Egy neve mellőzését kérő uniós forrás hétfőn megerősítette azokat a korábbi értesüléseket, miszerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt fogja javasolni, hogy a tagországok 54 ezer menekültet vegyenek át Magyarországtól – írja az MTI. Juncker szerdán Strasbourgban, az EP plenáris ülésén vázolja az európai menekültválság kezelését célzó legújabb elgondolásait.
Úgy tudni, Juncker azt fogja javasolni, hogy a 40 ezret fejeljék meg további 120 ezerrel, és ebből a 120 ezer emberből 54 ezret a magyaroktól vegyenek át a többiek. E 120 ezres létszámból a legtöbbet - 31 és fél ezer embert - Németország vállalja, Franciaország pedig 24 ezret. Hollande elnök ez utóbbi számot hétfőn hivatalosan is bejelentette, ami erősíti az uniós értesülést valószínűségét.
Májusban a brüsszeli bizottság még azt indítványozta, hogy Olaszországot és Görögországot összesen 40 ezer fővel tehermentesítsék a többiek, országonként meghatározott, kötelező kvótarendszer alapján. Időközben a menekültek száma rohamosan nőtt, és az EU ma már Magyarországot is a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országok között ismeri el.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.