![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
A Lectorium Rosicrucianum, vagyis Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának egyházi elismerését az Országos Választási Bizottság ejelentése szerint legalább 1577, legfeljebb 1779 aláíró kezdeményezte, ez pedig a hatályos törvények szerint elégséges ahhoz, hogy a parlamentnek kelljen dönteni a kérdésben. Az arany rózsakeresztesekről honlapjuk alapján meglepően kevés dolgot tudtunk kideríteni. Valamilyen keresztény gyülekezet lehetnek, bár furcsamód magazinjukat "Pentagramnak" hívják. Magukat a gnosztikusok, albigensek, katárok és a XVII. századi klasszikus rózsakeresztesek szellemi örököseinek nevezik.
A parlament nagy többséggel elutasította a kezdeményezést.
Szatmáry Kristóf fideszes államtitkár szerint lehet kritizálni a költségvetés elfogadásának a módját, de a világgazdasági folyamatok is magyarázzák azt, hogy miért kellett többször módosítani a számokat. Szerinte a szocialista kritikák meghallgatásához erős gyomor kell, ők ugyanis egyszer sem vitték le három százalék alá a hiányt, és tönkre is tették az országot. Azt kéri a képviselőtársaitól, hogy támogassák a módosító javaslatot.
A zárószavazás előtti módosítókról szóló vitát lezárták, a zárószavazásra azonban csak kedden kerül sor.
A parlament a Balatonvilágos község megyeváltási kezdeményezéséről szóló határozati javaslat megvitatásával folytatja munkáját, az Index közvetítése azonban véget ért. A vitát tovább követheti a parlament honlapján.