Balczó képviselő szerint nemcsak a szocialisták "feküdtek le Dominique Strauss-Kahnnak", hanem a Fidesz is az IMF-nek. Ezúton is gratulálunk a volt IMF-vezér elleni szexvádakra finoman reagáló szóhasználathoz! Balczó ezután arról beszél, hogyan hajtotta végre az Orbán-kormány is az IMF 2008-as követeléseit, például a szociális támogatások csökkentésével, vagy a gyógyszerkassza csökkentésével. Szerinte a kormány csak azért példálózik mindig azzal, hogy a szocialisták megvonták a 13. havi bért a közalkalmazottaktól, mert azt már nem nekik kell megtenni. Különben is, a Fidesz a szocialisták minden megszorítását megszavazták.
A halott házastárs feléledése is benne van a nyugdíjtörvény ma tárgyalandó módosításában, de lehet, hogy Orbán miniszterelnök is sorompóba lép, így borzongatóan izgalmas napra számíthatunk. Főleg, hogy Varga Mihály délelőtt beismerte, hatalmas kiigazítás lesz jövőre, akkora a lyuk a kormány tervei és a valóság között.
Orbán Viktor szezonnyitó beszédében munkára biztatta a parlamentet, az pedig az őszi ülésszak negyedik hetében már meg is valósíthatja a miniszterelnök nyári, tízpontos programjának elemeit. Vagyis elfogadják a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról, illetve a munkahelyvédelemről szóló törvényeket. Ezenkívül módosítják a nyugdíjtörvényt is, melynek értelmében az elhunyt rokkantnyugdíjas özvegyének nyugdíja csak akkor lehetne csökkenthető, ha halott házastársa feléledne. Nem viccelünk, ez van a törvényben (.pdf). És módosíthatják az önkormányzati törvényt is, amely alapján az elítélt önkormányzati képviselőknek a jövőben le kell mondaniuk mandátumukról.
"Önkormányzatok napja – az önkormányzatoknak már csak napjaik vannak hátra!" – ezzel a blikfangos felszólalással nyitja a napot a szocialista Botka László, akit a kereszténydemokrata Nagy Kálmán követ magzatvédő felszólalásával. Harmadikként az elempés Jávor Benedek beszél a kormány családi gazdaságokat támogató politikájáról, utána a jobbikos Balczó Zoltán az IMF elvárásairól. A sort a fideszes Iván László zárja, aki szerint a miniszterelnök ismét tiszteletét tette az idősek előtt.
A nyugdíj téma lesz az interpellációk során is, elsőként egyből a szocialista Kiss Péter fog évközi nyugdíjemelést követelni. Utána a jobbikos Zakó László a turizmus világnapjáról beszél, az elempés Dorosz Péter pedig felteszi a kérdést, hogy vajon tényleg Pintér Sándor-e a legalkalmasabb a rendőrség rendbetételére.
A kormánypárti öninterpellációt követően - Szalay Ferenc számít segítségre a szolnoki citromsavgyár létrehozásában - a második ellenzéki kört a szocialista Gögös Zoltán nyitja "Mit rejtegetnek? Miért titkolóznak?" című kérdésével. A jobbikos Apáti István szerint korrupcióra van pénz, egészségügyre nincs. A szocialista Varga Zoltán a megszűnő önkormányzati hivatalok dolgozóinak sorsáról érdeklődik, a jobbikos Rubi Gergely pedig, ha lesz ideje, a rendről.
Számításaink szerint öt olyan azonnali kérdés van benyújtva a parlamentben, melyekre Orbán Viktornak a héten válaszolnia kéne. Ezek között van olyan is, amit még júniusban nyújtottak be, tehát elvileg már válaszolnia is kellett volna rá a miniszterelnöknek, de elképzelhető, hogy a kérdést feltevő képviselő nem nyújtotta be a következő üléseken. A szabály szerint a miniszterelnöknek legkésőbb négy ülésen belül válaszolnia kell az azonnali kérdésekre, amennyiben azokat folyamatosan benyújtják. Meglátjuk.
de a nap bombája azért már korábban elsült, amikor a Ház gazdasági bizottságának a 2008-as IMF-hitelfelvételt kiveséző ülésén Varga Mihály miniszter először ismerte el, hogy a kormány jövő évi növekedési prognózisa tarthatatlan és 300-350 milliárdos kiigazításra lesz szükség. Kiváncsi vagyok, a témát mennyire lesz képes az ülésre is beemelni az ellenzék.
Aberdeenben sikerült kiszabadítani a fickót, akinek a feje beszorult egy utcai szemétkukába. Ráadásul a klasszikus japán meghajlás pózában! Reméljük a felszabadító hír jó hatással lesz a magyra képviselőkre is!
a két főliftből az egyiken üzemen kívül tábla fityeg, így a másiknál hatalmas tömeg várakozik. Salamon alkotmányügyi bizottsági elnök ezért a főlépcsőt választotta, amikor ebédelni indult az alagsorba.
Mert a kormány ma reggel lecsapott a játékgépekre. Majd megnézzük azért Kósa Lajos polgármester arcát, ha elkezdik építeni a stadiont, aztán jövőre szétszalad a játékgéppénzből gründolt debreceni focicsapat.
Nem változtak a házelnök szokásai, két perccel az ülés meghirdetett kezdete után még sehol sincsen.
aki pár perces fészkelődés után végül különösebb ceremónia nélkül megnyitotta az ülést. A kormánypártok padsorai meglehetősen foghíjasak.
Kövér köszöntötte az antiochiai patriarkát, aki a díszpáholyban foglal helyet. A pátriárkát, akinek a hivatalos megszólítása "őboldogsága", a kormány hívta meg.
mondta ki Kövér László a vendégként jelenlévő maronita pátriárkáról és csicseregni kezdtek még az ellenzéki madarak is.
A nap első felszólalója Botka László, aki szeptember 30-ra, az önkormányzatok napjára, illetve a szerinte felszámolt önkormányzatiságra emlékezett. Az önkormányzatok napját amúgy még a Fidesz találta ki 2000-ben, de azóta elfelejtette, hogy az önkormányzatiság a demokrácia alapja. Mármint Botka szerint felejtette el. Az önkormányzatokra emlékezve az önkormányzatiságot dicsérő, múltbéli fideszes nyilatkozatokból szemezgetett. Például Kövér Lászlótól azt, hogy az önkormányzatiság feladata a központi hatalom korlátozása.
az küldje el az ugyelet kukac mail.index.hu címre!
"Alkalmatlan" - idézte utána Kósa Lajost, aki ezt annak idején arra mondta, aki nem képes finanszírozni önkormányzata működését. Botka szerint viszont Kósa is ilyen, hiszen most arra panaszkodik, hogy a parlamentben elfogadott törvények miatt képtelen finanszírozni magát az önkormányzat. Szerinte ez olyan, mint amikor az apagyilkos azért kér enyhítést, mert árva. Botka ezután arról beszél, hogy az MSZP megnyerte a hétvégi dunaföldvári választást, ahol politikusuk amúgy függetlenként indult.
Pontosabban egyelőre csak kéri a házelnök, hogy legyen ilyen joga. Az egyik indítvány, ami miatt cenzúrajogot kért magának, egy LMP-s javaslat, ami szerint közmunkások és rabok nem dolgozhatnának állami és önkormányzati vezetők, képviselők földjein vagy üzemeiben. A leghíresebb rabfoglalkoztató L. Simon László kulturális államtitkár-költő-farmer.
Tállai önkormányzati államtitkár szerint Botka semmi konkrétumot nem mondott, amikre elmúltnyolcévezéssel válaszolt. Például azzal, hogy a szocialisták kormányzása idején nőtt hatszorosára az önkormányzati szektor adóssága. Arról nem beszélt, hogy ez részben a fideszes önkormányzatok által meghirdetett hitelfelvételi program miatt történt. Ehelyett inkább azt jegyezte meg, hogy Szeged is eladósodott. Meg arról, hogy Botka politikai érdekből fejlesztette városát, döbbenet. A megyei önkormányzatok gyakorlati felszámolását konszolidációnak nevezte.
Tállai ezután arról beszélt, hogy az önkormányzatiság attól nem csorbult, hogy minden intézményt elvesznek az önkormányzatoktól, mert attól még hozhat döntéseket. Például növelheti a lakosság biztonságérzetét. Amúgy is, az önkormányzatiság a Fidesz számára nemzeti ügy.
hogy “alacsonyabb testi és szellemi képességű újszülöttek és gyermekek nőnek fel”. Ezt a félelmet talán maga Kövér László sem érti.
A kereszténydemokraták vezérszónoka ezúttal nem Harrach Péter, hanem a hanghordozásával az ő altatói bravúrjára törekvő Nagy Kálmán, aki egy percet arra szánt, hogy üdvözölje a parlament korelnökét. Utána rátért a magzatvédelemre. Meglepetésre azzal nyitott, hogy sajnos Magyarországon a gyerekvállalás nincs felelősségvizsgálathoz kötve. Ezután a csecsemők gondozatlanságáról beszélt, ami ki tudja, hogyan függ össze a magzatvédelemmel. Mindenesetre Nagy módosíttatná a Btk. kiskorú veszélyeztetéséről szóló paragrafusát, amit a magzatra is kiterjesztene. Sajnálkozott, hogy az a nő, aki nem megy el terhessége alatt prevenciós vizsgálatra, csak a szülési támogatást vesztheti el.
hogy az ultrahangkép ma már annyira élethű, mintha a kezünkben tartanánk a magzatot. Legalább beszélhetett volna egy nyolcvan évesnél fiatalabb frakciótársával, hogy az felvilágosítsa, micsoda kavargó, varázsgombás víziókat adnak el az embernek tízezerért "4D ultrahang" címén! Az én gyerekeim ultrahangképes alapján szörnyű Dali-álmokat vártam, aztán hálistennek aranyos csecsemőket kaptam.
Soltész államtitkár nagyon örül párttársa felvetésének. Ő itt volt már az előző parlamentben is, szerinte akkor a szocialisták és a szabad demokraták direkt megakadályozták, hogy erről a témáról beszélni lehessen. (Ez nem igaz, senki sem akadályozhatja meg, hogy egy parlamenti képviselő bármiről beszéljen napirend előtt.) Soltész ezután a svéd példával rettentette el Nagyot, mert ott még a magyarországinál is több abortusz van. Aztán elkeserítette párttársát, mert szerinte a Btk-ban aligha lehet szankcionálni mindazt, amit Nagy szeretne. Soltész megfigyelése szerint amíg nem születik több gyermek, addig nem változhat meg a gyermekszületések aránya. Ezután elbüszkélkedett vele, hogy a kormány különböző kampányokat folytat a szaporulat serkentésére.
A legjobb Mohamed-film elleni tüntetés díját , a meztelen test-kotonfej kombóval.
Az LMP vezérszónoka a földkérdést választotta témájának. A földvásárlási moratórium 2014-es lejártáról beszélt, amire szerinte nem készíti fel a kormány a gazdákat. Németországgal példálózott, ahol a családi gazdaságok 30-70 hektárosak, ezzel szemben Magyarországon most a kormányhoz közel álló emberek szerezhetnek 600-1000 hektáros birtokokat a helyben élők rovására.
Az LMP-s ebbőlhánylélegeztetőgépjönneki-zés eddigi csúcsaként Jávor Benedek Horthy Miklós és Orbán Viktor cimborája, Mészáros Lőrinc polgármester birtokainak méretét hasonlította össze. Utána raptempóban ki tudta mondani a latifundium szót, gratulálunk!!!
"Tudják mekkora volt Horthy Miklós kenderesi birtoka? Négyszáz hektár? És hány hektárja van Mészáros Lőrinc futballakadémia-tulajdonosnak? 1300 hektár" - példálózott. Beszélt még "a politikának és az éghajlatnak kitett nagybirtokokról", meg "narancsbárókról", ahonnan aztán az Afrikában terjeszkedő kínai és a Dél-Amerikában terjeszkedő amerikai nagybirtokosokra terelte a szót, hogy a Magyarországon turnéző José Bovét reklámozhassa, és kimondhassa: latifundium. Aztán még azt is mondta, hogy ökoszociális földreform.
úgyhogy garantált a jó hangulat.
A kormány nevében Budai Gyula államtitkár reagált, akit meglepett, hogy az LMP aggódik a családi gazdaságokért. Nem értjük, ő maga mondja, hogy az elempés Szabó Rebeka eddig is aggódott a családi gazdaságokért. Az is meglepte, hogy az LMP aggódik a magyar termőföldért, pedig semmi olyan javaslatot nem tett - mármint az LMP -, ami aggodalomra adhatna okot. Remélem érzik az érveléstechnikai bravúrt.
című magyar sajtóterméket, szegény Kuka Búvár le lett taszítva a trónról, az új király a Newjság nevű szarvasi hírlap.