Andrássy út: A tüntetők egy része elszivárgott, de ezerötszáz fő körül stabilizálódott a létszám, és úgy tűnik, hogy aki itt maradt, az már kivárja a műsor végét.
Találkoztam György Péterrel, aki annak a lehetetlenségéről beszélt, hogy egy teljesen nyitott közösségi térben próbál meg a hatalom egy kontrollált médiát létrehozni.
Civil szervezetek együtt tüntetnek az Opera előtt délután fél hétkor az összes létező és virtuális ellenzéki párttal a kormány és annak törvényei ellen. Azért az Operánál, mert odabent a Fidesz-KDNP gálával ünnepli a szinte mindent rájuk szabó új alaptörvényt. Közben igazi nácik készülnek lecsapni a kormánnyal elégedetlen demonstrálókra. Kövesse velünk az előkészületeket és figyeljük együtt, tényleg akkora durranás lesz-e 2012 első nagy tüntetése, ahogyan ígérik!
Az Operaház előtt álló rendőrsorfal mögé újabb sor rendőr állt fel, jelentette tudósítónk. A második sorban álló rendőröknél paprikaspray is látható, de a hangulat egyelőre nyugodt.
Andrássy út: A tüntetők már csak kb. ezren maradtak, sípolnak, kiabálnak, néha megszólal egy riasztó, a rendőrök pedig továbbra is fegyelmezett sorokban állnak. A gálaest vendégeit nem látni.
Andrássy út: Száz-kétszáz ember üvölt már csak kitartóan mindenkinek, aki kijön az Operaházból.
A szervezők és a Nol.hu szerint százezren, az Index tudósítói szerint több tízezren voltak ma az új alaptörvény ellen tüntetni az Operaház előtt.
Az MTI szerint több száz ellentüntető volt a Nagymező utcában.
Néhány száz tüntető, zömében fiatalabb, nem akar hazamenni. Azt mondják, megvárják az ünnepség végét. Közben új szlogenek születtek: A "Köztársaság, köztársaság" és az "Utolsó vacsora" a legnépszerűbb. A hangulat egyébként inkább visszafogott, kordonok nincsenek a rendőrök és a tüntetők között. Egy zsinórt feszítettek ki, az előtt fényképezkednek a bátrabbak.
De még így is legalább kétszeres túlerőben vannak. Kb. százötven tüntető maradt, akik úgy néz ki, hogy már itt is maradnak. Mivel Orbánékat elől nem láttuk távozni, ezért valószínűleg a hátsó kijáraton hagyták el az Operaházat. Erre utal az is, hogy kb. száz rendőrt visszahívtak.
A rendőrsorfal kb. három méterrel közelebb került a tüntetőkhöz, aminek hatására úgy ötvenen el is mentek a megmaradt százötven demonstrálóból.
A rendőrök elmentek, és magukra hagyták a tüntetőket, akik már csak két-három tucatnyian vannak. Az Operaház is kiürült, a vendégek mind hazamentek. Az Origó értesülése szerint Orbán Viktor rendőrsorfal között szállt be a mikrobuszába. Közvetítésünket befejeztük.