Elképzelhető, hogy a koalíciós egyeztető tárgyalások csütörtöki fordulóján megszületik a megállapodás a kormányzati struktúrától és a minisztériumok elosztásáról, bár nyitott kérdések még vannak.
Vitás oktatás
|
Magyar Bálint |
Az egyik legvitatottabb terület még mindig az oktatási tárca hovatartozása. Mint ismert, az SZDSZ a tárgyalássorozat elején megfogalmazta igényét a minisztériumra, de azt a szocialisták szeretnék megtartani. Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a közelmúltban közölte Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnökkel, hogy a szocialisták egy közjogi poszthoz, az Országgyűlés elnöki tisztségéhez, illetve az oktatási-, valamint a kulturális miniszteri székekhez ragaszkodnak. Ehhez képest változást jelent, hogy a szerdai egyeztetéseken szóba került: mégis Magyar Bálint lenne az oktatási miniszter, de ez is úgynevezett "vegyes" tárca lenne, a politikai államtitkárt Hiller István személyében a szocialisták adnák.
SZDSZ-es minisztériumok: három, négy
A további minisztériumok közül az SZDSZ megkapná az újonnan létrehozandó informatikait, a gazdaságit és esetleg a környezetvédelmit is. A két párt megállapodását szentesítő megállapodást akár már csütörtökön délután is aláírhatják a tárgyalódelegációk. Amennyiben ez mégsem történik meg, akkor is napokon belül véget ér a sorozat, hiszen Medgyessy Péter a koalíciós egyeztetések elején azt mondta, hogy az Országgyűlés alakuló ülésére szeretnének konszenzusra jutni. Mint ismert, Mádl Ferenc köztársasági elnök május 15-re hívta össze az új parlamentet.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!