Vince, Artúr
-3 °C
1 °C

Eldőlt, ki kapja Botka László mandátumát

2014.10.16. 19:45

Gőgös Zoltán elnökhelyettes kerül a parlamentbe Botka László szegedi polgármester helyére - értesült az Index. Az MSZP szombati választmányán kizárólag Gőgöst jelöli a pártvezetés, így már nem kérdés, hogy az elnökhelyettes juthat a parlamentbe.

Korábban Gőgös mellett volt egy másik jelölt, Kránitz László, Győr-Moson-Sopron megyei elnök, de ő sokak számára váratlanul visszalépett a jelöltségtől. Habár Tóbiás József pártelnök és a pártvezetés egyértelműen Gőgöst támogatta, Kránitz sem volt esélytelen, akit Mesterházy Attila emberének tartanak. Kránitz ráadásul megkaphatta volna a budapestiek támogatását is, ők ugyanis megharagudtak Gőgösre, aki a kampányban Bokros Lajos ellen nyilatkozott.

Kránitz visszalépésében szerepet játszhatott egy MSZP-s szerint, hogy mindenki el akarta kerülni, hogy ebben bármilyen szembenállás legyen a választmányi ülésen.

Bokta László a baloldali összefogás országos listájáról jutott tavasszal a parlamentbe, de mivel vasárnap újra Szeged polgármesterévé választották, le kell mondania a mandátumáról. Gőgös Zoltán 2014-ig MSZP-s képviselő volt, tavasszal azonban nem jutott az Országgyűlésbe.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!