Zsuzsanna
-2 °C
13 °C

Geréb Ágnes nem kerülhet feltételesen szabadlábra

2012.02.10. 11:51 Módosítva: 2012-02-10 13:51:55

A Fővárosi Ítélőtábla pénteken súlyosbította a Fővárosi Bíróság ítéletét Geréb Ágnes ügyében. Öt év helyett tíz évre tiltották el a szülész-nőgyógyászi, valamint szülésznői tevékenység gyakorlásától, és a két év letöltendő fogházbüntetést is helyben hagyták, de egy év után nem szabadulhat feltételesen. Ráadásul még több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is ki kell fizetnie.

Az ítélet jogerős, nem lehet fellebbezni ellene. Pelle Andrea, Geréb ügyvédje bejelentette: Schmitt Pál köztársasági elnökhöz fordulnak kegyelemért.

D  AS20120210001
Fotó: Kovács Tamás

Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság tavaly március 24-én bűnösnek találta Geréb Ágnest halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, illetve maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés vétségében.

Geréb Ágnes – a fellebbezések miatt – nem kezdte még meg a fogházbüntetés letöltését. Jelenleg házi őrizetben van, de nem ezzel a perrel, hanem egy 2010-ben indult büntetőeljárással összefüggésben. A büntetőper, amelyben most ítéletet hirdettek, négy korábbi – két 2007-es, egy 2003-es és egy 2006-os – szülés miatt indult.

A február 3-i tárgyaláson a védelem elfogultnak nevezte az első fokon lezajlott tárgyalást. Sérelmezték azt is, hogy a másodfokú bíróság elutasította azoknak a hazai és nemzetközi szakértőknek a meghallgatását, akik Geréb mellett tanúskodtak volna. Szerintük így a vádlott nem kapott lehetőséget a védekezésre.

A pénteki ítélethirdetés utánra helyszíni demonstrációt és sajtótájékoztatót szerveznek a Geréb Ágnessel szimpatizálók.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!