![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Török Gábor: Orbán célja az árokásás a bevándorlózással
Nem véletlenül pont most hangzottak el Orbán Viktor bevándorlókkal kapcsolatos mondatai, mondta kedd este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Török Gábor politikai elemző Kálmán Olgának. A xenofób kijelentések mögött Török értelmezése szerint az az alaphelyzet áll, hogy az utóbbi időben jelentősen csökken a Fidesz támogatottsága, a miniszterelnök pedig arra koncentrál, hogy a megmaradó szavazókat megtartsa, tehát hogy "ássa az árkokat", vagy hogy "ne építsen hidakat", azaz olyan politikai tartalmakkal jöjjön elő, amelyek a szavazótábora számára kedvesek, és amelyek megnehezítik az átjárást vagy a dezertálást.
"Szerintem ez egy ilyen ügy" - mondta Török. Az Európa-szerte keményen bírált, sőt, még a saját tanácsadója által is vitatott mondatokkal Török szerint Orbán a szavazótábora ízlését kereste. Azt is megjegyezte, hogy a miniszterelnök által gyakran alkalmazott módszer, hogy ilyen helyzetben"erősen konfliktusos, ideológiai jellegű" vitával jöjjön elő.
A teljes beszélgetést itt lehet megnézni.