Lajos, Patrícia
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Császár Mihály nem érti, miért akarják "besározni"

2010.03.31. 08:17
Interjút adott a Népszabadságnak, de csak az ellentmondásokat gyarapította a csepeli kettős gyilkossággal és saját szerepével kapcsolatban Császár Mihály volt csepeli rendőrkapitány, aki ellen bűnpártolás gyanúja miatt nyomoz az ügyészség. Állítja, hogy Takács csak beszélt neki a feljelentésről, amit később akart megtenni D. Gábor, a gyilkosság feltételezett felbújtója ellen. A Blikk birtokába került nyomozati anyagok szerint Császár már akkor utasította beosztottjait D. kihallgatására, amikor még semmi sem utalt érintettségére.

Valakik be akarják sározni, jelentette ki a Népszabadságnak adott interjújában Császár Mihály volt csepeli rendőrkapitány. A gyanú szerint Császár eltüntette a nyomait Takács József, a csepeli szakképző iskola meggyilkolt igazgatója által tett feljelentésnek. A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás gyanújával vizsgálódik, de Császárt még nem hallgatták ki ggyanúsítottként.

Császár tagadja, hogy Takács feljelentést tett volna. A TV2 Naplójában két héttel ezelőtt teljes egészében tagadta a történteket, azóta már úgy emlékszik, hogy a gyilkosság napján Takács valóban járt nála, de csak beszélt arról, hogy feljelentést szeretne tenni.

Kihallgatásán a jegyzőkönyve szerint Császár azt állította, hogy Takács még Orosz Ferenc alpolgármesterrel is beszélni akart a feljelentés előtt. Orosz a TV2-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy Takács tőle indult a rendőrségre feljelentést tenni.

Császár a Naplóban tagadta, hogy találkozójukon szó lett volna a feljelentésről. Most azt állítja, hogy találkozójuk előtt hosszan megvárakoztatta Takácsot - akit szeretett barátjának nevezett -, mert éppen interjút adott egy csepeli újságnak. "Tényleg csak öt-tíz percet tudtunk beszélni" - állítja Császár. Egy neve elhallgatását kérő rendőr vallomása szerint Császár és Takács hosszan, négyszemközt tárgyaltak.

"Egy baráti társasággal szórakoztam, amikor felhívtak, hiba volt nyilatkoznom" - magyarázta Császár a Népszabadságnak, hogy miért hazudott a Naplónak.

A lapnak adott interjújában azt is tagadta, hogy telefonon beszélt volna K. Tamással, a gyilkossággal gyanúsított biztonsági őrrel. Állítása szerint "annyi történt, hogy amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Kun gyilkos és nem hős, három járőrt küldtem a kórházba, hogy őrizzék, majd felhívtam a kórházat, hogy addig ne mossák le, amíg a helyszínelők oda nem érnek. Ha ő lőtt, lőpornyomnak kell lennie a kezén".

A Blikk szerdai cikkében ismét Császár rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvéből idéz részleteket. Császár kihallgatásán azt állította, hogy Takács József, az iskola igazgatója megkérte, beszélje le K. Tamást a felmondásról. Császár története szerint K. "rajongott" D. Gáborért, az iskola gazdasági igazgatójáért, a feltételezett felbújtóért. Ezért amikor megtudta, hogy Takács ki akarja rúgni a gazdasági igazgatót, felmondással fenyegetőzött.

A gyilkosság után előkerült diktafonon rögzítettek szerint Takács pont hogy ki akarta rúgni K. Tamást.

A rendőrségi kihallgatási jegyzókönyvben még egy érdekes momentum akad. Egy, a helyszínt biztosító járőr arról beszélt, hogy a helyszínre érkező Császár alpári stílusban üvöltözni kezdett Demével, akiről ekkor még senki sem sejtette, hogy köze lehet a gyilkossághoz. "Mi a kurva anyátokat csináltatok itt? Mi történt Taki bácsival?" - kérdezte D.-től, majd utasította a nyomozókat, hogy soron kívül hallgassák ki. Ekkor még nem került elő az egyik áldozat, Papp László zsebéből a diktafon, ami alapján D. Gábor és K. Tamás megalapozottan gyanúsítható a gyilkossággal.