LMP: Bajnai személye ellentmondásos
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
Ahhoz, hogy az LMP részt vegyen az Együtt 2014 választói mozgalomban, garanciákat kell látnia a párt legfontosabb programpontjainak megvalósulásához. Az együttműködés lehetőségeiről a Lehet Más a Politika novemberi kongresszusa dönt – mondta Jávor Benedek, aki már most ellentmondásosnak látja Bajnai Gordon személyét a mozgalom vezetőjeként.
A frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy október 23-án a Milla rendezvényén három szervezet egy olyan együttműködést jelentett be, amelyik egy erős középerő megteremtését célozza az Orbán-kormány leváltásának érdekében. Hangsúlyozta, hogy az LMP már január óta arról beszél, hogy egy olyan összefogásra van szükség, amelyik a belpolitikai közép elfoglalásával át tud nyúlni a hagyományos törésvonalakon és egyaránt meg tudja szólítani a Fideszről leszakadt, illetve a balközéphez tartozó választókat is.
Kiemelte, hogy ez a célja az LMP, a Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) Egyesület és a 4K! részvételével létrehozott Új pólus elnevezésű kezdeményezésnek is.
Jávor Benedek szerint Bajnai Gordon javaslata önmagában nem idegen attól, ahogy az LMP az Orbán-kormány leváltásáról gondolkodik, de az elképzelés tartalmi elemeiről jelenleg csak nagyon keveset lehet tudni.
A frakcióvezető elmondta, egyelőre hivatalosan nem kérték fel őket a csatlakozásra. Az LMP novemberi kongresszusa döntést fog hozni arról, hogy egy ilyen típusú együttműködés kívánatos-e a párt számára.
A kritériumaikat sorolva közölte, az esetleges együttműködés csak akkor képzelhető el, ha az LMP erős garanciákat kap arra, hogy megvalósulnak az általuk képviselt értékek. Példaként említette a társadalmi igazságosság és mobilitás megteremtését valamint a fenntarthatóság és a részvételi demokrácia megerősítését.
Bajnai Gordon a Milla október 23-i rendezvényén jelentette be visszatérését. A cél a választók összefogása, hogy a 2014-es választásokon ne csak kormányt, hanem korszakot váltsanak, és hogy olyan alkotmánya legyen az országnak, ami „közös ügye lehet minden hazafinak”.
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció még aznap felsorakozott Bajnai mögött.
Az MSZP-s Baja Ferenc szerdán azt mondta: balról kell leváltani az Orbán-kormányt, és a szocialista párt a jövőben sem engedhet ebből a meggyőződéséből.