Mennyit ér ezentúl Habony Árpád titka?
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Mire ment el a sok 1 millió?
A K-Monitornak a TASZ jogi segítségével sikerült kiperelnie a Magyar Államkincstártól a 2014-es országgyűlési választásokon indult egyéni képviselő-jelöltek elszámolásait az 1 millió forintos költségvetési támogatások felhasználásáról. A hatóságok a számlaösszesítőket szkennelt pdf-eken adták ki. Ebben a formában nem igazán lehet velük mit kezdeni, ezért az Átlátszó, a K-Monitor, a Transparency International és a TASZ önkéntesek segítséget kéri a dokumentumok digitalizálásában. Aki ráér, beszállhat: július 9-én délután négykor állnak neki, és a tervek szerint tízre végeznének. Az eseményhez itt lehet csatlakozni.Hétfőn az infószabadságot komolyan akadályozó törvénymódosítást fogadott el a parlament, miután a Fidesznek elege lett abból, hogy össze-vissza kérdezősködünk. Összeszedtünk pár példát, hogy mi mindenre volt jó az elmúlt pár évben a közérdekű adatigénylés, az eszköz, amit mostantól –- az anonim igénylés megszűnésével és a fizetőssé válással – sokkal nehezebben lehet majd használni.
Mi is változik?
- Megszűnik az anonim adatigénylés lehetősége. Eddig bárki, bármilyen email-címről beadhatott kérdéseket, és mostanáig nem kellett attól tartania senkinek, hogy a kérdezősködésből baja lehet.
- Az adatigénylőnek előre kell fizetnie, és nemcsak az adatszolgáltatás technikai költségeit (pl. másolásnál a papír árát) fizettethetik meg vele, mint eddig, hanem az élőmunka-ráfordítás költségeit is. Egyelőre nem tudni, mennyi lesz az állami óradíj.
- A szerzői jogilag védett adatok, dokumentumok esetében nem lesz mód másolásra, csak betekintésre. Ez nagyon meg fogja nehezíteni például azt, hogy sok pénzért vásárolt hosszas tanulmányokról el lehessen dönteni, megérték-e a rájuk fordított közpénzt.
Közérdekű adatigénylés nélkül nem tudnánk például a következő dolgokat sem.
Mennyit keresnek az állami cégek csúcsvezetői és a rektorok?
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t kellett beperelni azért, hogy megismerhessük az állami tulajdonban lévő vállalatok vezető beosztású tisztségviselőinek bérét. Az ügy 2008-ban kezdődött, 2009-ig kellett várni az adatokra, az ügyben a Blikk és az Index is perelt. Elég szép összegek kerültek végül nyilvánosságra.
Ma már az MNV Zrt. honlapján kint vannak az aktuális számok, a cég saját vezérigazgatójának például most havi 2 millió forint az alapbére. A rektorok fizetéséért Bodoky Tamás újságíró és a TASZ indított próbapert, 2010 májusában született precedens értékű jogerős döntés arról, hogy ezek bizony közérdekű adatok, és ki kell őket adni. Ekkor kiderült, hogy akkoriban majdnem 3,5 milliót kapott a legjobban kereső rektor.
Hol indult be a gólyatábori botrány miatt kizárt ELTE HÖK-vezető karrierje?
Egy gyermekvédelemmel is foglalkozó minisztériumi háttérintézménynél. Az Átlátszó Oktatás bloggere, volt kollégánk közérdekű adatigényléséből derült ki nemrég, hogy az Emmi fennhatósága alá tartozó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2015 februárjától személyi asszisztensi munkakörben, határozatlan idejű szerződéssel felvette kormánytisztviselőnek Bubla Áront.
Őt az ELTE ÁJK fegyelmi bizottsága korábban azért sújtotta a legsúlyosabb büntetéssel, kizárással, mert a vizsgálat szerint elhallgatta az általa szervezett táborban elkövetett szexuális erőszakot, és nem nyújtott megfelelő segítséget az áldozatnak. Miután az Emminek kérdéseket tettünk fel az üggyel kapcsolatban, vizsgálat indult, végül Balog Zoltán személyesen rúgatta ki.
Honnan van Habonynak parlamenti belépője?
Január óta tudjuk , hogy Habony Árpádnak szakértői belépője van a Parlamentbe, amelyet a Lázár János vezette Miniszterelnökség kezdeményezésére kapott. Ezt a választ az Országgyűlés Hivatala egy magánszemély által indított közérdekű adatigénylésre adta. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János korábban azt mondta, nincs hivatalos viszonya a tanácsadóval, „ismeretségi alapon” szoktak konzultálni.
Olvasással is lehet havi 600 ezret keresni?
Igen, persze nem mindenkinek. 2013-ban kikérte az Index , mit csinálnak havi 600–900 ezer forintért Orbán Viktornak azok a főtanácsadói, akik nincsenek reflektorfényben. A miniszterelnöki megbízottak szerződéseit és teljesítési igazolásait átnézve kiderült, hogy Tellér Gyula az előző egy évben ezzel foglalkozott: Párizsban és Bécsben beszerzett könyveket olvasott, három ázsiai országba elkísérte Orbán Viktort, és rajta tartotta a szemét a politikai folyamatokon.
Mennyi pénzt tapsoltak el a Marslakókra?
Nagyon hosszúra nyúlt pereskedés lett abból, hogy az Átlátszó kíváncsi volt az óriásit bukó sorozat közérdekű adataira. 2013-ban három jogerősen megnyert per és egy büntetőfeljelentés után (az Átlatszó feljelentette a rendőrségen az MTVA-t közérdekű adatok eltitkolásának bűncselekménye miatt) az MTVA elküldte az alvállalkozói szerződéseit az Átlátszónak. A tényfeltáró portálon átböngészhető, beszkennelt számlák szerint a Marslakók elkészítéséért összesen bruttó 1,14 milliárd forint értékben állított ki számlát az MTVA-nak a Marslakók Produkciós Kft. A rendőrség éppen kedden fogta el az adatigénylési ügyben érintett volt MTVA-dolgozót.
Fércműért adtak 6 és fél milliót Gyurcsány emberei?
Az Origo írta meg 2007-ben, hogy a a Miniszterelnöki Hivatal évekkel azelőtt elavult információkat tartalmazó, értelmetlen mondatokkal és helyesírási hibákkal teli tanulmányt vásárolt ennyi pénzért, a szerző pedig ráadásul egy olyan cég volt, amelynek egy targoncákat áruló kecskeméti férfi volt a tulajdonosa. Az illető azt állította, neki nincs is köze a tanulmányhoz.
Az ügybe belebukott az akkori miniszterelnök kabinetfőnök-helyettese: távozásra kényszerült, amiért átvette azt a hibáktól hemzsegő tanulmányt. A botrányt egyébként az a Pethő András tárta fel, aki később Lázár János luxusútjai részleteiért indított pert még az Origo munkatársaként, és – ahogy már a Direkt36-nak írta meg –, idén márciusban jogerősen meg is nyerte azt.
Mekkora profit van a gázbizniszen?
Miután Tóth Bertalan szocialista képviselő még márciusban jogerősen pert nyert az MVM Partner ellen, az állami cégnek ki kellett adnia az utóbbi évek összes gázszerződését. Így kiderült például, hogy több tízmilliárd forintnál is nagyobb haszna lehetett a MET Holding svájci cégének azon az üzleten, amelyet az állami MVM Partnerrel folytatott évekig.
Mennyire elfogultak voltak a pszichiátrián zajló szexuális bűncselekmények ügyében lefolytatott vizsgálatok?
Félelmetesen. Most már jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy igenis történt szexuális bántalmazás a kiskunhalasi pszichiátriai intézetben. Az egykori ápolót 2013-ban a Kecskeméti Törvényszék 6,5 év fegyházbüntetéssel sújtotta gondozás alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatt. Az ügyben korábban négy különböző vizsgálat is arra jutott, hogy valószínűleg nem voltak szexuális visszaélések.
Az Origo még 2010-ben betekintést kért a pszichiátriai otthon fenntartójától, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzattól ezeknek a vizsgálatoknak dokumentumaiba. Kiderült, hogy az intézet belső vizsgálata legalább annyit foglalkozott a visszaéléseket bejelentőkkel, mint magukkal a visszaélésekkel. A kérdések megfogalmazása sokszor árulkodott arról, hogy a kérdező az ápolók ártatlanságáról van meggyőződve. "Volt-e valami olyan, ami félreérthető volt, és ebbe az irányba vitt el, hogy úgy tűnt, mintha ezek a dolgok megtörténtek volna?" –- kérdezték például az egyik olyan férfitól, akinek a bejelentés szerint köze volt a visszaélésekhez.
De mi van Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatában?
2013-ban a 444 kezdett érdeklődni a felcsúti polgármester közérdekből nyilvános vagyonnyilatkozata után. Pert voltak kénytelenek indítani a Transparency International jogsegélyszolgálatának ügyvédje segítségével, a per elhúzódott. Végül a döntő tárgyalás előtt egy nappal, amikor úgy nézett ki, hogy a 444 nyerhet, váratlanul nyilvánosságra hozták a polgármester összes addigi vagyonnyilatkozatát.
A milliárdos nemrég egy kicsit izgulhatott amiatt, hogy kihagyta az Index által megtalált oroszországi cégét a legutóbbi vagyonnyilatkozatából, de a rendőrség arra jutott, hogy ez véletlen volt, és elutasították a felcsúti polgármester ügyében tett feljelentést.