KISZ-es múltja miatt nem jelölnék Bokrost
A prognosztizáltnál is nagyobb ellenállás bontakozott ki az MDF-ben Bokros Lajos Európa-parlamenti jelöltésével kapcsolatban. A szombati országos választmányi ülés előtt több megye jelezte, hogy biztos nem fogják támogatni az elnökség által már elfogadott listát, amelynek első helyén Bokros Lajos áll.
Csütörtökön az elnökség inspirációjára négy megye bejelentette, hogy támogatni fogja az országos választmány szombati ülésén a listát, de velük szemben - az MDF-ben szokatlan módon - három megye nyíltan jelezte, küldöttjeink nemmel fognak szavazni. Az ország többi részén is ingatag a helyzet, a jelek szerint Dávid Ibolya egyhetes népszerűsítő kampánya ellenére egyensúlyban vannak az igenek és a nemek.
Az Almássy Kornél támogatóit tömörítő, és a pártvezetés által többször támadott IDF pénteken közleményben jelezte, hogy szerintük nem csak Bokros és az MDF összeegyeztethetlen nézete miatt problémás a Horn-kormány egykori pénzügyminiszterének jelölése, hanem azért is, mert múltja kizárja, hogy a párt jelöltje lehessen. A párt alapszabálya ugyanis kimondja, hogy az MSZMP-ben, vagy a KISZ-ben betöltött vezető tisztség kizáró ok az MDF-es indulásnál.
Az IDF szerint Bokros Lajos a katonaideje alatt Kalocsán KISZ titkár volt, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen kari KISZ titkár funkciót töltött be, ami mindenképp komoly vezető tisztségként értékelendő. Ennek alapján Dávid Ibolya és társai súlyos alapszabálysértést követnek el, amikor Bokros Lajost jelölik - állítják az IDF-esek.
A látható megosztottság miatt az Index információi szerint a pártvezetés az utolsó pillanatokban belekezdett a megyei vezetők megdolgozásába. A párt több prominense járja az országot, és az ingadozókat személyesen keresik fel, vagy telefonon próbálják meggyőzni. Akit nem érnek el, azt sms-ben szólítják fel, hogy jelentkezzen be Dávid Ibolyánál.
Úgy tudjuk, az elnökség a számára is sorsdöntő ügyben technikai ötletekkel is igyekszik az elfogadás felé terelni a választmányi küldötteket. A listát csomagban terjesztik majd a plénum elé, amelyről így nyílt szavazással döntenek a küldöttek, nem pedig külön-külön titkos voksokkal.