Alibiből berzenkedünk Moszkvától

Az Orbán-kormány pávatáncának újabb lépését ismerhette meg a külvilág azzal, hogy Szijjártó Péter hirtelen nyíltan kiállt az Oroszország elleni szankciók mellett a Financial Timesnak adott interjújában.

Bár a lap a lehetséges irányváltás jeleként értékelte a magyar külügyi és külgazdasági miniszter szavait, aligha lehet arra számítani, hogy hirtelen tendert írna ki a paksi bővítésre a kormány, vagy visszaminősítené a Déli Áramlat stratégiainak tekintett tervét.

Fotó: Sasha Mordovets

Mindenképpen jelez valamit azonban, hogy Orbán Viktor néhány napja szintén felemlegette, hogy Magyarország egykor a Szovjetunióval volt határos, és nem szeretné, ha ez megismétlődne – ezt ismételte meg Szijjártó is – majd a köztársasági elnök közölte, hogy Magyarország támogatta és a jövőben is támogatni fogja az uniós és NATO-fórumokon elfogadott szankciókat.

Végül hétfőn Szijjártó ismét megerősítette, hogy szükség van a vízumtilalmat és vagyonbefagyasztást lehetővé tévő szankciókra, mert ez segíthet a kelet-ukrajnai konfliktus gyors, tárgyalásos úton való rendezésében.

Ne azt nézzék, hogy mit mondok

Pedig Orbán márciusban még egyértelműen kifogásolta a szankciókat, azon az alapon, hogy ártanak a magyar gazdaságnak – javítani biztosan nem fognak rajta –, és augusztusban is azt mondta az egész EU-ra értve, hogy „a szankciókkal lábon lőttünk magunkat”. Néhány héttel később pedig az uniós állam- és kormányfők brüsszeli tanácskozására érve elmondta: önbecsapás az EU részéről, ha azt hiszi, hogy a szankciós politika sikeres és elég a konfliktus megoldásához.

Ugyanakkor a kormány sosem akadályozta meg a szankcionálási folyamatot, júliusban is megszavazta az Európai Tanács döntését arról, hogy szélesítik azon szankcionált orosz cégek és személyek körét, akik támogatják az oroszbarát ukrajnai szeparatistákat.

Ukrajnát is meglepte

Az Oroszországgal háború szélére sodródott Ukrajnában már a szankciók kétségbe vonása is aggodalmat keltett – bár ilyen kétségekkel a magyar kormány nem volt egyedül, Szlovákia, Csehország, de Franciaország is lazított volna –, de az különösen nagy visszhangot keltett, hogy Orbán a „most újjáalakuló Ukrajnával” szemben felvetette a kárpátaljai magyarok autonómiaigényének támogatását. Az Ukrajnában lényegében tiltott kettős állampolgárságot is megemlítette, de az Oroszországgal szemben épp területeket veszítő kijevi vezetésénél főként az önrendelkezés megemlítése verte ki a biztosítékot.

Orbán szerint a kárpátaljai magyarok jogaiért való kiállás és az orosz agresszió elítélése között nincs ellentmondás. Az önrendelkezésről szóló nyilatkozatot az akkori lengyel kormányfő – azóta az Európai Tanács elnöke – Donald Tusk is rosszul időzítettnek tartotta. (Különösen, mert könnyen lehetett úgy értelmezni, hogy Budapest befogadta az orosz parlament egykori alelnöke, Vlagyimir Zsirinovszkij javaslatát Ukrajna felosztására Lengyelország, Magyarország, Románia és Oroszország között.)

Ezért is volt fontos Petr Porosenko ukrán elnöknek, hogy meghallja Áder János hétvégi pozsonyi szavait a szankciók támogatására vonatkozóan.

Nem Magyarországon múlt

A legnagyobb ívet energetikai területen járta be a Fidesz az oroszok szerepének megítélésében.

Hernádi Zsolt a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója (j) és Orbán Viktor miniszterelnök beszélget a Csanádpalota mellett tartott gázvezeték-átadó ünnepségen 2010-ben

Fotó: Koszticsák Szilárd

2008 februárjában még a nép ellen elkövetett puccsnak nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc megállapodást kötött Moszkvában arról, hogy Magyarország részt vesz a Déli Áramlat megépítésében. Egy évvel korábban arról írt az ellenzékben lévő Orbán, hogy a Gazprom „célja geopolitikai pozíciók megszerzése az európai elosztórendszerekben, nem pedig a kitermelési infrastruktúra fenntartása. Ezt a benyomást erősíti az is, ahogyan

Oroszország egyre inkább más országokkal szembeni politikai fegyverként alkalmazza a szénhidrogének exportját”

Kormányra kerülése után viszont már nyíltan kiemelt projektként kezelte a Gazprom Déli Áramlatát, továbbra is fenntartva, hogy hasznos lenne a diverzifikáció nem csak az útvonalak, hanem a források tekintetében is, így a Nabucco továbbra is fontos terv – ugyanígy nyilatkozott annak idején Gyurcsány is.

Látható volt azonban, hogy a régóta húzódó, osztrák, magyar, román, bolgár cégekkel tervezett Nabucco megvalósulására mind kisebb az esély, így jött elő az AGRI ötlete. Ám a cseppfolyósító állomásokat, és tankeres szállítást is feltételező, Azerbajdzsánból induló, Grúzián és Románián át Magyarországig tartó drága terv papíron maradt.

Ám ahogy Gyurcsányt sem lehet vádolni a Nabucco megfúrásával – a pénz és a politikai hajlandóság hiányzott az EU-ból a szavakon túli támogatáshoz, a Déli Áramlat előkészítéséhez pedig Ausztria már korábban csatlakozott –

Orbán sem kész, alternatív gázforrásokat felkínáló reális projekteket rúgott fel, hogy az oroszok ölébe ugorhasson.

Legfeljebb retorikai szinten volt éles a fordulat.

Ha lesz vezeték, akkor a tranzitdíjak reményében érdemes részt venni benne, ráadásul, ha Moszkvától nem is, de az orosz-ukrán ágkonfliktustól valóban függetlenítheti Magyarország földgázellátását – feltéve, ha egyáltalán megépül az évek óta szintén húzódó Déli Áramlat, amelynek fekete-tengeri szakaszát a

A magyar kormány tehát nem annyira választotta a Gazpromot, mint inkább a realitások kényszerítették ki, hogy igyekezzen részt venni az orosz cég érdekeivel nem ütköző projektben. Kevésbé lenne szűk a mozgástér, ha az EU-ban már létrejöttek volna a most kiépítés alatt álló interkonnektorok, olyan csatlakozási pontok, amely révén az EU-ba szállító Norvégia vagy Algéria felől is eljuthatna a földgáz a 28 tagország bármelyikéhez. (EU szinten az orosz földgáz részesedése csupán 25 százalék.) A csatlakozások alakulnak – ilyen az észak-déli gázfolyosó részeként idén átadott 75 kilométeres szlovák-magyar vezeték is –, amelyek kétirányú áramoltatást tesznek lehetővé, növelve a rendszer rugalmasságát. Az ilyen interkonnektorok révén vált lehetségessé, hogy Ukrajna nyugatról, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország felől is kapjon a németektől megvásárolva – döntően orosz eredetű – földgázt.

Igaz, magyar részről szeptemberben ez a szállítás leállt, néhány nappal Alekszej Miller Gazprom elnök magyarországi látogatása után, magas labdát adva azoknak, akik szerint Budapest a szükségesnél szorosabb viszonyt ápol Moszkvával.

Orbán november 6-án Münchenben azt mondta, épp azért nehezedik rá amerikai nyomás, mert a paksi atomerőmű bővítését is orosz cég végezheti el és Magyarország nem állja útját a Déli Áramlatnak sem – ami viszont a bolgárok miatt úgy is áll.

Bár Washington elismeri az egyes államok önálló döntési jogát energetikai kérdésekben, nem tagadja, hogy politikai befolyásolási eszköznek tekinti a Déli Áramlatot. Az amerikai külügyminisztérium energiaügyekért felelős különmegbízottja, Amos Hochstein hétfőn telefonos sajtótájékoztatón közölte, üzleti rációt nem lát a projektben, hiszen ugyanazokat a vevőket köti össze ugyanazon orosz gázlelőhelyekkel, így egyetlen reális célja a az orosz befolyás erősítése lehet a közép-kelet-európai régióban. Igaz, a projekt nyugati résztvevőiről, vagy Németországot Oroszországgal hasonló módon összekötő, már létező Északi Áramlatról nem tett említést.

Tovább lavírozunk vagy nem?

Miközben vannak racionális érvek a Déli Áramlatban való részvétel mellett, kétségtelen, hogy alkalmas lehet az orosz befolyás növelésére, ahogyan a paksi erőmű orosz hitelből való megépítése is, főleg, hogy utóbbi esetében a kormány a tender kiírásától is elállt. Orbánnak igaza lehet abban, hogy az amerikai nyomás – beleértve a kitiltási botrányt – kapcsolatban állhat az orosz pozíciók erősödésével, de ez nem jelenti, hogy ne volna értelme felülvizsgálni a nagyobb távolságtartás igényével az orosz kapcsolatokat.

A nyilatkozatözön az Oroszország elleni szankciók támogatásáról minden bizonnyal egy ilyen gesztus a magyar kormány részéről, de ennél többre aligha lehet számítani.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!