Mondja Tállai több alpesi ország - például Franciaország - nagyon relevánsnak tűnő példájára hivatkozva.
A szocialisták rengetegszer fel fogják tenni a "Hol a lé?" kérdését, a Jobbik a net szabadságának védelmére kel. Mai parlamenti szakkommentátoraink Spaller Endre (Fidesz) és Vadai Ágnes (DK), Pozsonyból pedig az Új Szó munkatársai szakértenek. Parlament percről-percre.
Gúr kiosztja a szokásos pofonait, ezúttal a munkahelyek számának csökkenése, és az elvándorlás növekedése miatt. A válaszoló Cséfalvay az egzakt adatokat hiányolja, de nagyon.
Vége a kérdéseknek, és így az én kommentjeimnek is. Köszönöm a figyelmet, az Indexnek pedig a lehetőséget.
A Fidesz-frakció közleménye:
Ertsey Katalin képviselő társam már második alkalommal állít valótlanságot rólam. Felháborítónak tartom, éppen ezért beperelem őt.
Tasó László, országgyűlési képviselő
Vége az azonnali kérdéseknek. Köszönöm az Indexnek a lehetőséget a kommentálásra. Igazán embert próbáló, izgalmas élmény volt!
kedves olvasóinknak, és köszönjük Vadai Ágnes, Spaller Endre és a pozsonyi Új Szó szerkesztőségének közreműködését! Ennyi volt mai közvetítésünk, viszlát!