Gulyás: A közöny az ellenségünk

2014.09.13. 15:10 Módosítva: 2017.01.12. 13:08

Nagyjából ezer fősre nőtt végül a tömeg, pedig eleinte csak körülbelül kétszázan voltak szombat délután három órakor a budapesti Városház utcában. A meghirdetett kezdéskor még folyamatosan érkeztek az emberek a több civil szervezet által szervezett tüntetésre. A program végül negyed négy körül kezdődött el, a gyülekezés még ekkor is folytatódott.

A Városház utcában a greenpeace-es Szegfalvi Zsolt és a krétakörös Gulyás Márton mondott beszédet, utóbbi már hat-hétszáz fősre becsülte a tömeget a színpadról. Mindketten arról beszéltek: nem szabad foglalkozni azzal, hogy kevesen vannak-e, ha csüggednek, ha feladják, az a hatalom érdekét szolgálja.

Szegfalvi azt üzente a megtámadott civil szervezeteknek, hogy tartsanak ki. Azt mondta: az elmúlt években sokszor gondolták, hogy ez vagy az az ügy majd elindítja a változást, és bár az áttörés nem jött el, szerinte ettől függetlenül menni kell tovább. Nem külföldi érdekeket képviselnek, hanem univerzális emberi jogokat, mondta Szegfalvi, aki az erőszakmentességet tartja a legfontosabb jellemzőjüknek.

tunti1
Fotó: Fábián Tamás

Gulyás Márton a színpadon azt mondta: nekik nem Orbán Viktor az ellenségük, sőt, szarnak rá, mert a valódi ellenségük a közöny és az apátia. Nem ezt kérte, hogy hozzon mindenki magával még egy embert, hanem azt, hogy mindenki, aki most eljött a tüntetésre, beszéljen egy olyan ismerősével, aki már kiábrándult, aki már nem hiszi el, hogy lehet változtatni.

Neki is sokan mondták, hogy mi értelme tüntetni, folytatta Gulyás. Szerinte az az értelme, hogy egyedül ilyenkor lehetnek együtt.

tunti2
Fotó: Fábián Tamás

A tüntetés jelképe egy kifelé fordított, megálljt parancsoló tenyér. Ezt nyomtatták rá kartonlapokra is. A demonstrációval üzenni akarnak a kormánynak, hogy ne hozzon a fejük felett döntéseket, és álljon le a civil szféra vegzálásával.

Előzetesen több ellenzéki párt is jelezte szolidaritását a tüntetőkkel, de politikust a helyszínen egyelőre az Együtt-PM-es Karácsony Gergelyen kívül nem látni.

A tüntetők az Új Gödör Klubhoz vonultak, ahol négy órakor Tamás Gáspár Miklós mondott beszédet. Utána beszélgetést szervezetk Nun Andrással és Erős Barbarábal, a Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait az Ökotárssal együtt bonyolító Autonómia Alapítvány illetve a DemNet vezetőjével.

tunti3
Fotó: Fábián Tamás

A tüntetés meghirdetésének közvetlen előzménye az volt, hogy hétfőn nagy erőkkel kiszállt a Nemzeti Nyomozó Iroda és a rendőrség a Norvég Támogatási Alap pénzeit kezelő Ökotárs Alapítványhoz, ahol szervereket foglaltak le, és elvitték kihallgatásra Móra Veronikát, az alapítvány vezetőjét.

Eredetileg piknik is lett volna a szombati tüntetés programjában, de az az esős idő miatt elmarad.