west ham united
Az ügyészség szerint búcsút inthet a jogosítványának.
2027 januárjában születhet ítélet az ügyében.
A Liverpool hivatalos oldala még a meccs emberének is kihozta honfitársunkat.
Már az első félidőben három góllal mentek a Mersey-partiak.
A német karmester már a Nottingham elleni bajnokit is kihagyta.
A bajnoki versenyfutás szempontjából kiemelt jelentőségű hétvége jön Angliában.
Sorozatban négy győzelem után gáncsolták ki a „vörös ördögöket”.
Dunakeszin olyan képzést kapott, ami sok futballista esetében ma is ritkaságszámba megy.
A 89. percben döntötte el a meccset a kétszeres BEK-győztes.
A nyárig kölcsönben szerepelhet a fővárosiaknál.
2025. december 27., 16:29
A játékos korábban maga is beszélt arról, szívesen futballozna az NB I-ben.
2025. november 30., 20:27
Szerinte nem kell nagy dolgokat beleképzelni abba, hogy Mohamed Szalah egyetlen percre sem állt be.
2025. november 30., 19:27
Kerkez Milos felnőtt a honfitársa mellé a Liverpool hosszú idő óta első győztes meccsén.
2025. november 30., 17:00
Arne Slot egyelőre maradhat az angol bajnok vezetőedzője.
2025. november 28., 20:18
A hétközi BL-kudarc hagyján, újabb nehéz feladat vár a bajnoki címvédőre.
Hét hónapos kihagyás után játszhatott ismét.
Ezúttal a Brentford tréfálta meg.
Korábban nyolc évig dolgozott Svédországban.
A londoniak középpályása, Martin Ödegaard viszont újra lesérült.
2025. szeptember 14., 12:01
A Tottenham a szünet után darálta be a West Hamet.
2025. szeptember 10., 09:56
Az angol élvonalbeli együttes ismét kölcsönadná a sérülésből visszatérő kapust.
2025. szeptember 2., 06:37
Londonból köptek bele a Mersey-partiak levesébe.
2025. augusztus 31., 17:10
A Ferencváros Európa-liga-ellenfele is pont nélkül maradt a Premier League-ben.
2025.07.01. 18:05 Módosítva: 2025-07-02 16:51:54
Takarítónőből lett milliomos Angliában egy szegedi tanárnő.
Tovább élnek a Nottingham Forest Bajnokok Ligája-reményei.
Az idényt még a Premier League-ben kezdte.
Gyomorforgató történet, az ember el se hinné.
Közepes osztályzatokat kapott a magyar válogatott csapatkapitánya.
Közepes meccsen drámai végjátékkal lépett a bajnoki cím kapujába a Liverpool.
2025.03.31. 17:34 Módosítva: 2025-04-01 16:56:52
Hajszálon múlt a tragédia, miután decemberben felcsavarodott egy fára a Ferrarijával.
A válogatott játékos tagadja az ellene felhozott vádakat.
Kerkez Milosék hazai pályán kaptak ki a Premier League szombati játéknapján.
Egy öngól döntötte el a találkozót.
A londoni klub szerdán menesztette Julen Lopeteguit, utódjáról gyorsan gondoskodott.
„Idén tudom, miért vagyok hálás: hogy még életben vagyok.”
2024. december 29., 20:07
Arne Slot csapata a félidőben már háromgólos előnyben volt.
2024. december 27., 17:10
A holland tréner szerint valaki másnak kell kiválóan teljesítenie.
Már meg is műtötték a rutinos támadót.
A Premier League-klub mindenkinek köszönetet mondott a támogatásért és segítségnyújtásért.
Egyes hírek szerint mentőhelikopterrel vitték kórházba a rutinos játékost.
Az első félidőben rengeteg helyzetet puskázott el a Manchester United, amire csúnyán ráfázott.
2024. szeptember 25., 20:16
A magyar középpályás a kispadról nézte végig, ahogy a csapata kiejti a West Ham Unitedet.
2024. augusztus 31., 20:24
Kerkez Milos csapata a 87. percben még 0–2-re állt, mégis nyert!
A bajnokságot majd július végén kezdik a zöld-fehérek.
Megállapodása 2027-ig szól az angol élvonal középcsapatánál.
A vád szerint négy Premier League-mérkőzésen harcolhatott ki magának szándékosan sárga lapot.
A sportoló mindent tagad.
Július elsején áll munkába az új csapatánál.
Új fejezet kezdődik a londoni klub életében.
A rutinos szakember állítólag szeretne visszatérni a Premier League-be.
A Brighton meglepetésre megverte az Aston Villát.
Legalább ötször elhangzott az f betűs indulatszó.
2024.04.27. 15:29 Módosítva: 2024-04-28 09:17:07
Egyre nagyobb a feszültség, Mohamed Szalah csúnyán összeszólalkozott Klopp-pal.
Úgy tűnik, belőle sem lesz közvetlen Klopp-utód.
Rosszul viselte a kritikát.
Elképesztő mennyiségű balszerencsén sikerült felülkerekedni.
2024.03.15. 13:34 Módosítva: 2024-03-16 13:37:29
A győztes a Benfica–Marseille-párharc továbbjutóját kapja.
Pedig előnyből várhatták a visszavágót.
Csapata minimális előnnyel utazik a West Ham United otthonába.
A magyar válogatott szélső nagy kedvvel játszott a West Ham ellen.