Ab-hez fordulhat Sztojka védője

2012.10.01. 22:50

Várhatóan az Alkotmánybírósághoz fordul a Cozma-ügy harmadrendű vádlottjának, Sztojka Ivánnak a védője. Szikinger István azt mondta, hogy a tisztességes eljárás sérelmét észlelték már a nyomozás, majd a büntetőper során is, ezért ha azt ügyfele is támogatja, alkotmánybírósági panaszt fognak benyújtani.

A Kúria hétfőn részben megváltoztatta a jogerős ítéletet a Cozma-ügyben, és Sztojka Iván büntetését 8 évről 13 évre súlyosbította, mivel a férfi bűnsegédként részt vett Marian Cozma megölésében. Az első- és a másodrendű vádlottra jogerősen kiszabott 18-18 éves szabadságvesztést ugyanakkor helybenhagyta a legfelsőbb bírói fórum.

Szikinger István elmondta, nem elsősorban a Kúria döntésére akarja alapozni alkotmánybírósági beadványát, arról majd csak az írásba foglalt határozat áttanulmányozása után tud nyilatkozni. Ugyanakkor szerinte az eddigi eljárás során, különösen a nyomozati szakban, de a büntetőperben is számos olyan esemény történt, amely alapvetően megkérdőjelezi az egész eljárás tisztaságát, pártatlanságát, illetve az ártatlanság vélelmének betartását.

Az ismert civil jogvédő szerint ezek közé tartoznak például a Veszprém Megyei Bíróság elnökének, illetve az országos rendőrfőkapitánynak a nyilatkozatai, melyek A szíven szúrt ország című, alig néhány hónappal a történtek után, még a nyomozás kezdeti szakaszában készült filmben, illetve másutt hangzottak el, és részben súlyos, valótlan állításokat fogalmaztak meg a gyanúsítottakról, részben pedig mintegy prejudikálták, előrevetítették egy szigorú ítélet meghozatalát.

Szikinger István úgy véli, a nyomozás és az elsőfokú büntetőper során történtek a strasbourgi emberi jogi bíróságon is eredményesen támadhatók, ezért ha az Alkotmánybíróság előtt nem járnak sikerrel, feltehetően nemzetközi bíróságon próbálják majd bebizonyítani azon álláspontjukat, hogy a magyar hatóságok a Cozma-ügyben megsértették a tisztességes eljárás és az ártatlanság vélelmének követelményét.