Az állam lakásigényt gerjeszt, Garancsi lakást épít
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Pár nappal ezelőtt derült ki, hogy 16,5 milliárd forintos eximbankos hitellel vásárolta meg a Market-cégcsoport a Kopaszi-gáton húzódó közparkot és vele együtt az öböl budai oldalán található hatalmas építési telket.
Garancsi Istvánék egyéves tárgyalás után írták alá az adásvételi szerződést a korábbi tulajdonosokkal.
Évekkel ezelőtt körbepalánkozták
A portugál ingatlanos vállalkozások, a Mota-Engil, a Finibanco és az Estia cégek közel egy évtizede jöttek Magyarországra, de végül úgy adták tovább a Budafoki út – Hengermalom út – Dombóvári út által határolt területet, hogy nem indítottak egyetlen építkezést sem. A telek üresen, körbepalánkozva rontotta a közkedvelt kiránduló célponttá vált gát mellett az összképet. (Tehát nem a vendéglős, szórakozóhelyes, parkos zöldterületről van szó, hanem a mellette lévő, most elhagyatott telekről.)
A vásárlással az 560 ezer négyzetméteres beépíthető vízparti telek került a Market Asset Management Kft. és a River Dunainvest Kft. birtokába. A cégek a Market-csoporthoz tartoznak, amelyet a miniszterelnök közeli barátja, Garancsi István irányít. Garancsi az építőipar mellett az elmúlt években a gázüzletágban, a reklámpiacon és a fociban is megjelent. A Market Építő Zrt. legutóbbi nagy dobása az volt, hogy megszerezte a 2017-es budapesti úszó-világbajnokság létesítményeinek tervezésére, megvalósítására szóló 38,6 milliárd forint értékű megrendelést.
A Kopaszi-gát melletti terület beépítése viszont még ennél is nagyobb üzlet lehet.
Intézményi besorolású, de nem baj
A Market a dél-budai ingatlanon sok ezer lakást építhet pont akkor, amikor a kormányzati döntés alapján hirtelen óriási kereslet jelenhet meg az új építésű lakások piacán.
Lakást építeni azonban jelenleg nem egyszerű ezen a területen, és az egész telket nem is lehet lakásokkal beépíteni. A terület nagyobbik részén, mintegy 300 ezer négyzetméteren csak intézményi vagy irodaberuházásokat engedélyez a terület mostani szabályozási terve. Ezeken a részeken hotelek, sportépületek, közintézmény, oktatási és kulturális célú épületek és vendéglátóhelyek is létesíthetők.
A 2005-ben, még az MSZP-s Molnár Gyula polgármestersége alatt elfogadott szabályozási tervben lakásépítésről nincsen szó, de az Index kérdésére a jelenleg fideszes vezetésű XI. kerületi önkormányzat sem cáfolta, hogy
Ez a vegyes célú beruházás volt eredetileg a portugál tulajdonosok célja is. 2007-ben még úgy indultak neki a környék fejlesztésének, hogy a Budafoki és a Dombóvári úthoz közelebb eső területeken több százezer négyzetméter irodát és lakást húznak fel. A szándék az volt, hogy menő építészekre bízzák a tervezést, és a lakások többségét a felső közép vagy kifejezetten luxuskategóriába pozicionálják majd.
Később próbálták elérni, hogy az önkormányzat fordítson a számokon: miután jól ment a lakásbiznisz, a nagyobbik 300 ezer négyzetméteres hányadon fejlesztettek volna lakóingatlanokat, de a Kopaszi-gát privatizációja körüli törvényességi vizsgálatok miatt végül erre nem mutatott hajlandóságot a kerület vezetése. Sőt, 2012-ben, amikor a Hoffmann Tamás vezette önkormányzat utoljára módosította a területre vonatkozó szabályozási tervet, a Kelenföldi Hőerőmű melletti sávban katasztrófavédelmi okokra hivatkozva korlátozta a fejlesztési lehetőségeket is.
Molnár Gyula volt polgármester az ATV-ben hétfőn azzal magyarázta, hogy a portugálok végül nem fejlesztettek, hogy ebben közrejátszott a válság, illetve „a nem barátságos környezet". De szerinte nekik is éppen ez volt a tervük, mint a mostani tulajdonosoknak.
Lesz rengeteg lakás
A háromgyerekes családoknak járó 10+10 milliós csok támogatás bevezetésével a kormány most bevallottan az építőipar élénkítését tűzte ki célul. Budapesten szükség is lesz a felpörgésre, mert az eddigi kereslethez alkalmazkodó, jelenleg már futó beruházások nem számoltak az állami segítséggel, így nem elégítik ki a 60 négyzetméter feletti legalább háromszobás lakásokkal kapcsolatos új igényeket.
A Kopaszi-gátnál, a belváros közelében erre remek lehetősége nyílik majd a Marketnek, amely a cégcsoporton belül már a nyáron létrehozott egy saját céget a terület beépítésére.
A 200 ezer négyzetméteres beépíthető területen a csok támogatás minimumának megfelelő 60 négyzetméteres lakásból csupán földszintes épületekben a beépíthetőségi korlátokat is figyelembe véve elvileg
De a szabályozás 45 méter magas, tehát akár a tíz emeletet meghaladó házak megépítését is engedi.
A Jobbik–Együtt–PM kiakadt, az MSZP üdvözli
A képlet tehát leegyszerűsítve a következő: a miniszterelnök barátja, Garancsi István egy állami banki hitel segítségével területet vásárol, és learatja az állam által generált lakásépítési fellendülés gyümölcsét. Az ellenzék egy része támadja is beruházást, ám meglepő MSZP-s reakciót is hallhattunk az elmúlt napokban.
Az ellenzék tehát felemásan viszonyul a történethez. A jobbikos Novák Előd szerint „a Fidesz és őfelsége ellenzékének, az MSZP-nek a közös mutyija" a Kopaszi-gát beépítése. A PM XI. kerületi képviselője, Barabás Richárd nyílt levélben kérte a polgármestert, hogy ne hagyja veszni a területet. Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, mert szerinte az állami Eximbank olyan célra nyújtott hitelt, amit számára a törvény nem tesz lehetővé.
Az MSZP-s Molnár Gyula viszont egészen más szellemben nyilatkozott. Az ATV-nek úgy fogalmazott hétfőn:
ami most történik, az a régi álmunk más szereposztásban történő megfejtése.
Szerinte ha a mai szereposztást nézzük „a magyar belvilágban, akkor a Garancsi-féle kör és a Market egy jó opció arra, hogy itt egy jó befektetés, fejlesztés történjen".
Persze nem véletlen, hogy Molnár Gyula üdvözli egy magánbefektető megjelenését a Kopaszi-gátnál. A szocialista politikus ugyanis éppen amiatt állt bíróság előtt, mert azzal vádolták, hogy 2006-ban pályáztatás nélkül próbáltak egy magáncégnek átjátszani egy 38 hektáros telket a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén. A hivatali visszaélés vádja alól a volt polgármestert végül felmentették.