Schmitt az MTV-n: Húsz évvel ezelőtt hallgatóként írtam egy kisdoktorit, ezt megfogadtam édesanyámnak. Az egyetem biztatott, hogy érdemes ezt a témát feldolgozni. A legjobb tudásom szerint írtam a dolgozatot, kijelölték az opponenst és a konzulenst. Nem volt más vélemény, csak biztatás. Mondhatták volna, hogy többet tegyek idézőjelet, lábjegyzetet. De akkor még írógép volt, hátul voltak a források. Nem akartam senkinek a szellemi termékét ellopni, egyszerű hallgató voltam. Három óra alatt a szóbeli vizsgáimat is letettem. Jó érzéssel dőltem hátra, hogy ez egy becsületes, férfi munka volt.
Schmitt Pálnak nem esett jól, hogy míg Szöulban képviselte az országot, meghatározó gazdasági szakemberekkel tárgyat és felszólalt egy nukleáris biztonsági világkonferencián, sőt a dél-korei elnökkel tárgyalt, addig az egyetem szenátusa őt meg sem kérdezve, egy napot sem várva döntött kisdoktori címének megvonásáról, hangzott el a köztársasági elnökkel készült péntek esti MTV-interjúban.
Schmitt az MTV-n: Ez a dolgozat a társadalom számára hasznos és új ismereteket tartalmazott. Sokat használta ő maga is, és a sportági szakszövetségek is.
Schmitt az MTV-n: Obersovszky nem érti, miért nem szenvedélyesebben védte az igazát. Schmitt azt mondja, tiszteletben tartja a vizsgálóbizottság munkáját. Voltak benne hiányosságok, de ez az opponensek és konzulensek miatt is volt, de őket a legkevésbé se akarja bántani.
Jászai Mari tér, MSZP:
Néhány szkinhed megjelent a helyszínen, a tüntetők hangos nácizással hívták fel a figyelmet rájuk, ezért a rendőrség most megkezdte az igazoltatásukat.
Abból, hogy akkor még írógép volt, nem következik, hogy a források hátul voltak. Az Origo a botrány kirobbanása után megnézett nyolc olyan disszertációt, amelyeket a Schmitt Pállal egy időben, 1992-ben doktoráltak készítettek a Testnevelési Egyetemen. Bár lábjegyzetek nem voltak bennük, mindegyikben voltak bőven hivatkozások a folyó szövegben, jellemzően a szerzők nevét a hivatkozott munka kiadási évét jelölték meg zárójelben. Az Origo meg is keresett több, Schmitt Pállal egy évben doktorálót: mindannyian azt mondták, fel sem merült bennük, hogy kihagyják a hivatkozásokat a disszertációjukból.
Schmitt az MTV-n: Húsz évvel ezelőtt hallgatóként írtam egy kisdoktorit, ezt megfogadtam édesanyámnak. Az egyetem biztatott, hogy érdemes ezt a témát feldolgozni. A legjobb tudásom szerint írtam a dolgozatot, kijelölték az opponenst és a konzulenst. Nem volt más vélemény, csak biztatás. Mondhatták volna, hogy többet tegyek idézőjelet, lábjegyzetet. De akkor még írógép volt, hátul voltak a források. Nem akartam senkinek a szellemi termékét ellopni, egyszerű hallgató voltam. Három óra alatt a szóbeli vizsgáimat is letettem. Jó érzéssel dőltem hátra, hogy ez egy becsületes, férfi munka volt.
Schmitt az MTV-n: Köztársasági elnökként tudom, nincs kettős mérce, a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Fontos, hogy az emberek bízzanak, érezzék az alaptörvény erejét.
Jászai Mari tér, MSZP: A szocialisták rendezvényén megjelentek az ellentüntetők. Körülbelül egy tucatnyian vannak, és arról beszéltek, hogy csak akkor fognak hangoskodni, ha az MSZP elénekelteti az Internacionálét.
a Híradót már sikerült kihangosítani, kép még nincsen.
Jászai Mari tér, MSZP: Mire elindult a fáklyás felvonulás, nagyjából ötszáz tüntető gyűlt össze a szocialisták Károlyi-szobor miatt rendezett tiltakozásán. A fáklyák nehezen gyulladtak meg, az enyhe jóindulattal tömegnek nevezhető társaságban azon kezdtek kedélyesen tréfálkozni, hogy a fáklya rosszabbul ég, mint Schmitt doktorija.
hogy a Várva Várt Interjú 8 óra tájban lesz a köztévén, de lehet, hogy pár perccel előbb, úgyhogy a Híradó végén tessék elővenni a szemüveget!
Jászai Mari tér, MSZP: Az MSZP három-négyszáz ember részvételével fáklyás felvonulást tart a Károlyi-szobor elhurcolása elleni tiltakozásul. A helyszínen kisebb vita alakult ki a szocialista szimpatizánsok és az ott megjelenő LMP-s aláírásgyűjtők között amiatt, hogy az LMP-sek miért a Sándor palotánál demonstrálnak Schmitt Pál lemondásáért. „Nekik kellene lejönniük ide, mi öregek vagyunk, hogy felmenjünk a várba” – mondta az egyik nyugdíjas MSZP-s tüntető kollégánk tudósítása szerint.
A Vágó Gáborral netes szócsatába bonyolódó 64 vármegyések Plankó riporternek elmondták, hogy ők az egész köztársaságot elítélik, hiszen királyságot akarnak, ezért a napokban zajló eseményeket bohózatnak tartják és csak szórakozni jöttek a Sándor-palota elé. Ennek a szellemében az ATV élő bejeletkezését Németh Sándor mondjon le! kiáltásokkal zavarták meg, aztán a bejelentkező riporter mögé álltak "Királyságot!" feliratos táblákkal. Puszta szórakozásból ki akarták hívni verekedni az LMP-seket, de azok nem álltak kötélnek. Azt mondják, nem maradnak sokáig, mert úgyis meg fogják unni.
Friss és forró, de a legkevésbé sem megerősített pletykánk szerint a tévéstáb valamit elrontott a hang rögzítésekor és most azért küzdenek, hogy leadható anyagot tudjanak gyártani belőle.
Az ördögbotos politikus szócsőnek használná az Indexet, de közben önmagát leplezi le. Ugyanis a következőt posztolta a Tumblrre:
Üzenném az indexen keresztül a királypártiaknak, hogy nehezen lehetett megkülönböztetni a hazaárulózó sátorborogató bácsit, a bomberdzsekis skinhead szubkultúra jegyeit viselő fiataloktól. Másrészt, nem király kell, hanem méltó köztársasági elnök.
Drága Vágó úr! Az igazi vakokon kívül ki annyira vak, hogy összekeverjen egy bácsit egy skinheaddel? Az egyik 70, a másik maximum 30, de inkább 19.
Azt kell mondjuk, Vágó - szkinhedek 0:1
Három rendőrautó és két fekete Audi A8-asból álló konvoj húzott el a Pasaréti úton a városból kifelé vezető irányba a Pasaréti téri körforgalom felé, jelentette olvasónk. Szokatlan módon az egyik Audinak le volt húzva az ablaka, és az első ülésen ülő TEK-es figyelmesen tekintgetett ki az ablakon. Olvasónk csak kombinált: ha a konvoj nem a Szilágyi Erzsébet fasor-Hűvösvölgyi úton akar eljutni a Béla király úti rezidenciákhoz, ez az egyik menekülő útvonal.
Most üzentek - Huszti fotóművészen keresztül - a Sándor-palota előtt álldogáló jobbos fiatalok, akikről az is kiderült, hogy 64 vármegyés királypártiak. Azt üzenték, hogy nem igaz, amit Vágó írt, mert egy darab ember randalírozott, akit viszont nem ismernek és nem tartozik hozzájuk.
tudtuk meg Dúró Dórától, a Jobbik szóvivőjétől. Nem kizárt, hogy mozgósítják híveiket, de pillanatnyilag még nem szerveznek nyilvános megmozdulást. A Jobbik korábban határozottan követelte Schmitt távozását, azt mondták, nem a Fidesz, hanem a népharag fogja eltávolítani Schmitt Pált a köztársasági elnöki posztról.
Ha Ön Schmitt valószínű maradásának hírére rendszerváltó hangulatba került volna, miközben szómágiáról, a szavak prostituálódásáról, kettős beszédről, következménynélküliségről és fideszes képmutatásról motyog, gyorsan visszarántja a földre Gyurcsány Ferenc.
1.) Az arcátlanság bajnokának pártja, az utcai ellenvélemény legendás tolerálója, a következő szövegű közleményt volt képes kiadni:
A hírek szerint a nem létező terrorfenyegetettség ellen létrehozott terrorelhárító központ erőit összevonták Budapesten. A Demokratikus Koalíció felszólítja Orbán Viktor magánhadseregét, hogy ne alkalmazzanak erőszakot a Schmitt Pál esetleges hivatalban maradása esetén tüntetőkkel szemben. Orbán Viktor tönkretette Magyarországot, hazánk nemzetközi megítélését és a köztársasági elnöki poszt tekintélyét. Ezen semmiféle kommandó nem fog tudni változtatni.
Molnár Csaba ügyvezető alelnök
Demokratikus Koalíció
2.) de ez szinte semmi Gyurcsány pénteki nyilatkozatához képest, melyikben képes pozitív összefüggésben előhozni az őszödi beszédet, ami miatt csak neki, Nádas Péternek és Dániel Péternek nem ég még mindig az arca. Csodanap a mai, szórakozzunk tovább a tökéletesen gátlástalan magyar poltikai osztályon!
írásban feltett kérdésünkre, hogy tényleg berendelték-e az egész készenléti rendőrséget:
Osztályunkra érkezett megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az Ön által megjelölt értesülést nem kívánjuk kommentálni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság minden esetben a szükséges létszámmal, erővel, eszközzel biztosít egy adott rendezvényt.
"BRÉKING! A Várban megérkezett a jobboldali rendbontók egy maroknyi csapata, akik borogatták a sátrakat és erőszakoskodtak a békés tüntetőkkel. A rendőrség intézkedik velük szemben" - írja mikroblogján Vágó Gábor, az LMP bajuszkirálya.
de még a Fideszben is sokan értelenül fogadták, hogy megvédik a másoló Schmittet. Most kezdődik a párttagok és -politikusok megygúrása, mert ezt velük sem lesz könnyű lenyeletni. Itt a teljes cikk erről.
Annak, ahogy Orbán Viktor az új alaptörvényben szereplő elnöki sérthetelenséget a maga kisfiús-gyűrűk urás-ókori egyiptomi módján felfogja, miszerint az elnököt bírálni sem lehet, semmi köze a valósághoz és a valós jogi helyzethez. A sérthetetlenség ugyanis mindössze egyfajta, némileg kiterjesztett mentelmi jogot jelent, majdnem pont úgy, ahogy az a parlamenti képviselőknél létezik. Itt a teljes Index-cikk erről.
tudtuk meg egy készenléti rendőr családtagjaitól. Szerintem az ilyen akciók lényege, hogy az erőszakszervezetek saját nélkülözhetelenségüket bizonygassák. Azt ugyanis felteszem a legelvadultabb tömegoszlató sem képzeli, hogy akárhány kerek sátras LMP-s bármi veszélyt jelentene Budapest utcáin, miután hivatalosan is bejelentik, hogy a plagizáló nemdoktor elnök marad.
hogy Schmitt nem mondott le.
FIGYELEM! senki ne olvassa tovább ezt a posztot aki a) nem látta még az utóbbi évek legjobb tévésorozatát, a Bosst, de szeretné és b) nem akar átkattintani az Origó tudósítására.
Annak a néhány olvasónak, aki maradt, ínyencséggel szolgálunk. "Pali kapott 1-2 napot, ami alatt kiderülhet, tud-e fordulatot hozni a megítélésében" - magyarázta az Origónak egy, a miniszterelnöknél tartott tanácskozás részleteit ismerő forrás, hogy mi állhat Orbán rejtélyes nyilatkozata mögött.
Na de mi lehet akkora fordulat, ami ezt a helyzetet meg tudná fordítani, kérdezhetnénk naivan. Mondjuk valami olyasmi, amit Tom Kane chicagói polgármester mutatott be a politika mocskán gyönyörűen ábrázoló sorozatban. Kane egészen hasonló helyzetben volt az első szezon hetedik részében (amit akiraly kolléga minden idők legnyomasztóbb sorozatepizódjának nevezett, nem alaptalanul), egy súlyos múltbéli botrány miatt már elkerülhetetlennek látszott a lemondása, az irodája előtt tüntetők sorakoztak. Kane tudta, hogy az egyetlen esélye, hogy ha fordulatot hoz a megítélésében.
Úgyhogy fogta, és ráhívta a rendőrséget a saját lányára, aki egy egyháznál foglalkozott kábítószeresek megsegítségével, és néha azért kábítószer is jutott a megsegítetteknek. Ezek után könnyes szemmel kiállt a nyilvánosság elé, hogy összetört szívvel ugyan, de meg kellett tennie ezt, mert a törvény még a saját családjánál is fontosabb.
Hát, nagyjából ekkora fordulatra lenne szüksége Schmitt Pálnak is. Persze aki látta a sorozatot, tudja azt is, mi lett ennek a vége.
Megbízható forrásból hallottuk, hogy azonnali hatállyal berendelték Budapestre a vidéken tartózkodó TEk-eseket is. Ez megint a nem mond le-elméletet erősíti, hiszen a lemondás tuti nem váltana ki semmiféle zavargást.
de a hírek pár perce teljesen egyirányúak, miszerint most már tuti, hogy nem mond le.
Az MTI-hír szerint 13 óra körül érkezett meg Schmitt a Parlamentbe, és 17 órakor lépett ki a dolgozószobája ajtaján. Ebből a közel négyórás anyagból vágják majd össze Obersovszkyék a műsort. A köztévések egy része tudni véli, hogy a konklúzió az, hogy az elnök nem mond le.