"Talán túl egyszerű lenne az ön által elmondottakra azt mondtani, hogy másként látjuk a világot" - válaszolta Szekeresnek a kormány nevében Szatmáry Kristóf nemzetgazdasági államtitkár, aki aztán még a félig üres, félig teli poharas hasonlatot elővéve mégis csak ennyit állított. "Önök leértékelik az elmúlt két-két és fél évben a magyar emberek által hozott áldozatot, hogy kivezessék az országot abból a válságból, amiben volt" - mondta szó szerint. Ezután arról beszélt, hogy nőttek a reálbérek, megvédték a nyugdíjakat, és lett családi adókedvezmény. Még akkor is, ha ez "az egyes emberek személyi szintjén nem mindig így látszik". "Nem volt más út Magyarország számára az elmúlt két-két és fél évben, mint ezen végigmenni" - mondta, majd azt állította, hogy Szekeres csak azt nem olvasta ki a költségvetésből, amit mindenki más. Ez pedig az volna, hogy jövőre igenis jobb lesz.
Szatmáry Kristóf fideszes államtitkár szerint lehet kritizálni a költségvetés elfogadásának a módját, de a világgazdasági folyamatok is magyarázzák azt, hogy miért kellett többször módosítani a számokat. Szerinte a szocialista kritikák meghallgatásához erős gyomor kell, ők ugyanis egyszer sem vitték le három százalék alá a hiányt, és tönkre is tették az országot. Azt kéri a képviselőtársaitól, hogy támogassák a módosító javaslatot.
A zárószavazás előtti módosítókról szóló vitát lezárták, a zárószavazásra azonban csak kedden kerül sor.
A parlament a Balatonvilágos község megyeváltási kezdeményezéséről szóló határozati javaslat megvitatásával folytatja munkáját, az Index közvetítése azonban véget ért. A vitát tovább követheti a parlament honlapján.