Pad Ferenc, a baloldali szervezetek képviselőjelöltje vereség okát abban látta, hogy Ajka kivételével "nem igazán tudták átadni, mit szeretnének és mit nem szeretnének, hogy folytatódjon". Külön köszönetet mondott Ajka szavazóinak, mert a városban közel kétszer akkora különbséggel nyert most, mint a baloldal jelöltje tavaly. Pad azt mondta, telefonon gratulált Rig Lajosnak és arra kérte, keményen dolgozzon a 3-as számú választókerületért.
Tóbiás József a baloldali kampányt a sajtótájékoztatóján úgy értékelte: Pad Ferenc teljesítményével "erősödött ugyan az ellenzék, de nem eleget". Úgy látja, felelősségük van abban, hogy a vidék társadalmának nem tudták bemutatni kellő erővel, azt, hogy mit is jelent "az ajkai modell", "mit jelent az alacsony munkanélküliség, a fejlődés, a tudáshoz való hozzáférés itt, Ajkán". Azt mondta, a következő években még intenzívebben kell az MSZP-nek "a vidék Magyarországa felé, a kistelepüléseken élők felé" fordulni.
Tóbiás József hangsúlyozta, az MSZP-nek az a feladata, hogy azon a társadalmi modellváltáson, amelyen elindult, ne álljon meg. "Sokkal nagyobb a felelőssége a mai naptól minden baloldali vezetőnek ebben az országban, hogy ne önmagát, ne szervezetét, hanem azt a társadalmi modellt igyekezzen építeni, amely meggyőződésem, hogy 2018-ban győzelemhez segíti Magyarországot".
Parlamenti képviselőt választottak Tapolcán, Ajkán, Sümegen és a környező további 57 településen. Az időközi választást azért írták ki, mert a választókerület korábbi képviselője, a fideszes Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A huszonkét jelölt közülük a Fidesz-KDNP, az MSZP-DK és a Jobbik jelöltje is esélyes volt a győzelemre, szoros versenyben végül a jobbikos Rig Lajos nyert. Hivatalos végeredmény csak csütörtökön lesz, de a Fidesz elismerte a vereségét. Orbán Viktor a kapufát hibáztatta, Vona Gábor úgy ünnepelt: nix Orbán Viktor, nix Fidesz.
Még egyszer tehát: a Jobbik Rig Lajos győzelmével megszerezte az első egyéni parlamenti mandátumát.
Izgalmas este volt, amelyen egy ideig a fideszes jelölt vezetett, de végül a jobbikos Rig Lajos nyert. A választás országos politikai következményeiről természetesen majd beszámolunk. Percről percre közvetítésünk ezzel véget ért.