Ez a poszt a következő Percről percre része:

Katonák, rendőrök, civilek a gátakon

Fontosabb részletek
  • Az átlagosnál jóval csapadékosabb időjárás miatt országszerte óriási károkat okoz az árvíz és a belvíz.
  • A kormány hétezer embert rendelt a Hernád gátjainak mentésére.
  • Borsodban, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megye több településén veszélyhelyzetet rendeltek el.
  • Az árvíz miatt kitelepítettek száma megközelítette a négyezret, főként Borsodban kényszerültek elhagyni otthonukat az emberek.
Ön is látta?

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az elmúlt néhány órában újabb száz embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt Borsodban, ezzel 3700-ra nőtt azok száma itt, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonukat. A legrosszabb a helyzet Felsőzsolcán, ahonnan 1300-1400 embert szállítottak el. Országosan már 3900-nál jár a kitelepítettek száma.

    Az elmúlt órákban annyi változás is történt, hogy 600 embert átcsoportosítottak Felsődobszára, Hernádkércsre és Nagykinizsre az ottani gátak megerősítésére. (MTI)

  • A háromezer honvéd mellett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói is csatlakoztak az árvíz elleni harchoz. A kétszer ötven fős, egyetemi hallgatókból álló munkacsoport Onga térségében, váltásban segíti a mentést.

    A laktanyákban 800 katona vár bevetésre, estére pedig újabb 700 tagú csapatot állítanak össze az első fokozatú készenlétben.

  • Több százan dolgoznak a gátakon a Szentendrei-szigeten, hogy megvédjék a házakat, termőföldeket az emelkedő árhullámtól, vészhelyzet egyelőre nincs. Eddig csaknem ötvenezer homokzsákot helyeztek el.

    Kisoroszi száraz lábbal megközelíthetetlen, mert a faluba vezető egyetlen utat a víz elborította - közölte Molnár Csaba fideszes polgármester. Teherautóval, terepjáróval azonban lehet közlekedni ezért az élelmiszer-ellátásban nincs fennakadás. Tahitótfaluban a 11-es út védelme adja a legtöbb munkát, itt húszezer homokzsákból építettek nyúlgátat, a forgalom az útnak ezen a szakaszán zavartalan, nem kellett korlátozást elrendelni és kitelepíteni sem kellett senkit.

    Szigetmonostor határában a védőgátat Surány és Horány között, két kilométeres szakaszon mintegy húszezer homokzsákkal emelték meg. Nádas Zsolt alpolgármester szerint ez biztonsági intézkedés, mivel a gát magasságát a Duna hétfő hajnalra várható 8 méteres tetőzéséhez igazították. (MTI)

    D  TT20100605065
  • A Sajó Miskolcnál vízügyi szakemberek szerint egy újabb árhullám után hétfőn hajnalban fog tetőzni. Az árhullám miatt várhatóan újabb áruházakba tör majd be a víz Miskolc külterületén.

  • Lajtos kocsikkal és zacskós vízzel oldják meg Edelény nagy részén az ivóvízellátást. Bizonytalan ideig nem nyitnak ki az óvodák, és tanítás sem lesz az iskolákban. Néhány utcából már húzódik vissza a Bódva, a településen átvezető 27-es számú főúton azonban továbbra is csak katonai járművel lehet áthaladni a vízátfolyáson. Tíz ház dőlt össze eddig a településen. (MTI)

  • Duplájára nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága a Dél-Alföldön
    a tíz nappal ezelőtti értékhez képest. A helyzet az intézkedések hatására sem javult igazán, az elöntött területek nagysága a becslések szerint már mintegy 55 ezer hektár.

    A befogadó folyók magas szintje miatt a csatornákból szivattyúkkal kell átemelni a vizet. A belvízmentesítési munkákban résztvevő 141 fő a szivattyúzás mellett a vízátfolyást gátló akadályoktól is igyekszik megtisztítani a csatornákat. (MTI)

  • Sokan érdeklődnek kitelepített hozzátartozóik, rokonaik iránt Borsod megyében. Elsősorban a jelenleg is zajló felsőzsolcai kitelepítés kapcsán kap sok hívást a katasztrófavédelem ügyelete és gyakran nem is tudnak megfelelő információval szolgálni.

    Mivel a szomszédos város lakóit Miskolcon a városi sportcsarnokban, valamint a Vörösmarty Általános Iskolában helyezték el, a két helyszínen kijelölt kapcsolattartók tudják informálni az érdeklődőket. Az iskolában Lénárt Ágotától a 30/9544-729-es, a sportcsarnokban pedig Novella Boglárkától a 30/3053-453-mas telefonszámon lehet információt kérni a kitelepítettekről.

  • A jövő héten a Tisza középső szakaszán felgyorsul az áradás napi üteme, és Szolnoknál a hónap közepére a mindenkori harmadik-negyedik legmagasabb tetőzést várják. A vásárosnaményi tetőzésből következtetve Szolnoknál június 14-én vagy 15-én 940 és 980 centiméter közötti vízállással számolnak. Ezt az előrejelzést a tokaji tetőzés után tovább pontosítják. Eddig a Tisza rekord vízállása 1041 centiméter volt 2000 áprilisában. Részletek...

  • Az elmúlt 24 órában a Körösök teljes vízgyűjtőterülete csapadékmentes volt, ezért a Fehér-és a Fekete-Körös folyamatosan apad. Szombaton reggel elsőfokú árvízvédelmi készültségi szint mellett tetőzött a Kettős-Körös Békésnél. A Sebes-Körös, a Berettyó, Hortobágy-Berettyó kismértékben árad, mindhárom folyón továbbra is a legalacsonyabb fokú riasztás mellett védekeznek. Óránként fél centiméterrel emelkedik a Hármas-Körös vízszintje Szarvasnál; jelenleg másodfokú a készültség. (MTI)

  • Fővárosi Vízművek szóvivője szerint Budapesten eddig semmiféle vízminőségi kifogás vagy probléma nem merült fel. A 2006-os illetve 2007-es árvíz után megépített létesítmények nagyon jól működnek - közölte Lévai Zsuzsanna. Szakembereik előrejelzése szerint a további vízszintnövekedés sem okoz majd problémát, vagyis nem kell egyes kutakat az ellátásból kizárni. (MTI)

  • A Tisza újabb, 24 kilométer hosszú szakaszán rendeltek el elsőfokú árvízvédelmi készültséget, így a folyón már Szabolcsveresmart és Tokaj között van érvényben a riasztás - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese.

    A Tisza jelenleg a határszelvénytől Vásárosnaményig apad, lejjebb árad. A Túr vízállása is megemelkedett, olyannyira, hogy vasárnap reggel elsőfokú készültséget kellett elrendelni a folyón; itt a vízszint további emelkedése várható. Az igazgatóság védvonalainak több mint felén, azaz mintegy 273 kilométeren rendeltek el árvízvédelmi készültséget.

  • Vasárnap reggel így több utcát ki kellett üríteni Miskolc keleti részén, ahol a megáradt víz áttört a gátakon. Ezen a környéken több bolt, autószalon és szupermarket található. Munkatársaink helyszíni jelentése szerint az autószalonokban 50-150 centis vízben állnak az autók, a nagyáruházakban pedig térdig ér a víz. Az áramot kikapcsolták az egész környéken, néhány tűzoltót látni csak. A rendőrök több riasztást kaptak, hogy fosztogatókat láttak a kiürített, és félméteres vízben álló Tesco áruházban. A szupermarketek, így az Auchan, a Bricco Store és a Metro is csak csónakkal közelíthető meg.

  • Jelenleg nyolc megye: Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Fejér területén  van érvényben a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet.

    A Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság közleménye szerint vasárnap reggelig az ország 12 megyéjében, 265 településen, több mint 23 ezren védekeztek az ár ellen. Az árvízhelyzet az elmúlt 24 órában nem romlott, több helyen megkezdődött az apadás, ez alól egyedül Felsőzsolca a kivétel, ott súlyosbodott a helyzet. A településről eddig 861 főt kellett kimenekíteni. Részletek>>>

  • Jószerivel teljesen körbezárta a víz a Miskolchoz közeli, hétezer lakosú Felsőzsolcát, csónakkal járják körbe a mentők a települést, minden házba beszólnak, és viszik az embereket, ha mennek.

    Felsőzsolcán már eredménytelen a védekezés - közölte korábban Fehér Attila polgármester. Most az életmentés a legelső. Katonai teherautókkal hozzák ki az embereket, majd autóbuszokkal szállítják őket Miskolcra.

    A házak udvarán a víz autókat borít, igen sok épület összedőlt, az áramszolgáltatást kikapcsolták. Erőszakkal senkit sem szállítnak el, aki marad, annak csónakkal visznek élelmet és ívóvizet. (MTI)

    DEGER20100605065
    Víz alatt a felsőzsolcai közlekedési csomópont
  • Segítséget kérnek az árvíz miatt Felsőzsolcáról kitelepített több száz embernek - mondta el az önkormányzat szóvivője vasárnap. A településről érkezőket a városi sportcsarnokban, és a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában helyezik el.

    A mentés irányítói arra kérik a lakosságot, hogy aki tud, takarók felajánlásával segítse az árvíz miatt kitelepített embereket.
    A részletekről a 06 80 46 00 46-os zöld számon lehet érdeklődni.

  • Negyven árvízi kaput és több mint harminc csatornát zártak le eddig a fővárosban. A Margitszigeten másfél kilométer hosszú homokzsákfalat építettek, a Népszigetet lezárták. Hétfőre 826 cm-es vízállást várnak a Dunán Budapestnél, az eddigi rekord 860 cm a 2006-os nagy árvíz idején mérték. Részletek...

  • Újabb tizenkét lánctalpas kétéltű járművet indított útnak az árvíz elleni védekezéshez a honvédség. A járművek a borsodi térségbe tartanak, ahol összesen háromezer katona segíti a munkálatokat. Ők az emberek menekítésében, életmentésben, kitelepítésben segítenek.

    Jelenleg Mályiban segítik a lakosságot a napok óta itt küzdő négy lánctalpas katonai kétéltűvel. A Gesztelynél keletkezett gátszakadást két helikopter próbálja elzárni, egyelőre sikertelenül, mert olyan nagy a sodrás, hogy a több tonnás függő teher gátba helyezése közben még a harci gépeket is megrángatja az áradat.

  • A Bódva bal partján lévő töltést egész éjjel erősítették és magasították Edelényben, hogy állja a víz nyomását. Azokban az utcákban, ahol még úgy érzik, meg tudják fékezni a vizet, rakják a homokzsákokat. A nagyjából 550 kitelepített embert motorcsónakokkal viszik be házaikhoz, hogy megnyugodjanak és megnézzék mi a helyzet otthon.

    A várost gyakorlatilag kettészelte a Bódva, a 27-es utat - amelyen óriási sodrással ömlik át a folyó, és markolókanalas, illetve katonai járművekkel közlekednek rajta az egyik oldalon már alámosta a víz. Szombaton a szendrői térségből egy szülő nő érkezett ide mentővel. Katonai teherautóval vitték át az egyik oldalról a másikra, ahol egy újabb mentőautó várta, hogy kórházba szállítsa.

    D VAJ20100605023
  • Mindkét sávban megindult a forgalom az M1-es Budapest felé haladó oldalának 104-es kilométerénél, ahol pénteken este a hegyről lezúduló víz miatt ismét meggyengült a töltés, ezért a belső sávban felbontották az utat. Időközben sikerült újratölteni az utat ezen a szakaszon, így jelenleg mindkét sáv járható, 60 km/órás sebességkorlátozás mellett.

    DVETT20100606004
  • A Győr-Moson-Sopron megyei településen szombaton tetőzött a Cuhai-Bakony-ér, este tíz óra óta pedig 5 centimétert apadt a víz, ami jelenleg 267 centiméteres - mondta el Muraközi László polgármester. A településen néhány napig katonák is segítették a helyiek munkáját, őket már szombat este visszavonták. (MTI)

  • Vasárnap hajnalban lezárták Vácon a Kőszentes hidat, mert az alatta folyó Gombás-patak vízszintje olyan mértékben megemelkedett, hogy elöntötte - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

    A Vác belterületén, a 2-es számú főúton a Diadal térnél, a körforgalom előtt található hidat hajnali öt órakor zárták le. A Budapest felé közlekedők az M2-es felé kerülhetnek, a kosdi, illetve a rádi felhajtónál hajthatnak fel az M2-es útra.

  • Tizenkét települést zár el az áradó Sajó, Bódva, Hernád, illetve kisebb patakok Borsod-Abaúj-Zemplénben - tájékoztatott a közútkezelő társaság megyei ügyelete vasárnap.

    Nem lehet megközelíteni Galács, Abod, Andrástanya, Ládbesenyő, Balajt, Martonyi, Meszes és Sajógalgóc településeket. Már korábban elzárta a víz Hernádszentandrást, a Rakaca-patak áradata pedig Rakacaszendet vette körbe. A Bódva árhulláma miatt Tornaszentandrásra és Tornabarakonyba sem lehet eljutni. (MTI)

  • Szombaton összesen 650 alkalommal hívták segítségül a tűzoltókat az országban. Ez a szám az ötszöröse az átlagosnak.

    A legtöbb esetben vízszivattyúzás volt a feladat, főleg Borsod és Szabolcs megyében. A tűzoltóság szóvivője szóvivő ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy csak akkor van értelme a pincékből kiemelni a vizet, ha megszűnik kívülről az utánpótlása, azaz a kiáradt patakok, folyók visszahúzódnak medrükbe, illetve a talajvíz szintje is lecsökken.

    Ellenkező esetben előfordulhat, hogy több kárt okoznak, mintha bent hagynák a vizet, hiszen a szivattyúzás, majd újratöltődés miatt a házak körüli föld meglazulhat, a falak megrepedhetnek. (Független Hírügynökség)

  • Szombaton még úgy tűnt, a Sajó és a Kis-Sajó áradása miatt a miskolci Sajó utcán a korábbi napok erőfeszítései eredményesek lesznek. A ideiglenes védművek jól állták a víz nyomását, de az óriási víztömeg egy helyen megbontotta őket, és jelentős mennyiségű víz áramlott az útra, illetve a város keleti részére. Részletek...

  • Vasárnap reggelre a vízügyi szakemberek, a rendőrség, a vámosok és az önkéntesek megszüntették a Sajópetrin átvezető felső zsolcai úton a részleges elöntést - jelentették a helyszenről a közép-budai önkéntes polgári védelmi egyesület tagjai. Ez az út az egyetlen kapcsolat a víz alatt álló Felsőzsolca felé.

  • Nincs változás a vasúti közlekedésben szombat délután óta: az észak-magyarországi és a dunántúli területeken továbbra is korlátozásokra kell számítaniuk az utasoknak, több helyen pedig pótlóbuszok közlekednek - közölte a MÁVINFORM sajtóügyeletese vasárnap reggel. Részletek...

  • Borsod megyében három olyan település van, amelyet az árvíz elzárt a külvilágtól, és csak magas építésű járművel megközelíthető: Halmaj, Kiskinizs és Hernádszentandrás. A megyében 138 településen folynak védekezési munkák. Ezek között 26 van - a Hernád, a Bódva és a Sajó mentén -, amely különösen veszélyeztetett. Veszélyben van 38 ezer 600 ember otthona, vagyis 11 ezer épület. Részletek...

  • A soha nem látott méretű áradás elleni védekezés most már eredménytelen - mondta el Felsőzsolca polgármestere, Fehér Attila vasárnap reggel.

    Képeink Felsőzsolcáról

    Jelenleg is folyik a lakosság kimenekítése a katasztrófavédelem és a rendőrség irányítása szerint. Arra kérik a lakosságot, hogy működjenek együtt a katasztrófavédelemben részt vevő szervekkel, szervezetekkel, és kérésükre hagyják el veszélyeztetett otthonukat. (MTI)

  • Részlegesen víz alá került vasárnap hajnalra a Sajópetrin átvezető út, amely az egyetlen kapcsolat Felsőzsolca felé, így az árvízvédelemben résztvevők csak ezen az úton tudják megközelíteni a Kis-Sajó és a Sajó által is fenyegetett települést.

    A sajópetri út egyelőre még járható, de a vízátfolyások miatt egyre nehezebb a közlekedés.

  • Több százan a víz alá került házakban maradtak Felsőzsolcán a ktielepítési felszólítás ellenére is. Ők értékeiket féltik a fosztogatóktól, pedig a rendőrség több csónakkal folyamatosan járőrözik a település víz alatt álló utcáiban is.