagyta el a Juventust a Liverpool hívására.
A felforgatott csapat miatt nem volt tökéletes az összhang a Liverpoolnál, amit a vendégek ki is használtak, akik a 21. percben előnybe kerültek.
A címvédő (idén februárban Virgil van Dijk 118. percben szerzett fejesgóljával győzte le a csapat a Chelsea-t a Wembleyben) felpörgette a ritmust, miután hátrányba került, aminek révén négy perccel később kiegyenlített, Diogo Jota fejelt a kapuba közelről, miután Chiesa eltörte a labdát.
A fordulás után Jota gyorsan megszerezte a második gólját, majd a 74. percben a csereként érkező Mohamed Szalah döntötte el a meccset. A kegyelemdöfést Cody Gakpo vitte be, aki a 90., majd a 93. percben is betalált a hálóba. Szoboszlai Dominik végül nem állt be, a kispadról szurkolta ki a győzelmet.
Bánhatja a West Ham, hogy így alakult a találkozó, megvoltak a lehetőségei, de Caoimhín Kelleher nagyon jól védte a hazaiak kapuját.
A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a londoniak kilenc mezőnyjátékossal fejezték be a mérkőzést, a mexikói Edson Álvarez a 76. percben megkapta a második sárga lapját.
Szerda este az Arsenal is pályára lépett a sorozatban, Mikel Arteta csapata a Bolton Wandererst győzte le hazai pályán, szintén 5–1-re.
Labdarúgás
Angol Ligakupa
3. forduló
Liverpool–West Ham United 5–1 (1–1)
Arsenal–Bolton Wanderers 5–1 (2–0)