A megállapodás körül egyelőre elég sok a kérdőjel. Kérdés, hogy megéri-e egyáltalán új blokkokat építenünk, pontosan mennyibe fog kerülni az erőmű, volt-e felhatalmazása a kormánynak a megállapodás megkötésére, milyen áramárat hoznak majd az új paksi blokkok. Miért éri meg az oroszoknak nálunk építeni és ehhez még hitelt is adni.
Pénzügyi szempontból nincs szerepe, de a megvalósításból - az erőmű tulajdonosaként - nem lehet kihagyni.
Lázár háromszor is megismétli: Az erőműben nem lesz külföldi tulajdonrész!
Lázár szerint, így nem lesz semmilyen szerepe a hitel törlesztésében. Igaz, az állami tulajdonú Magyar Villamos Műveknek más sem hiányzik, mint egy újabb gigantikus hitel a nyakába, az E.On-vásárlás miatt már így is hatalmas összegeket volt kénytelen felvenni.
Pakson kívül, ezért hiába esik a gáz ára, elavuló gáz- és szénerőműveinkre nem lehet alapozni.
A Kettős Mérce blog túrta ki azt a videót, amin Lázár János arról beszél, az oroszokkal üzletelni egyben értékválasztás is. Aki Moszkvával köt dealt, az nem állhat a szabadság pártján.
Lázár 2010-ben egy könyvbemutatón mondja el, az oroszokkal való üzletelés mindig értékválasztást is tükröz. értékválasztás volt 1849-ben, 1919-ben, és 1958-ban is. Mert aki az oroszokkal üzletel, az nem lehet a szabadság pártján. Lázár azt is elmondja, rossz dolog, hogy az ország energiaszükségleteinek 80-90%-a egy irányból Oroszországból jön, és a következő 20 év feladata az ettől való függetlenedés.
2025: Egyes Blokk
2026: Kettes Blokk
Intermezzo 2.: Lázár János hosszasan kibontva nem kommentálja azt, hogy milyen szerepet szánna magának egy esetleges új kabinetben.
Lázár szerint az, hogy az oroszoknak presztízsszempontból fontos egy uniós országgal való korrekt partnerség.
Giró-Szász András kormányszóvvő szerint csak akkor lenne vége, ha ez az erőmű nem jönne létre. Sajnos ennek ellentmond nagyjából minden szakvélemény, igazán olcsó áramra nem számíthatunk sem erőművel, sem anélkül.
Lázár zárásképp még egyszer hitet tesz amellett, hogy az 50-60 százalékos atomenergia-részesedéshez elsősorban a zöld energiának kell párosulnia. A jelen azonban még a gázerőműveké, és a - valóban óriási fordulatot jelentő - átállás a következő évtizedekre tolódik.
Kérdezi, vagy inkább állítja majd Lázárt követően Karácsony Gergely Együtt-PM-es politikus sajtótájékoztatóján, melyet ezzel a kissé képzavaros címmel hirdetett meg: "Valami bűzlik Paks körül... Újabb Simicska-biznisz a háttérben?"
Hamarosan öszefoglaljuk, mi újat tudtunk meg Lázár jánostól és Giró-Szász Andrástól!