Andrássy út: A tüntetők egy része elszivárgott, de ezerötszáz fő körül stabilizálódott a létszám, és úgy tűnik, hogy aki itt maradt, az már kivárja a műsor végét.
Találkoztam György Péterrel, aki annak a lehetetlenségéről beszélt, hogy egy teljesen nyitott közösségi térben próbál meg a hatalom egy kontrollált médiát létrehozni.
Civil szervezetek együtt tüntetnek az Opera előtt délután fél hétkor az összes létező és virtuális ellenzéki párttal a kormány és annak törvényei ellen. Azért az Operánál, mert odabent a Fidesz-KDNP gálával ünnepli a szinte mindent rájuk szabó új alaptörvényt. Közben igazi nácik készülnek lecsapni a kormánnyal elégedetlen demonstrálókra. Kövesse velünk az előkészületeket és figyeljük együtt, tényleg akkora durranás lesz-e 2012 első nagy tüntetése, ahogyan ígérik!
Az Andrássy-Nagymező sarokra megérkeztek a tüntetés ellen tüntető szélsőjobboldaliak, de nincsenek számottevően, úgy tizenöten vannak.
Közben már a tüntetésre is folyamatosan érkeznek, jelenleg úgy ezren lehetnek.
Most szólították fel a szervezők a színpad mögött és az Opera körül tüntetőket, hogy menjenek a színpad elé, mert azon a környéken nincs engedélyük a tüntetésre.
Ordít az Andrássy úton a Dropkick Murphys.
Bokros Lajos jelent meg a tüntetők között.
Nemzeti galéria: Szőcs Géza két ülőhelyet is kapott, de egyedül jött. Rákay Philip olyan arccal vonult be, mintha az élõszereplős Kukori es Kotkoda castingjára érkezett volna. Borókai Gábor nem állt be az öt négyzetméteres újságírógettóba. Megjött Orbán Viktor, a felesége es Kerényi Imre társaságában.
Nemzeti galéria: Kerényi Imre vezette körbe Orbánt az alkotmányhoz készült festmények termén. A Kerényi-féle művek a történelmi képektől elválasztva, a földszinten kaptak helyet. A termet heremtikusan lezárták, és még a Hír tv-t is kiküldték, amíg a miniszterelnök ott volt. Annyit hallottunk, hogy Szkok Iván egy teljesen új festményt is készitett. Ő az, aki az egyik legtöbbet támadott, kardot és Szent Istvánt ábrázoló képet festette. "Minden nap festek egy képet" - mondta a meglepődött nézőknek. A képen István mellett további magyar történelmi személyiségek arcképei láthatók egymás mellett.
Nemzeti galéria: Megérkezett Orbán Viktor a beszéd helyszínére Kövér Lászlóval, az országgyűlés elnökével, valamint Kerényi Imrével és feleségével.
Az Opera előtti színpadtól a Nagymező utcáig megtöltötték a demonstrálók a teret.
Németh Lászlóné frissen kinevezett fejlesztési miniszter portréja alatt a nem könnyen értelmezhető "Tisztelt bíróság...!" felirat olvasható.
Nemzeti galéria: Feledy Péter, a mindenkori kormányokhoz leglojálisabb újságíró nagybátjya, Feledy Balázs nem kapott ülőhelyet.
Azt mondja több tüntető, hogy a Foursquare-en még nincs rajta a demonstráció.
Az eggyel ezelőtti Alkotmányt 1949-ben fogadta el az Országgyűlés. A rendszerváltás idején ezt módosítgatták annyira, hogy még maga Rákosi Mátyás se ismert volna rá. A tüntetés kezdetéig az 1949-es Alkotmány korabeli elfogadásából szemezgetünk. Rákosi az Alkotmányról, és ezzel be is fejeztük rendhagyó történelemóránkat:
"Az alkotmány - tisztelt Országgyűlés - nem valami véletlen ajándékaként hullott az ölünkbe. Négy év - de nyugodtan mondhatnám négy évszázad küzdelmeinek és szabadságharcainak gyümölcse. Azért kell ezt az elemi igazságot hangsúlyozni, mivel akadnak alkotmánytervezetünknek bizonyos nyugati bírálói, akik úgy vélik, hogy alkotmánytervezetünk teljes szakítást jelent a múlttal. Fölösleges mondanom, hogy ezek az úgynevezett bírálók nem népi demokratikus hazánk barátai, hanem ellenségei közé tartoznak. Ezektől az úgynevezett bírálóktól meg kell kérdeznünk: melyik múlttal való szakításra gondolnak az urak?"
Nemzeti galéria: Öregebb a magyar alkotmány, mint a brit - nyitotta meg Katona Tamás történész a ceremoniát a Nemzeti galeriában. A történész szerint az Aranybulla miatt mi magyarok jobban tudjuk mi az alkotmány, mint sok európai nemzet.
Nem kell félteni tőlünk az alkotmányt - mondta Katona. "A kormány utasítást kapott az emberektől arra, hogy essen neki annak a munkának, amihez mas kormányok kevesek vagy gyengék voltak"
Átverekedtem magam az Operához. A csak egy szűk kordonnal elkerített Operaházat a rendezői felszólítás ellenére kb. ezer ember vette körül. Egyelőre nem látom, hogy honnan lehetne autóval megközelíteni a helyszínt. Felcsendült az első "Orbán, takarodj!" kórus.
Dulakodás alakult ki a Nagykörút és az Andrássy út sarkán: lökdösődésbe torkollott, amikor néhányan Árpád-sávos zászlóval odamentek Szanyi Tiborhoz és Szekeres Imréhez azt kiabálva, hogy "Gyurcsány, takarodj!". Ők visszavágtak azzal, hogy "Nácik haza!", aztán megérkezett úgy féltucat rendőr, hogy szétválasszák őket.
Andrássy út: Most ért véget a Pa-dö-dö-koncert, majd Nagy Navarro Balázs, a kirúgott tévés éhségsztrájkoló köszöntötte a tüntetőket: Jó estét, Magyarország! A színpad előtt hatalmas transzparens adja meg a tüntetés alaphangulatát, fekete alapon fehér betűkkel: MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 1989-2011.
Nemzeti galéria: Orbán Viktor beszédében elmondta: A profit zabolátlan vágyától hajtva olyan rendszert hoztunk létre Európában, amely fejünkre visszahullva erejünket meghaladó feladatot ró ránk. Meg kell újítani Európa hét évtizedes múltra vissszatekintő politikai és gazdasági rendszerét. Európában elfelejtkeztünk az élet spirituális mélységeiről, a házasélet szentségéről. Erre válaszul mi magyarok 20 zavaros év után gránitszilárdságú alapot teremtettünk. Legyőztük kishitüségünket, és valódi nemzeti forradalmat hoztunk létre.
Andrássy út: A tüntetés szervezői most szólítják fel a résztvevőket, hogy a járdán engedjék a tömeget szabadon közlekedni, mert még mindig nagyon sokan jönnek.
Andrássy út: A színpadon a Magyar Fokhagymafront performanszával melegítenek. Azt mondják, hogy tavaly elvesztették legfőbb külföldi támaszaikat, így Kadhafit és Kim Dzsong Ilt. Csurka Istvánt azonnali hatállyal nevezzék ki az univerzum főistenévé. És más, hasonló mókák is elhangoznak.
Nemzeti galéria: Ahhoz képest, hogy „végrehajtottuk történelmünk egyik legnagyobb összefogását" és visszahelyeztük jogaiba az ősi magyar életösztönt, Orbán Viktor galériabeli beszéde kicsit sem volt vidám - sokkal inkább a komor és a patetikus szavak jutottak az eszünkbe. Orbán szerint két alapelvünk a kereszténység és az állami szuverenitás, amivel nem okozott meglepetést. Azzal annál inkább, hogy szó szerint átvette Torgyán Józseftől az „Isten, haza, család" kisgazda jelmondatát, ami fideszes változatban úgy hangzik, hogy „Jóisten, haza, család."
Elkezdődött a beszélgetés és a pezsgőzés. A Fidesz bizalmas belső köre inkább tűnik borúsnak és izgatottnak, mint bármi másnak. Nem sok nyomát látjuk az önfeledt ünneplésnek.
Andrássy út: A tüntetőknek kerülniük kell, ha a hajós utca felől akarnak az Operához menni.
Tüntetés az Operánál nagyobb térképen való megjelenítése
Nemzeti galéria: Schmitt köztársasági elnök szokatlanul komoly arccal mászkál, az első kör pezsgő után a slepp is feloldódott végre. Az újságiróknak kialakított majomszigetet vagy minigettót szabadalmaztatni kéne!
Nemzeti galéria: A nagy mell szerencsére a nemzeti oldalon sem ment ki teljesen a divatból. Ebben főleg hülyeség lenne a komcsi és deszka kínaiakat majmolni.
Andrássy út: Istvánffy András, a 4K! koordinátora fölolvassa a csatlakozó szervezetek neveit. Különösen nagy az éljenzés a Nyugdíjasok Országos Képviselete és a Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű Szövetsége, valamint a Civilek a Szélsőjobb Ellen nevének említésekor. Nem sokkal nagyobb az ováció, amikor a szónok az LMP és az MSZP nevéhez ért. Az SZDSZ-t - kis túlzással - néma csönd fogadja.
Andrássy-Nagymező sarok: A két oldalt szétválasztó rendőrsorfal ellenére még mindig üvöltik a szélsőjobboldaliak a szocialistáknak, hogy "Mocskos zsidók!" meg "Elkúrtátok!", akik "Nácik haza!" és "Fideszbérencek!" felkiáltásokkal válaszolnak.
Az Operába megérkeztek az első ünneplők, akiket néhány tüntető a "Hazaárulók!" és az "Elkúrtátok!" skandálásával fogadott.
Andrássy út: Egy hölgy beszél, aki a magyar köztársaság állampolgáraként mutatkozik be, és azt mondja, ő az is marad. A mai demonstrációt egy, a pártonkívülieknek reményt nyújtó tüntetésnek nevezi. A kormány operaházi ünneplését bóvlinak nevezi.
Egyelőre nem engedik be őket az Andrássy útra.
Nemzeti galéria: Kerényi Imre most tart privát tárlatvezetést Schmitt Pál köztársasági elnöknek, feleségének és közvetlen sleppjüknek. Most már objektív bizonyítékunk van arra, hogy a két legkormánypártibb művész Nemcsák Károly és Huszti Péter, akik 30 centiméternél egyszer sem távolodtak el jobban az elnöki zakótól.
A valamivel kevésbé kormánypárti művészek még mindig odafönt pezsgőznek a szerencsések Orbán Viktor társaságában.