Bajban a Bajnokok Ligája „legmagyarabb” csapata, egyre messzebb a biztos továbbjutás

2024.10.24. 11:32
Már három fordulót játszottak le a Bajnokok Ligája ligaszakaszában Európa élcsapatai, a tabellára tekintve pedig a legnagyobb meglepetés talán a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig nulla pontja a három meccs után. Azonban az elmúlt években a rivaldafényből kevesebbet kapott csapatok is okoztak meglepetéseket: az Aston Villa, a Brest és a Monaco is olyan magasságokban van, amit nem sokan hittek volna a szezon kezdete előtt.

Meglepetésekkel teli nyitányon vagyunk túl a megreformált Bajnokok Ligája 2024–2025-ös kiírásában. Az új formátumnak köszönhetően több klub is izgulhat az első három forduló után, igaz, mindez nem jelenti azt, hogy a tabella teljesen a feje tetején állna: a biztos továbbjutó helyeken egyelőre két kivételtől eltekintve inkább a papírforma érvényesült.

A megújult lebonyolításban az első nyolc helyezett jut be biztosan a tizenhat közé, a 9–24. helyezett együttesekre keresztjáték vár az alapszakasz végén, a mérkőzések győztese jut tovább még a nyolcaddöntőbe…

Biztos továbbjutást jelentő és kiemeléssel járó helyen lévő csapatok három forduló után (1–8. helyezettek):

  • Aston Villa (angol): 9 pont
  • Liverpool (angol): 9 pont
  • Manchester City (angol): 7 pont
  • Monaco (francia): 7 pont
  • Brest (francia): 7 pont
  • Bayer Leverkusen (német): 7 pont
  • Inter (olasz): 7 pont
  • Sporting (portugál): 7 pont

Már rögtön a tabella tetején összefuthatunk az első nagyobb meglepetéssel. Bár az Aston Villa a Young Boys és a Bologna személyében a kiemelés alapján könnyebbnek számító ellenfeleket is kapott, a Bayern München felett aratott győzelme egyértelműen a bravúr kategóriából való: hibátlanul, háromból három győzelemmel áll az élen. Az alapszakasz elején kiadott erősorrendünkben szerkesztőségi tippjeink csak a 17. legjobb csapatnak várták a birminghami alakulatot, akik így egyelőre jelentősen elvárásaink felett teljesítenek.

De a hétpontos Brest mellett sem mehetünk el szó nélkül. A franciák egyetlen döntetlenjüket a legnehezebb meccsükön szerezték, ahol a Xabi Alonso vezette Leverkusennek tudtak megálljt parancsolni (1–1). Az első nemzetközi kupaidényét élvező csapatot sokan még a legjobb 24 közé sem látták bekerülni. S ezzel még mindig nincs vége a Ligue 1, azaz a francia élvonalból kvalifikált együttesek által okozott kellemes meglepetéseknek… Az általunk – az aktuális forma alapján – 22. helyre tippelt Monaco is hét ponttal áll, többek között egy Barcelona-verésnek köszönhetően. 

Play off párharcra szoruló, de még továbbjutást jelentő helyen lévő csapatok három forduló után (9–24. helyezettek):

  • Arsenal (angol): 7 pont
  • Barcelona (spanyol): 6 pont
  • Dortmund (német): 6 pont
  • Real Madrid (spanyol): 6 pont
  • Benfica (portugál): 6 pont
  • Juventus (olasz): 6 pont
  • Lille (francia): 6 pont
  • Feyenord (holland): 6 pont
  • Atalanta (olasz): 5 pont
  • VfB Stuttgart (német): 4 pont
  • PSG (francia): 4 pont
  • Celtic (skót): 4 pont
  • Sparta Praha (cseh): 4 pont
  • Dinamo Zagreb (horvát): 4 pont
  • Bayern München (német): 3 pont
  • Girona (spanyol): 3 pont

A „középmezőnyben” a legjobb 8-ból csak kisebb botlások miatt kicsúszó nagyok mellett pár alulteljesítővel is összefuthatunk. A végső esélyesek között számontartott Paris Saint-Germain és Bayern München is biztosan jobb kezdésre számított szeptemberben, az előbbi ugyanis négy, az utóbbi pedig csak három ponttal áll.

A franciák még egy szenvedős meccsen, de megszerezték a győzelmet a Girona ellen, azonban a PSV ellen már csak egy döntetlenre, az Arsenal ellen pedig már arra sem futotta a párizsiaknak (0–1). 

A bajor gárda eddigi szereplése igazi hullámvasút. A BL-szezont a Dinamo Zagreb 9–2-es megsemmisítésével kezdte, utána azonban az Aston Villa és a Barcelona ellen is – az angolok ellen több, a spanyol csapat ellen már kevesebb ellenállást mutatva – nulla ponttal távozhatott a pályáról (1–4). Az egész iróniája pedig, hogy jelenleg – ha csak egy hellyel is, de – már a Dinamo Zagreb is a németek előtt van a tabellán.

Biztos kiesést jelentő helyen lévő csapatok három forduló után (25–36. helyezettek):

  • AC Milan (olasz): 3 pont
  • Club Brugge (belga): 3 pont
  • Atletico Madrid (spanyol): 3 pont
  • PSV Eindhoven (holland): 2 pont
  • Bologna (olasz): 1 pont
  • Sahtar Donyeck (ukrán): 1 pont
  • RB Leipzig (német): 0 pont
  • Sturm Graz (osztrák): 0 pont
  • Crvena zvezda (szerb): 0 pont
  • RB Salzburg (osztrák): 0 pont
  • Young Boys (svájci): 0 pont
  • Slovan Bratislava (szlovák): 0 pont

Ha a fentebb említett két csapat csalódott lehet a kezdését illetően, akkor mit mondjon az AC Milan és az Atletico Madrid? Az olasz csapatnak annyi mentsége legalább lehet, hogy a Liverpool és a Leverkusen ellen 2024-ben nem szégyen vereséget szenvedni, de a madridi klubnál sok mindenen érdemes lehet elgondolkodni. Noha a spanyol bajnokságban jól állnak Diego Simeone fiai, Európában két komoly pofonba is beleszaladtak: a Benfica elleni 0–4-es és a Lille elleni 1–3-as vereséget ugyanis nehéz megmagyarázni.

Azonban jó formában lévő kiscsapatok ide, botladozó nagycsapatok oda, az egész sorozat legnagyobb meglepetését eddig az RB Leipzig szolgáltatta. A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is soraiban tudó német csapat ugyanis háromszor küzdött nagyot, de mindháromszor kikapott, így jelenleg nulla ponttal csak 31. a BL-tabellán.

Bár még mindig hátravan öt forduló a ligaszakaszból, de az Arsenal már most nem fér be hét ponttal a legjobb nyolc közé, így ki lehet jelenteni, hogy a Leipzig már sokszor nem hibázhat, ha életben akarja tartani reményét a biztos nyolcaddöntős szereplésre.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája-alapszakasz, 3. forduló, szerda

  • Atalanta (olasz) – Celtic (skót): 0–0 
  • Brest (francia) – Bayer Leverkusen (német): 1–1 (1–1)
  • Manchester City (angol) – Sparta Praha (cseh): 5–0 (1–0)
  • RB Leipzig (német) – Liverpool (angol): 0–1 (0–1)
  • Barcelona (spanyol) – Bayern München (német): 4–1 (3–1)
  • Atlético Madrid (spanyol) – Lille (francia): 1–3 (1–0)
  • Benfica (portugál) – Feyenoord (holland): 1–3 (0–2)
  • Red Bull Salzburg (osztrák) – Dinamo Zagreb (horvát): 0–2 (0–0)
  • Young Boys (svájci) – Internazionale (olasz): 0–1 (0–0)

kedden játszották

  • Milan (olasz) – FC Bruges (belga): 3–1 (1–0)
  • Real Madrid (spanyol) – Dortmund (német): 5–2 (0–2)
  • Monaco (francia) – Crvena zvezda (szerb): 5–1 (2–1)
  • Paris Saint-Germain (francia) – PSV Eindhoven (holland): 1–1 (0–1)
  • Juventus (olasz) – VfB Stuttgart (német): 0–1 (0–0)
  • Arsenal (angol) – Sahtar Doneck (ukrán): 1–0 (1–0)
  • Aston Villa (angol) – Bologna (olasz): 2–0 (0–0)
  • Girona (spanyol) – Slovan Bratislava (szlovák): 2–0 (1–0)
  • Sturm Graz (osztrák) – Sporting CP (portugál): 0–2 (0–1)

(Ajánlókép: Picture alliance, Getty Images)