Felrobbant a háza? Telefonálgasson!
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Ahogy a március hófúvásnál, úgy a múlt heti óbudai házrobbanásnál sem működött teljesen szervezetten a mentés, pontosabban az evakuált lakók utógondozása. Tanulságos különbség, hogy a rendkívüli hófúvás idején több százezer emberről kellett gondoskodni, az óbudai esetnél viszont mindössze húsz lakóról. Akik elismerik az őket kimentő tűzoltók bátorságát, problémájuk inkább azzal van, hogy a katasztrófa óta alig kapnak hiteles tájékoztatást.
Víz volt, de vécé az nem
Az egyik lakó szerda hajnalban még ébren volt. Épp az ablaknál áll, amikor furcsa villanást látott, majd bekövetkezett a hatalmas robbanás. Egy óriási gerenda zuhant le az utcára épp az orra előtt, majd nyomában nagyon sok törmelék, amely szinte a földszinti ablakokig beborította az utcát. A ház teteje kigyulladt, a szinte áthatolhatatlan por mellett hamarosan fojtogató füst is keletkezett.
A lakó sokkot kapott, ki akart rohanni a lakásából, de az ajtaját nem tudta kinyitni. Szerencsére hamar ott voltak a tűzoltók, akik betörték az eldeformálódott ajtón a hevederzárat, így kijutott a szabadba. „Láttam a tűzoltók arcán, hogy ők is meg vannak rettenve a történtekről, de igazi elismerésem nekik: bátran mentek tovább, hogy kimentsék a többieket”.
A házból kimenekített lakókat az utcán gyűjtötték össze, hogy összeszámolják, ki lehet még bent az épületben. „Volt egy nő, aki meztelenül menekült ki a lakásból, neki sikerült ruhát szerezni. Nem sokkal később jött egy lerobbant busz, abba kellett beülnünk. A tűzoltók egy felső emeleten lakó idős nőt emelőkosárral hoztak ki”.
A lakó azt mondja: miután az első sokk elmúlt – ahogy az ilyenkor lenni szokott – vécére kellett volna mennie, de az nem volt sehol. Víz viszont volt bőven, mert azt hoztak a mentőcsapatok. Olyannyira, hogy a nagy részét a felrobbant ház körül összesereglett bámészkodók itták meg.
Egy üres szerzetesi cella
Többször összeszámolták a lakókat, majd a busszal mindannyiukat elvitték egy szociális otthonba. Itt a legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy rokonoknál, ismerősöknél lakhatnak, ezért ők elmehettek. Hárman a szociális otthonban maradtak. A lakónak egy teljesen üres szerzetesi cellát jelöltek ki, ahová a pincéből hoztak föl ágyakat. „Az intézmény nagyon rossz állapotban van, de erről nem az ott dolgozók tehetnek, ők nagyon segítőkészek” – mondta a férfi.
Az óbudai polgármester csütörtökön népes újságírócsapat kíséretében el is ment meglátogatni a szociális otthonban elhelyezett embereket. A lakó szerint azóta semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott a további teendőkről.
„Ha legalább mindennap felhívna valaki, és csak annyit mondana, hogy dolgoznak az ügyön, és hamarosan kapunk részletes tájékoztatást, már azzal is könnyebb lenne elviselni ezt az egészet” – mondta a 60 éves férfi, aki amellett, hogy betegségekkel is küszködik, a robbanástól sokkot és valószínűleg légnyomást is kapott. Nem érti, miért nem tudott az önkormányzat vagy más kijelölni erre az esetre legalább egy ügyintézőt, akit felhívhatnak, vagy aki megkeresi őket. A lakó szeretné tudni, hogy mi történt, mikor mehet vissza a lakásába, vagy ha nem, hova viheti el a bútorait.
Nem találta meg az önkormányzat
A robbanás legsúlyosabb sérültjét, Patrikot a tragédia napján kórházba szállították, ahol helyrerakták kificamodott vállát, és ellátták az egész testét borító vágásokat és horzsolásokat. Az önkormányzat azonban nem találta meg őt a sérülés után. Így Patriknak kellett felvenni velük a kapcsolatot a kórházi kezelés után, de végül még az alpolgármesterrel is tudott beszélni.
A katasztrófavédelem mentett és levonult
Ilyen esetekben a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz tartozó tűzoltók az elsődleges beavatkozók, mondta az Indexnek Kisdi Máté szóvivő. Nekik kell elhárítani a közvetlen életveszélyt, kimenteni a túlélőket, biztosítani, hogy a mentési munkálatok közben a romos épület ne dőljön rá senkire. Amikor a tűzoltók levonulnak, a polgári védelem tisztje veszi fel a kapcsolatot a helyi önkormányzat közbiztonsági referensével. A kitelepítettek ellátása és az egyéb további teendők már az önkormányzat, illetve a társasház feladata. A katasztrófavédelem ezután is tartja a kapcsolatot velük és minden szükséges segítséget megad, mondta Kisdi Máté.„Segítőkészek voltak az önkormányzatnál, gyorssegélyt kaptam, és most várom a visszajelzést arról, hogy kaphatok-e önkormányzati lakást” – mondta. A lakása ugyanis, ahol édesanyjával együtt élt, közvetlenül a robbanás epicentruma mellett volt, és mindennel együtt teljesen megsemmisült.
„Visszamentem a helyszínre, és a rendőröktől, a tűzoltóktól kérdezősködtem. Az egyik kontérben a sitt alatt megtaláltam két ingemet, amik nagyon porosak voltak, de nem szakadtak el, így azokat magammal tudtam vinni”. De ezen a két ingen kívül nincsen használható bútora, holmija. A biztosítóval is felvette a kapcsolatot, akik kárbejelentést vettek fel, „ráírták, hogy megsemmisült a lakás minden ingóságával együtt”, mondja Patrik, de a kárfelmérés még el sem kezdődött, így arról sem tudták tájékoztatni, hogy mikor kapja majd meg a biztosítási összeget.
Jellemző, hogy a lakók leginkább egymástól tájékozódnak. Naponta elmennek a romos házhoz, ahol egymás között cserélgetik az információkat. Ezeknek az egyik része igaz, a másik része rémhír. Ugyan a házat rendőrök őrzik, de a múlt héten azt tapasztalták, hogy csak az nem megy be oda, aki nem akar. Az egyik lakó már ismeretlenekkel is találkozott, akik a szétdobált tárgyak között válogattak, mondván, arra már úgysem lesz szüksége senkinek.
Pedig számos kérdést kellene még rendezni. A lakók szeretnék tudni, mikor költözhetnek vissza vagy mi igaz abból, hogy a ház egy része komolyabb átalakításra szorul. A társasházban élők közösen kötöttek lakásbiztosítást is, így szeretnék tudni, hogy mire számíthatnak. Az Indexnek nyilatkozó egyik lakó lakása ugyan megúszta a robbanást, de az oltás miatt a szomszéd lakás nagyon sok vizet kapott, így valószínűleg az övé is be fog ázni.
A statikusra várnak
A ház közös képviselője igyekszik tartani a lakókkal a kapcsolatot, de most mindenkinek csak azt tudja mondani: meg kel várni a statikus szakvéleményét. Ehhez előbb a romeltakarítást kell befejezni és a biztosítók szakemberei csak ezután tudnak majd vizsgálódni. A romeltakarítást azonban egy időre fel kellett függeszteni, mert hétfőn egymásodik világháborús szovjet aknát találtak a ház udvarán.
A nem éles akna eddig a ház födémjébe ékelődve bújhatott meg, és a robbanás hatására eshetett le a belső udvarba. Ez mindenesetre újabb elméleteket alapozott meg arról, hogy több régi robbanótest is lehetett a ház padlásán, és ezek okozhatták a robbanást vagy megsokszorozhatták egy gázrobbanás erejét. Erről egyelőre semmilyen hivatalos információ nincs. A közös képviselő szerint ennél többet egyelőre nem lehet mondani, és a súlyos katasztrófát jól kezelték a hatóságok. Az önkormányzat is gyorsan intézkedett szerinte, és hamar kaptak gyorssegélyt a lakók.
Segély van, telefonszámra nem gondoltak
Bús Balázs, Óbuda polgármestere szerint a mentést nagyon profin, gyorsan és összhangoltan végezte a katasztrófavédelem. Az önkormányzat már csütörtökön döntött a 100, illetve 200 ezer forintos gyorssegélyekről. Három embert egy nyugdíjasházban helyeztek el, három családot pedig önkormányzati lakásokban. Adományvonalat is létrehoztak, amelyre eddig 200 ezer forint érkezett, és a Facebookon is igyekeztek folyamatos információkat adni a romeltakarítrásról és a várható fejleményekről. Sok felajánlást is kaptak, például az OTP a héten két újabb lakást ajánlott fel a kitelepítetteknek.
Miután magántulajdonban lévő társasházról van szó, a biztosításokról a társasház közös képviselőjének kell intézkednie, mondta a polgármester. Kérdésünkre, hogy miért nem tudtak megadni legalább egy telefonszámot a lakóknak, amin érdeklődhetnek, Bús Balázs azt mondta: ez megoldható lenne, de erre most nem gondoltak.