Barna írta, aki a Duna-kanyarba szeretett volna hazajutni a Nyugatiból. Állítólag felsővezeték-szakadás miatt nem közlekednek a vonatok.
Nem működik a Nyugati pályaudvar sem. Sötétek a kijelzők, és azt mondják, bizonytalan ideig nem indul egyetlen vonat sem.
Igaz, utóbbi még az éjszaka, mondta munkatársunknak egy ott élő ismerőse. De a szél most ismét megélénkült, befelhősödött az égbolt, úgyhogy hamarosan várható az eső is.
Csodálatosan gomolyognak a felhők? Dió nagyságú jég potyog? Keresztbe tört az égig érő paszuly? Fotózza le, és küldje el nekünk a képet, néhány magyarázó szó kíséretében erre a címre: tema@mail.index.hu. Köszönjük!
Az Időkép felhőtérképe szerint az ország északnyugati felében már gomolyfelhők takarják el a napot. A meteorológiai oldal tudósítása szerint lassan "indul a buli". Amíg ideér, nézzük meg, milyen szépen csapkodnak Ausztria és Szlovénia felett a villámok.
11 óra körül módosította az OMSZ a figyelmeztető előrejelzését, eszerint az ország nagy részén a hőség és a heves zivatarok miatt van piros riasztás. Győr-Moson-Sopron megyében a felhőszakadás, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyében pedig az erős széllökés okozhat gondot.
Új nyári rekordot ért el kedden az ország áramigénye, sőt megközelítette a télit is. A terhelés 6450 megawatt körül mozgott délután egy óra körül.
Cséki Gergő, az Időkép.hu meteorológusa szerint
A további menetrendet a linkre kattintva nézheti meg.