Mondja Tállai több alpesi ország - például Franciaország - nagyon relevánsnak tűnő példájára hivatkozva.
A szocialisták rengetegszer fel fogják tenni a "Hol a lé?" kérdését, a Jobbik a net szabadságának védelmére kel. Mai parlamenti szakkommentátoraink Spaller Endre (Fidesz) és Vadai Ágnes (DK), Pozsonyból pedig az Új Szó munkatársai szakértenek. Parlament percről-percre.
Z. Kárpát Dániel arról számol be, hogy a hitelkárosult-szervezetek néhány jobbikossal megerősítve megakadályozták egy 93 éves asszony kilakoltatását. A jobbikos képviselő a fokozott ellenállásra hivatkozva azt kérdezi, mikor jön el az idő, amikor a jogszabályok legalább a 90 éven felülieket megmentik a kilakoltatástól?
A devizahitel probléma létrejötte a szocik egyik legnagyobb bűne. Valójában senki sem tudta, hogy mi e hitelek kockázata. Csak megemlíteném, hogy egy volt jegybankelnök is felvett svájci frank hitelt. Ahogy a Költségvetési Tanács egy tagja 2010 elején még azt mondta, hogy lesz a hiteleseknek egy nehéz évük, de aztán rendben lesz az árfolyam. Hogy tudták volna akkor az emberek felmérni e hitelek kockázatát?
Illés Zoltán biztosan érdekesebb lesz, mint Szabó Imre, akinek a beszédét alig lehet érteni.
Sajnálom a német liberális pártot, az FDP-t, hogy fennállása óta először nem jutott be a Bundestagba. Mindannyiuknak le kell vonnia a konzekvenciát ebből az eredményből.
– írja Fodor Gábor a német liberálisokról, azokról, akiknek a "legtapasztaltabb kampányszakembereitől" tanultak a hétvégén kampánytrükköket.
Szabó Imre kérdez, Illés Zoltán válaszol. Érdekes, hogy most nem tesz megjegyzést az őt kérdező külsejére, és képességeire. Lehet, hogy ezeket a beszólásokat csak a nőknek tartogatják.
Pálffy István abortusz-ellenes dumát nyom. Már megint a kereszténydemokraták, és férfiak. Rólunk, nőkről, nélkülünk. Ez a kereszténydemokrata nemzeti kormány, ahogy magukat hívják. Szerintem van rá jobb szó...
Hogy Európában összegyűlt egymillió aláírás amellett, hogy az Unióban ne lehessen magzatokon kísérletezni. A Bizottságnak emiatt kötelező lesz tárgyalnia a kérdést.
Régen a boltban kapott zacsikat használtam szemetes zsákként. Amikor ezek elfogytak, akkor éreztem először, hogy jó úton jár a kormány. Már nem adják ingyen a szatyrot. Régen mennyi szemét keletkezett így! Kevesebbet szemetelünk, és több szemetet hasznosítunk újra.
Pálffy és a neki válaszoló Rétvári is „lakmuszpapír”-nak tartja a magzatvédelmi kezdeményezést, hiszen itt kiderülhet, hogy mit is ér ez az egész európai polgári kezdeményezés. Ebben van némi igazuk.
Ne lehessen embrió kísérletekre Uniós pénzt fordítani - kéri egymillió aláíró az EU-tól. Ez az egyik első sikeres EU-s aláírás gyűjtés. Gratulálunk a magyar szervezőknek. Az EU-nak így kötelező lesz a kérdéssel foglalkoznia, habár nem kötelező számára az aláírók akaratának figyelembe vétele. A székely autonómia érdekében is lehet ilyen aláírásgyűjtés, azt is nagyon várjuk.
Fónagy János megnyugtatja Széll Bernadettet, aki amiatt aggódik, hogy kormány alacsony áron adott túl a környezetvédelmi egyezményekben nekünk juttatott kvótákat. Udvarias válaszában az államtitkár leszögezi, hogy a "kormány nem kótyavetyélte el a kvótákat", sőt, még az alliterációért is elnézést kér. Széll a klímastratégiát és a házak energiahetékonyságának növelését célzó koncepciókat is hiányolja.
A volt energiaügyi államtitkár, fideszes képviselő a Facebookon érvel a német nagykoalíció mellett:
A német energiafordulat kisebb korrekció alá kerülhet, s az azonnali fenntarthatóságot szorgalmazó álmok helyett a reálisan is megvalósítható programok jöhetnek, melyek elvezethetik Németországot a fenntarthatóság felé való átmenet útjára. Elsőként Európában. No erre már érdemes lesz odafigyelni!
Bárándy-Hoffmann csata a tanárok emberi méltóságáról. Történet egy emberről, aki 2 napig volt iskolaigazgató... Tuti szuper válaszra számítok
törölte Facebook oldaláról az általunk is idézett közleményét, mely hemzsegett a helyesírási hibáktól. Mondjuk ez volt a legkisebb baj vele.
Bárándy a tanárok méltóságáról kérdez. Na mikor vertek meg tanárokat? Csak nem a szocik alatt? Egy konkrét kinevezési ügyet firtat, ami szerintem stílustalan, mert a Ház nem az egyedi ügyek elintézési helye.
Bárándy Gergely Kaszás Zoltán iskolaigazgató kálváriáján keresztül félti a pedagógusok emberi méltóságát. Kaszást Hoffmann négy nap időtartamra nevezte ki a Centenáriumi általános iskola igazgatójának, de a tanár a kinevezési nyilatkozattal együtt kapta kézhez a felmondólevelét is.
Hoffmann Rózsa szerint az MSZP csak ne foglalkozzon a tanárok emberi méltóságával, hiszen az elmúltnyolcévben... Konkrét ügyekről pedig folyamatban lévő vizsgálat idején nem szívesen beszél. Bárándy viszontválaszából viszont kiderült, hogy az ügy egy éve már lezárult.
A Kiábrándult Értelmiségi is reagált a legfrissebb parlamenti botrányra.
Várhatóan vizsgálóbizottságot kell felállítani az E.On-vásárlás ügyében, az ellenzék ugyanis összefogott és sikerült 78 képviselői aláírást gyűjteni az erről szóló javaslathoz. Ehhez ugyanakkor az kellett, hogy a szocialisták és az LMP az Jobbik frakciójával is összefogjon.
Pál Tibor szerint minket nem érdekel a panelben élők sorsa. Vajon kik nyerték a legtöbbet a rezsicsökkentéssel?
Suhajda Krisztiánnak sokan mondták azt, hogy a szőlőmunka szinte lehetetlenné vált a rengeteg ellenőrzés miatt. A Jobbikos képviselő ezért az adminisztráció egyszerűsítését követeli a kormánytól, hiszen „zaklatni mindig könnyebb, mint verejtékes munkával megtermelni”. Suhajda egy csap balra is, hiszen megemlíti, hogy a szocialisták megszüntették a családi segítség lehetőségét a szüreteknél – ezt ígérete szerint a Jobbik visszaállítaná.
Széll Bernadett arról beszél, hogy a szülők nehezen tudják nyomon követni a közékeztetés fordulatait, és kevés az eszköz a kezükben arra, hogy befolyásolhassák, mi is kerül a tányérba a menzán. Szócska Miklós egy kicsit sértődötten válaszol, mert szerinte az LMP-s képviselőnő azt sugallja, semmi nem történt 2013 óta. Pedig!
Látszik, hogy Szél Bernadették még nem voltak önkormányzati vezetők. Ha ugyanis rossz minőségű az iskolai menza, az azonnal lecsapódik az önkormányzatnál, és az önkormányzat inkább szerződést bont, minthogy eltűrje, hogy a polgármestert szidják.
Közben a padszomszédom, Baracskai József, zalaszentgróti polgármester Zalai Hírlapjában olvasom, hogy a lickóvadamosi MSZP-sek azt szeretnék, hogy teljes legyen a baloldali összefogás, benne az MSZP-vel, Együtt-tel és DK-val. Ennek érdekében aláírást gyűjtenek. Sok sikert nekik!
A parlament egyik első intézkedése volt a kormánynak, hogy egyszerűsítette az idénymunkában foglalkoztatottak adminisztrációját. De csak a Jobbik képes arra, hogy a feketén foglalkoztatók oldalára álljon. Aki pedig legálisan foglalkoztat, az versenyhátrányba kerül, és csődbe megy.
Gyopáros Alpár a csornai elkerülő útról kérdez. Erről nekem mindig az jut eszembe, hogy nálunk mennyi autópálya, elkerülő út épült az elmúlt években. Olyan természetes ez nekünk, pedig ha elmegyünk a környező országokba, akkor látjuk csak igazán, hogy is van ez máshol. A 4-42-es úton például már csak egy tucat településen megyünk át a határig, azt követően 40 kilóméterenként megyünk át egy tucat településen.
Csak erre tudunk gondolni, amikor azzal szembesülünk, hogy a Fidesznek még a csornai elkerülő megépítését is be kell nyomnia sikerekről szóló öninterpellációk közé. Igen, a csornai utat, melynek megépítését a Közgép a pályázati kiírásban szereplő 17,5-nél egy icipicivel többért, 30 milliárd forintért vállalta.
Gúr Nándor remélem arról fog beszélni, ők lehetővé tették, hogy a külföldiek is üzemeltessenek gyógyszertárat, sőt a pénzügyi befektetők is. Mi pedig ezt a lehetőséget megszűntettük. Ma már csak gyógyszerészek üzemeltethetnek gyógyszertárat. Csalódtam, nem erről beszél. Cséfalvay Zoltán a foglalkoztatási statisztikákat idézi, szerintem a legfontosabb, hogy idén megközelíti, vagy ha mákunk van akkor el is éri a foglalkoztatottak száma a négymilliót.
Csak hogy rögzítsük a Kedves Kormányzati Kérdés gazdájának nevét is.
Papp Zoltán bajai jegyző azt mondta az Indexnek, egyelőre nem érkezett fellebbezés a választási irodába.