A kék oszlopok az adott szakaszon mért aktuális vízállást mutatják, a vörös oszlopok a folyó ottani legnagyobb vízállását.
A nap nagy részét ma Szentendrén, valamilyen városüzemeltetési telepén töltöttük a családommal, zsákolással. A társaság, hangulat, szervezettség, ellátás kiváló, vagy legalábbis jó volt. Egy dolog bosszantott csak, ahányszor megpihentem, elcsórták a lapátomat (volt másik, bőven). Aztán az jutott eszembe, hogy egy olyan országnak ahol lapátot lopnak, van jövője :-)
– idézte fel Tamás a vasárnapját.
Írja meg tapasztalatait vagy küldjön fotót erre a címre: tema@mail.index.hu
Németországban legalább 25 ezer, Csehországban 2300 embert telepítettek ki. A cseh kormány vasárnap este szükségállapotot hirdetett. Tirolban kisiklott egy vonat, Szlovákia öt déli járásában van másodfokú riasztás.
Az egyik legpozitívabb élményem az egészben, hogy tegnap egy cseh srác elkezdte fordítani a híreket, azóta már mindenki folyamatosan frissíti angolul, elindult a szobák, kanapék felajánlása, hozzám is jön egy ismerős, akinek pakolnia kellett.
Tarlós István főpolgármester hétfő reggel nyolckor másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el. A közlekedésben is változások vannak. (budapest.hu)
Ezer kilométeren készülnek védekezésre a hatóságok, 5-6 ezer árvízvédelmi szakember bevonására kell számítani, az önkormányzatok részéről pedig 18-20 ezer ember közreműködése is elképzelhető. Tizennégy-húsz napos védekezésre kell készülni.
A legfrissebb hírek szerint a Duna éjfélkor előreláthatóan 1230 centiméteren tetőzik Passaunál. Ez után lehet pontosabban tudni, hogy a folyó magyarországi áradása kapcsán mire lehet számítani. A mostani számítások szerint a folyó vízszintje Budapestnél megközelíti, de nem éri az eddig mért legmagasabb szintet. Az állami védvonalakon a vízügy, a folyó fővárosi szakaszán pedig a Fővárosi Csatornázási Művek megkezdte az előkészületeket. (OKF)
Minden eddiginél magasabban fog tetőzni a Duna a Szigetközben és Komáromnál, mondta Giró-Szász András kormányszóvivő és Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója közös sajtótájékoztatójukon.
A miskolci, a nyíregyházi, a pécsi és a szolnoki vízügyi igazgatóság is bekapcsolódott az árvíz elleni védekezésbe az Észak-Dunántúlon. (MTI)
Levonulóban az árhullám a Sajón, így hétfőtől újra járható a 26-os főutat Sajókazával összekötő mellékút Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. (MTI)
A térképet a bumm.sk-n lehet megnézni.
Kedves Komáromiak!
(...)
Ahogy a híradásokból Önök is értesülhettek, komoly árhullám vonul le a Dunán. Városunkat a hét második felében fogja elérni a legmagasabb árhullám, amely az előzetes előrejelzések szerint megközelítheti a 2002-es rekord vízállásszintet. A vízügyi hatóságok, valamint a katasztrófavédelem munkatársai önkormányzatunk segítségével mindent megtesznek a helyzet kezelése érdekében.
(kemma.hu)
A Duna vízállása Nagybajcsnál hétfő estére elérheti a 648 centimétert, de a legmagasabb vízállás a hét vége körül várható. A Lapos tanszéket elöntötte a víz, a Petőfi hidat lezárják. (kisalfold.hu)
Dunakeszin a Rév dűlőben a Dunasor és a dunasori sétány, valamint Vizeskertek nevű terület alacsonyabban fekvő részeit önti el a Duna, írta Dióssi Csaba polgármester. (dunakeszi.hu)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken közzétett középtávú előrejelzése szerint a Kárpát-medencében az átlagosnál hidegebb és csapadékosabb idő lesz. Részletek itt>>>
A Duna vízállása meghaladta az 1501-ben regisztrált 12,20 méteres történelmi csúcsot a németországi Passaunál. A bajor-osztrák határon fekvő városnál – ahol a Duna, az Inn és az Ilz találkozik – az árhullám tovább emelkedik, a szakemberek szerint a vízállás a 12,50 métert is elérheti. (MTI)
Passau történelmi városrészét teljesen ellepte a víz, a negyedet lekapcsolták a villanyhálózatról, lakosságát kitelepítették. Az óváros körül hatszáz ember küzd az árral, munkájukat a Bundeswehr, a német hadsereg százhúsz katonája segíti. (MTI)
Szob–Pilismarót és Visegrád–Nagymaros között a Duna áradása miatt leálltak a kompok. (Útinform)
A vízügyi igazgatóság interaktív térképének friss adatai szerint Győrnél harmadfokú készültséget rendeltek el.
Holnap este nyolctól a Duna mindkét oldalán tilos megállni a rakpartokon. Leállnak a D11-es, a D12-es és a D13-as hajójáratok. (BKK)
Ausztria az Európai Unió katasztrófavédelmi alapjához fordul támogatásért, közölte Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter. Szerinte Ausztriában „hihetetlen összegű” kárra kell számítani, pontos becslések azonban még nincsenek. (MTI)
A folyó elárasztotta a Dózsa György rakpartot.
A parlamenti sajtótájékoztató másik résztvevője Molnár Béla vízügyi igazgató volt. (kormany.hu)
Több mint száz közúton voltak hétfőn útlezárások Ausztriában az árvíz miatt az osztrák autóklubok közlése szerint, de az autópályák mindenütt járhatók maradtak. Jelentős fennakadások voltak a vasúti közlekedésben is. A Bécs és Salzburg közötti fő vasútvonal újra járhatóvá vált, de a szerelvények több szakaszon csökkentett sebességgel közlekedtek. Salzburg és Innsbruck között továbbra sem jártak a vonatok. (MTI)
A szlovák Állami Hajózási Felügyelet délelőtt jelezte, hogy várhatóan 15 óra körül elrendelik a hajózási tilalmat. Később pontosították, 18 órától a Duna teljes szlovákiai szakaszán megtiltják a hajóforgalmat. A Dunán utoljára tavaly február 5-28. között volt hajózási tilalom, akkor a jeges ár miatt. (Új Szó Online)
„A Magyar Honvédség készen áll arra, hogy rendelkezésre álló technikai eszközeivel és személyi állományával részt vegyen a készültségnek megfelelő szintű árvízvédelmi munkáltatok elvégzésében a Dunán” – írták a Facebookon.
A védekezésben részt vevő egységek ellátására három gépjárművet helyezett készenlétbe Győrben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A karitatív szervezet 24 órás ügyeleti rendszerbe osztotta be munkatársait, és feltöltötte élelmiszer-készletét, hogy szükség esetén a lehető leggyorsabban bekapcsolódhasson a gátakon dolgozó egységek munkájába, közölték.
Csehországban, Németországban és Ausztriában is folytatódik a heves esőzés. Összesen 50-80 milliméter csapadékot várnak Felső-Ausztria, Salzburg, Stájerország és Tirol tartományokban. (OKF)
Az Európai Bizottság készen áll, hogy segítséget nyújtson az árvíz sújtotta közép-európai tagállamoknak, közölte Johannes Hahn, a regionális politikáért felelős biztos. A szolidaritási alaptól bármelyik uniós tagállam kérhet segítséget súlyos természeti csapás vagy bármilyen egyéb, előre nem látható jelentős katasztrófa esetén. Ennek két feltétele van: a katasztrófát követő tíz héten belül kérni kell a segítséget, a keletkezett kárnak meg kell haladnia az adott ország bruttó nemzeti jövedelmének 0,6 százalékát. (MTI)