Ezt a képet egy, a csütörtökön Bicskénél megállított vonaton utazó menekült készítette és adta kollégánknak, Halmos Máténak a menekülttáborban. A férfi végül elhagyta a vonatot, és inkább bement a bicskei menekülttáborba, mint mondta, felelőtlenség a rendőrség kérése ellenére nekivágni az útnak. Szerinte az ideúton az volt a legnehezebb, hogy két napig nem kapott enni-inni, amíg nem engedte, hogy ujjlenyomatot vegyenek tőle.
A vonatra azért szállt fel eredetileg, mert azt hitte, hogy Ausztriába megy. AMikor velünk beszélt, már úgy látta hogy a vonat azért csak Bicskéig ment, mert az osztrákok nem akarták átengedni őket a határon. A pontos válasz persze az, hogy az EU-s szabály miatt a menedékkérőket nem deportálhatjuk, ha itt lépnek az unióba, ők viszont elvileg nem hagyhatják el az országot. Persze joguk lenne emberhez méltó körülmények közt kivárni az eljárás végét, mindezt részletesen itt magyaráztuk el.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.