Már az első törvényjavaslatokról is tárgyaltak

2010.05.04. 20:49 Módosítva: 2010.05.04. 20:50
A Fidesz elnöksége keddi ülésén arról tárgyalt, hogy mely törvényjavaslatokat tudják a lehető leghamarabb benyújtani az Országgyűlésnek, közölte Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője.

"Igyekszünk a lehető leghamarabb benyújtani ezeket a törvényjavaslatokat" - mondta Szijjártó Péter.

Ezek között van például a családi pótlék kifizetésének iskoláztatáshoz való kötése, a "három csapás" törvénye, a közfeladatot ellátó személyekkel - például tanárokkal - szemben elkövetett erőszakos bűncselekmények jelenleginél szigorúbb szankcionálása, a kisebb parlamentre vonatkozó javaslatok, az alkalmi munkavállalást ellehetetlenítő jogszabályok eltörlése, valamint az egyházi iskolák hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése.

Közölte, ezek önálló képviselői indítványok lesznek, ugyanakkor a keddi elnökségi ülésen arról is szót váltottak, hogy melyek lesznek azok a törvényjavaslatok, amelyeket már a következő kormány fog benyújtani a megalakulása után.

Foglalkoztak az Országgyűlés alakuló üléséről szóló szerdai frakcióközi egyeztetéssel is. Ezzel kapcsolatban arról számolt be, hogy nem szeretnék növelni a parlamenti bizottságok számát.

A szocialisták keddi felvetésére Szijjártó Péter úgy reagált: meglehetősen furcsa felfogásnak tartja, hogy a magyar alkotmányos berendezkedés és demokratikus intézményrendszer szabályai mindig az MSZP éppen aktuális választási végeredményéhez legyenek igazítva.

Arra a kérdésre, hogy mit kell érteni Orbán Viktor azon korábbi kijelentése alatt, miszerint a leendő parlamenti ellenzéknek elegáns alkotmányjogi elbánásban lesz része, Szijjártó Péter úgy válaszolt: mindenben az alkotmányos előírások alapján eljárva, a parlamenti mandátumaránynak megfelelő módon illetik meg az ellenzéket a demokrácia adta jogosultságok.