A Szeged Ma úgy tudja, hogy fél 12-kor a röszkei hangárban fellázadtak a menekültek, több illegális bevándorló a kerítésen keresztül kimászott. Ezután több menekült kitört a röszkei hangárból, sok százan az autópálya felé indultak el. Mint írják, a rendőrök nem tudtak ez ellen mit tenni. Megérkeztek az újabb rendőri egységek, egy részük golyóálló mellényt visel, és pajzs is van náluk.
Egyelőre nem tudni, hogy mi volt az ügy előzménye. A szegedi lap szerint előtte hangos skandálás és kődobálás is volt.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.