Mondja Tállai több alpesi ország - például Franciaország - nagyon relevánsnak tűnő példájára hivatkozva.
A szocialisták rengetegszer fel fogják tenni a "Hol a lé?" kérdését, a Jobbik a net szabadságának védelmére kel. Mai parlamenti szakkommentátoraink Spaller Endre (Fidesz) és Vadai Ágnes (DK), Pozsonyból pedig az Új Szó munkatársai szakértenek. Parlament percről-percre.
Egyelőre lassan szivárognak ki a napirend előtti felszólalások tervezett témái. Az biztos, hogy a szocialista Gőgös Zoltán a rezsicsökkentésre válaszul kitalált – de meglehetősen vérszegényre sikeredett – szocialista áfacsökkentési kampányt fogja népszerűsíteni, Vágó Gábor pedig a rettentő eredeti „A fiatalok a jövő zálogai” címmel tervez felszólalást, hogy ez miről fog szólni, arról fogalmunk sincs. De ha a baloldalnak valóban vannak bizonyítékai a bajai választási csalásra, akkor mi egy ezzel kapcsolatos felszólalásra is számítunk.
Az interpellációs előzetesek szerint a szocialistáktól Tóth Csaba végre felteszi a politika örök kérdését: „Hol a dohány, hol a pénz?” Simon Gábor a devizahiteleseknek szánt – jelenlegi állapotában leginkább egy milliárdos kormányzati lufinak tűnő – ócsai lakópark-projektet fogja ostorozni. Azt nem mondhatni, hogy a képviselő a a szélbe szórja a kritika magvait, hiszen már a múlt héten is pontosan ugyanebben az ügyben nyújtott be interpellációt. Simon mellé felsorakozik Nemény András is, aki egy „75 milliárdos bukást” fog a kormány fejére olvasni, Steiner Pál egykori V. kerületi polgármester pedig az Olimpia-park kivágott fái miatt fog felszólalni.
A mai interpellációk során a Jobbik is felteszi a "Mennyi az annyi?" kérdését, Kepli Lajos interpellációjában azt kérdezi, tényleg 350 milliárd forint-e a szabadságharc ára. Németh Zsolt pedig azzal a Wikileaks-dokumentumokban megfogalmazott gyanúval kapcsolatban interpellálja a miniszterelnököt – bár szinte kizárt, hogy egy ilyen ügyben személyesen ő válaszoljon – mely szerint a magyar állam is alkalmazza a hírhedt kémprogramot, a FinSpy-t.
Az Index közvetítésébe a parlamentből ezúttal Spaller Endre (Fidesz) és Vadai Ágnes (Demokratikus Koalíció) kapcsolódnak be szakértői véleményükkel.
Már az ülésterem órája is elütötte az egyet, de a házelnök sehol. Le fogják késni a saját bukásukat is 2014-ben. :)
Kedves Olvasóim! Az index.hu megkért, hogy kommentáljam a mai ülést. A tudósító és az elnök helyén, indul az ülés, köszönöm, ha elolvassák kommentjeimet.
Napirend előtt Simicskó István a birkózó-VB tanulságait foglalja össze az ilyenkor szokásos frázisokkal. Köszönetet mond a szervezőknek, hiszen Budapestre figyelt a világ. Kiemeli azt is, hogy „az ősi sportág” világversenye összefogta a politikai pártokat. Megemlíti, hogy a kormány milyen nagyon támogatja a sportot. Visszatekint a karate- a judo- és a hoki-VB sikereit, és előretekint az jövő versenyekre. Ezzel a mérsékelt örömmel elővezetett felszólalással indul az ülés.
Simicskó ex-honvédelmi, most sportért felelős államtitkár a budapesti birkózó vb kapcsán emelkedik szóra. A sportolók teljesítményéért bezsebeli a tapsot. Csak tudnám, hogy minek futball stadion, amikor ott aztán zéró a teljesítmény?
Birkózással kezd a kormány. Mindenekelőtt gratulálunk azoknak, akik nyertek a most megrendezett VB-n! Most, hogy eldőlt, marad a birkózás olimpiai sportág, reméljük, a jövőben is sikeresek lesznek.
A frakciók 2-2 percben gratulál a birkózóknak, a szocialisták ehhez annyit tesznek hozzá, hogy azért jó lenne, ha a kormány több pénzt fordítana a tömegsportra is, a Jobbik pedig azzal büszkélkedik, hogy ők elsőként tiltakoztak akkor, amikor a NOM le akarta venni a birkózást az olimpiák műsoráról. Utána kiderül, hogy minden párt egyetértett abban, hogy a birkózásnak igenis van helye az olimpián.
Az azért vicces, hogy a fiatal korához képest szégyenletes pocakot düllesztő Ágh Péter ismétli el két perc alatt legalább ötször, milyen kiemelt szerepet is játszik a sport.
Pozsonyból jelentkezünk az Új Szó szerkesztőségéből. Az itt dolgozó újságírók néha igencsak izgalmas parlamenti üléseket nézhetnek végig. A múlt héten a szlovák parlament monstre ülésén egy Fico-bábut hoztak ki-be az ülésterembe, voltak részeg képviselők és éjszaka még verekedés is volt az ülésteremben. Az Új Szó újságíróival együtt nézzük a magyar parlament ülését. Kíváncsiak vagyunk, ők milyennek látják a mi unalmas parlamentünket.
Józsa István ezzel az állítással borzolja a fideszes kedélyeket. Ezt arra alapozza, hogy az energiaszolgáltatókban való állami bevásárlások valójában csak az orosz és német multik érdekeit szolgálják. Amit egyik kézzel elvesznek az E.On-tól, azt utána többszörösen fizetik vissza titokban, a magyar családok pénzéből”
A KDNP képviselője beszélt éppen, közben meg Schiffer András csacsogott, most éppen nem Gaudival meg a kormánytagokkal, hanem az MSZP-frakcióval. Pálfordulás, vagy mi?
Napirend előtti felszólalások következnek, Józsa István az első. Szerinte mi támogatjuk a multikat. Hm. A multik ezt máshogy tudják. Én is.
Amit Józsa István zúdít a kormányra: van itt extraprofit, baltás gyilkos, mutyizás... A végén behallatszik egy elégedett szocialista megjegyzés: "Ez jóvót!"
Józsa István felszólalása kapcsán Fónagy államtitkár úr burkoltan és kedvesen lehülyézi a képviselőt. Ejha! Még az elején járunk, de izgalmas lesz a mai nap.
A MOL-ról beszél, de azt elhallgatja, hogy mi lett volna a MOL-lal, ha az oroszok birtokon belül kerülnek a cégben. Ahogy azt is, hogy mi a MOL szerepe a magyar gazdaságban. Az E-ON-nal kapcsolatban pedig azt, hogy annak egy gázkereskedelmi leágazása is van, és 2015-ben lejár a gázkereskedelmi szerződésünk. Inkább ebben az irányban kéne keresse a megoldást, és akkor rájönne, hogy bizony van értelme ezeknek a vásárlásoknak.
Fónagy János sajnálja Józsa Istvánt, hogy az kampányérdekek miatt „kivetkőzik értelmiségi mivoltából is”. A gazdasági államtitkár annyira felháborodottan utasítja vissza a multi-cinkos minősítést, hogy többször megakad az érvelésben.
Józsa úr pontosan tudja, hogy folyó kiadásra ezeket az összegeket nem lehet elkölteni. Ezek az összegek ugyanis nem számítanak bele a 3%-os hiányba, hiszen felhalmozási kiadások, azaz a pénzt elkölti a kormány, de a belőle vett vagyon megmarad a költségvetésnek. Így erre-arra nem lehetett volna elkölteni ezt az összeget.
Nem tud eldőlni a vita, hogy ki áll a nemzet, és ki a multik oldalán. Egyszer azért meg kéne számolni, hogy egy ülésnapon hányszor hangzik el a nemzeti jelző. Guiness-rekord gyanús!
Most komolyan azon vesenyeznek a pártok, ki tud nagyobb multiellenes vádat a másik fejéhez vágni? Az LMP-s Széll Bernadett is egy kiadós, zsíros multizással indít, pedig a Normafára tervezett beruházásokról, majd a debreceni Nagyerdő stradfejlesztés révén csökkentett területéről akar beszélni. Kósa Lajos iszonyat dühös, Kövérnek kell rendre utasítania.
Fónagy János válaszában azt ecseteli, mi mindent adtak el a korábbi szocialista kormányok. Itt én is emlékeztetnék arra, hogy számos akkori vásárló a saját hazájában bizony közösségi tulajdonban volt és van.
Szél Bernadett beszél. A tahófrakció meg zajong. Ja, egyébként bővült a tahófrakciós tablóm Lukács Tamással, de még van rajta hely. Ahogy elnézem, lehet, hogy nagyobb tábla kell.
A szlovák parlament három hete vesztette el a szüzességét. Akkor volt az első verekedés az ülésteremben. Korábban állítólag a folyosón már volt bunyó, de az nem számít. Az csak előjáték volt.
Tállai András a Normafa-beruházásra szűkíti válaszadását, amit egy mondatban össze lehet foglalni: A magyar sísportnak vissza kell nyernie régi fényét!
Tállai András figyelemmel figyelte (idézet tőle) a felszólalást. Érdekes módon most csönd van. Kell is a figyelem, mert a papírból olvasás ellenére is nehezen értelmezhető az államtitkári válasz.
Mondja Tállai több alpesi ország - például Franciaország - nagyon relevánsnak tűnő példájára hivatkozva.
A német kormánypárt úgy nyerte meg a parlamenti választásokat, hogy csak a saját témáit szajkózta, a Fidesznek ugyanígy a rezsicsökkentésről kell beszélnie állandóan – hangzott el a Fidesz hétfői frakcióülésén. Hogy ebben az eddigiekhez képest mi az újdonság, az egyelőre nem látszik, mert a Fidesz a kitalálása óta lényegében kizárólag a rezsicsökkentésről beszél. A vasárnapi bajai időközi választásnak a Fidesz szerint a fő tanulsága az, hogy kemény lesz a tavaszi kampány.
Szél Bernadett napirend előtt arról beszél, hogy nem az emberekkel foglalkozunk. Épp a Normafa beruházást támadja. Pedig ennek keretében meghosszabbítják a siklót, sípályát alakítanak ki. A négyes metró beruházás felgyorsítását is támadja. Pedig azt nehéz lenne vitatni, hogy az emberek érdeke az, hogy a metró végre járjon.