Az Országgyűlés idén június 3-án szavazta meg a Btk. szigorítását, melynek részeként külön tényállássá vált a párkapcsolaton belüli erőszak. A politika hosszú évekeig vonakodott ezt meglépni: az indoklás az volt, hogy nincs szükség külön tényállásra, a testi sértés így is-úgy is törvénybe ütközik.
Ez volt a helyzet még tavaly szeptemberben is, amikor az alkotmányügyi bizottság nem támogatott egy, épp a Btk. ezirányú szigorítására irányuló népi kezdeményezést. Csakhogy az erről szóló vitában Varga István fideszes képviselő emlékezetes felszólalását – miszerint ha a nők több gyereket szülnének, megszűnne a családon belüli erőszak – akkora felháborodás követte, hogy korábbi álláspontját megváltoztatva a Fidesz mégis utat adott a népi kezdeményezésnek.
Az erről szóló, 2012. szeptember 17-i szavazáskor nem volt ellenszavazat, 10 tartózkodás mellett 336 képviselő, köztük Balogh József igennel szavazott. Magáról a törvénymódosításról idén június 3-án szavazott a parlament: eddigre már alábbhagyott az őszi lendület, de még így is elegen, 213-an szavaztak a szigorításra. 66-an tartózkodtak, 6 képviselő nemmel szavazott. Balogh József nem nyomott gombot.
Ami persze érthető, hiszen az élettársát április 28-án bántalmazta súlyosan, így akármelyik gombot nyomja meg, az furcsán vette volna ki magát. Mindez azt is jelenti, hogy Balogh tettére még a módosítás előtti szabályok vonatkoznak: a súlyos testi sértésért legfeljebb három évet kaphat.
Az ügyészség szerint Balogh József független képviselő hétfőn beismerte, hogy ő verte meg élettársát. A fülöpházai polgármestert súlyos testi sértéssel gyanúsítják. Baloghnak legkorábban kedden lett volna lehetősége, hogy lemondjon mandátumáról, de ezt nem tette meg. Ma percről percre követjük az eseményeket, hátha azóta átgondolta a dolgot. Felhívjuk és keressük Fülöpházán is. Vajon még most is úgy gondolja, hogy helye van a magyar országgyűlésben? A Fidesz ma kitette a pártból és felszólította, hogy távozzon a közéletből. Balogh marad.
Mivel 2013 júliusáig a családi erőszak nem volt különálló büntetőjogi tényállás, nincsenek arra adatok, hogy hány családi erőszak esete jutott el egyáltalán a vádemelésig a régi törvény hatálya alatt.
Balogh képviselői tiszteletdíja, választókerületi pótléka és lakhatási támogatása együtt havonta összesen bruttó 864 987 forint. Nagyjából hat hónap van még hátra a következő parlamenti ciklus kezdetéig. Ha Balogh nem mond le, akkor még 5 189 922 forintot fogunk kifizetni az országgyűlési munkájáért.
Az ügyészség válasza azt jelenti, hogy ők nem csak Balogh József beismerő vallomása alapján tárták fel az április 28-án hajnalban történteket. Mint hasonó esetekben szokás, ehhez valószínűleg felhasználták a megvert élettárs, a tanúk és a szakértők által elmondottakat is. Balogh feltehetően nem mondta el részletesen, hogy mit és hogyan tett. Elismerte a bántalmazást, és olyan beismerő vallomást tett, amely a súlyos testi sértés bűntettének valamennyi törvényi tényállási elemére kiterjed. Balogh ügyvédjéhez hasonlóan az ügyészség is azt mondja, hogy a részleteket majd a további nyomozás tárja fel.
Sem a bírák, sem az ügyészek számára nincs automatikus képzés a családi erőszak kezelésével kapcsolatban. Fakultatív képzések vannak csak, és azok is a gyermekvédelemmel függnek inkább össze.
Ha Baloghnak sikerül kibekkelnie a ciklus végéig hátra levő hat hónapot, búcsúpénz is üti a markát. Ez a törvényszakasz érvényes rá:
Ha a képviselő megbízatása az Országgyűlés működésének befejezésével szűnik meg, a volt képviselő – újraválasztásának esetét kivéve – további hat hónapon keresztül az alapdíjának és pótdíjának a megbízatása megszűnését megelőző hat havi átlagának megfelelő összegű ellátásra jogosult. Az erre az időre folyósított díjazás időtartama is munkaviszonyban töltött időnek számít. A képviselő kérelmére az ellátást egy összegben kell kifizetni.
A rendőrség gyakran vonakodik a távoltartó határozat meghozatalától. A rendőr inkább felteszi a nőnek a kérdést, hogy akar-e ilyen határozatot a bántalmazója ellen. Aki általában mellette áll - ezt tanúvallomások támasztják alá. Hát persze, hogy nem akar.
Munkahelyi dolgozók arról számoltak be a Human Rights Watch-nak arról, hogy főleg kisebb, vidéki közösségekben a szociális munkások ahelyett, hogy segítséget nyújtanának az áldozatnak a bántalmazótól való elszakadásban, maguk bátorítják őket, hogy "beszéljék meg a dolgokat otthon".
A mai napot úgy indítottuk, hogy a végén végleg elköszönhetünk Balogh József országgyűlési képviselőtől. Sajnos nem így történt. Viszontlátjuk még.
Önöket szívesen viszontlátjuk bármikor.